Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Arany Ősz Veszprémben

2010. október 26. 4:00
Ukrán, orosz és magyar fellépők is szerepelnek az idén 10. alkalommal megrendezett Arany Ősz Fesztiválon. A gálát kedden tartják.

– 10 éve rendezzük meg az Arany Ősz Művészeti Fesztivált, az idei megnyitó ünnepségnek a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola adott otthont. A magyar fellépők mellett két külföldi csoport érkezett a rendezvényre Ukrajnából és Oroszországból. Utóbbiak a modern tánc műfajában jeleskednek, előbbiek néptánctudásukat mutatják meg – nyilatkozta lapunknak a Reneszánsz 2009 Rendezvényszervező Iroda igazgatója, Vári József. Ez elmúlt 10 évben számos településre elvitték már ezt a programot, igyekeznek minél több embernek megmutatni csoportjaikat.

A művészeti csoportok a veszprémi Deák iskolában mutatkoztak be hétfőn délelőtt, ahol több száz diák figyelte lelkesen a produkciókat. A rendezvényen mazsorett-bemutató is zajlott, és a Kiskurázsi Táncegyüttes is színpadra lépett. Kedden este hat órakor a litéri Alkotmány Művelődési Házban tartják a gálaelőadást, amelyre a belépés díjtalan, és a helyszínen gyűjtést szerveznek az iszapkatasztrófa áldozatainak megsegítésére. A külföldi vendégek mellett fellépnek a helyi tánccsoportok, az estet pedig a Kurázsi Táncegyüttes táncháza zárja.

A külföldi vendégek a következő napokban ausztriai, valamint budapesti kirándulásokon vesznek részt, mielőtt nekivágnak a több mint kétezer kilométeres hazaútnak.

Cseh Zoltán
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.