Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
7°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
7°C

Fesztiváldíjas a Teleszterion Színházi Műhely

2010. november 13. 4:00 // Forrás: Teleszterion SzM
Pécsett a VIII. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztiválon díjazták a veszprémi Teleszterion Színházi Műhelyt.

A Pécsi Janus Egyetemi Színház november 4. és 7. között rendezte meg VIII. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztiválját. A rendezvény idén annak keretében jött létre, hogy 2010-ben Pécs lett Európa kulturális fővárosa. A szervezők ennek köszönhetően magas színvonalon működő, nagy múlttal rendelkező magyar és külföldi színházi csoportokat láthattak vendégül. Külföldi csoportként képviseltette magát a lengyel Krakkói Egyetemi Színház, a romániai Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, az Új Bolgár Egyetem, a belgrádi Branko Krsmanovic Akadémiai Színház, a Liege-i Királyi Egyetemi Színház, valamint az olasz Sannioi Tudományegyetem. A magyar csoportok közül a debreceni Színláz Társulat, a budapesti Radikális Szabadidő Színház, a pécsi Janus Egyetemi Színház, a szintén pécsi Escargó Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet, valamint a veszprémi Teleszterion Színházi Műhely kapott meghívást.

A fesztiválra a veszprémiek Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című regényéből készített adaptációjukat vitték, ami a fizikai színház nyomdokain haladva, de elsősorban a tér vizualitására építve meséli el egy háborút megjárt ember kálváriáját.

A fesztiválon a Rusznyák Gábor rendező (Kaposvári Csiky Gergely Színház) és dr. Besenczi Árpád igazgató (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház) alkotta zsűri döntött az elismerésekről, amelynek köszönhetően a veszprémi Teleszterion Színházi Műhely két díjat is elhozhatott. A színvonalas színházi munkánkért egyrészt nekik ajánlották meg A Fesztivál Legegységesebb Előadása címet, másrészt Kiváló Színészi Alakításáért díjat kapott Benkó Zsófia Anna.

A sors iróniája, hogy Magyarország első számú nemzetközi egyetemi színházi fesztiválján abban az évben teljesítettek a legmagasabb színvonalon a veszprémiek, amikor a Pannon Egyetemen történt átalakulások miatt nyár óta otthontalanul, próbahely nélkül léteznek, és lassan fél éve várnak segítséget ügyükben.

A Teleszterion Színházi Műhely tagjai továbbra is hisznek abban, hogy az intézményesített egyetemi színjátszás közösségépítő, kultúrateremtő és kultúraközvetítő szerepén túl kiváló kapocs a felsőoktatás és a közoktatás szférái között, de leginkább azért fontos, mert élő és hű tükörképét adja a világról gondolkodó fiatal társadalomnak. Azoknak a gondolatoknak a kommunikációs közege, amelyek a felnövekvő generáció világlátását hivatottak formálni. Remélik, előbb vagy utóbb ezt a hitet Veszprém városa is megerősíti azáltal, hogy biztosítja a terepet a színvonalas munkához.

vehir.hu
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.