A Jókai és Sziklay utca sarkán egy kis virágkuckó húzódik meg. Érdemes betérni a bolthajtásos üzletbe, mert nem mindennapi színekkel, virágkölteményekkel találkozik az ember. Egységes, harmonikus, egyedi csokrok megálmodójával, Szegedi Flórával beszélgettünk a színekről, virágokról.
– Hogyan lesz valaki virágkötő?
– Véletlenül lettem virágkötő, meg talán a nevem miatt. Mindig szerettem a virágokat, és amikor nyaranta kirándulni mentünk, az én kezemben a mezei csokor valahogy mindig szebb volt, mint a többiekében. Igazából akkor jöttem rá, hogy virágokkal dolgozni nagyon gyönyörű dolog, amikor egy ismerősünk azt kapta tőlem nászajándékba, hogy az esküvőjéhez tartozó összes virágdekorációt én készítettem el. A virágkötészet alapjait egy Veszprémbe kihelyezett tanfolyamon tanultam meg, ám azt gondolom, hogy bárki dolgozhat papír nélkül virágokkal, ha van hozzá érzéke. A kötészetem arra alapszik, hogy a virágkötő kreatív, és nem tartja be a szabályokat, valamint kiváló a színérzéke.
– Ha megnézzük a virágboltodat, a csokraidat, a honlapodat, azt látjuk, hogy az egész nagyon egységes és eredeti.
– Nehéz megmondani, melyik hozta magával a következőt. Biztos, hogy a személyiségem, a romantikus látásmódom az alap, amiből minden kiindul. Alapvetően arra törekedtem, hogy természetes és természetközeli legyen minden: a bolt, a honlap, a virágok. Azért van nálam más virágválaszték, más színek, mint általában egy virágboltban, mert nem szeretem a rikító pirosat és a narancssárgát, hanem inkább a lágy, pasztell színvilág áll hozzám közel. A honlap régi vágyam volt, folyamatosan fotóztam, dokumentáltam a megkötött virágokat, mert jó visszanézni, ha valami szépet alkot az ember. Aztán eljött a honlapos divat, így aztán megjelentünk az interneten is (www.floraviragboltja.hu). Kitaláltam, hogyan nézzen ki, mit szeretnék leírni, a színeket, a hangulatot, a miliőt, a párom pedig megteremtette hozzá a technikai alapot. Az üzlet sem egy mindennapi kinézetű bolt, amúgy is nagyon nehéz Veszprémben megfelelő helyet találni, de ebbe beleszerettem ebbe a városrészbe.
– Ha valaki idegenként bejön hozzád, hogy köss neki egy csokrot, hogyan állsz neki?
– Mondhatom azt, hogy nagy választásuk nincs az embereknek, mert azokat a virágokat árulom, amelyek közel állnak hozzám. Megvannak a kedvenceim, megvannak a színek is, úgyhogy ha a vevő maga állít össze egy csokrot, annyira nem tud tévedni, mert minden mindennel „megy együtt”. Emellett olyan bensőséges a kapcsolatom a vevőkörrel, hogy előre tudom, ki fog narancssárga csokrot, ki inkább valami romantikus dolgot kérni. Megkérdezem, kinek viszi, milyen típusú ember kapja, idősebb vagy fiatalabb… Bár szerintem nem a kor határozza az egyén lelkületét. Mivel nem szeretem a szabályokat, ezért néha azt sem tartom be, hogy csak páratlan számú virág kerülhet egy csokorba. Szerintem annak lehet jó csokrot kötni, akivel nagyjából hasonló az ízlésünk. Szükség van az alapvető szimpátiára is, egy kis beszélgetésre, hogy megismerd a másikat. Ez egyfajta lelki dolog, és amíg megkötsz egy csokrot, elbeszélgethetsz mindenről.
– Mik az álmaid?
– Közel járok az álmaimhoz. Az kellene még hozzá, hogy több pénzük legyen az embereknek, és nagyobb csokrokat vihessenek. Azaz ne luxus legyen a virág, hanem bárki megengedhesse magának, hogy hazavigyen csokrot olyan virágból, amilyenből szeretne, és ne csak ajándék-kiegészítő legyen. Természetesen enélkül is kiélhetem a fantáziámat, hiszen olyan virágokkal dogozom, amilyeneket szeretek, de sokkal jobb lenne, ha nem tíz szál rózsából kötnék csokrot, hanem mondjuk száz szálból. Az is kicsit nehézséget okoz, hogy az emberek nem elég nyitottak – bár lehet őket finoman irányítani. Amikor hagyományos csokrot kérnek tőlem, mindig megmutatom az elképzelésem, és az esetek többségében azt rendelik.
