2008: A biblia éve / Teljesülő ígéretek?

Az ígéret földjének meghódításával két bibliai könyv is foglalkozik: Józsue könyve leírja, hogy Isten segítségével hogyan űzik ki a választott nép fiai az „ellenséget”, és foglalják el rövid idő alatt az egész országot. A zsidók rövid idő alatt nagy sikert aratnak, de ezzel még nem teljes a kép. A következő bibliai könyv, a Bírák könyve ugyanis (látszólag) a honfoglalás utáni időszakot mutatja be. A győzelmek után azonban feltűnik, hogy az „ellenség”, vagyis a korábban Kánaán (a mai Palesztina) területén élő népcsoportok ismét jelen vannak, ráadásul erősebbek, mint az újonnan érkező zsidók. Csak keserves harcok árán sikerül legyőzni őket, s a győzelem után is megmarad az ellenséges fenyegetés. Ebből arra következtethetünk, hogy a Bírák könyve is a honfoglalásról szól, csupán más szempontból. A kétféle elbeszélés tehát kétféle módon írja le ugyanazt a történetet: Józsue könyvének sikerei rámutatnak, hogy Istennel semmi sem lehetetlen, Isten minden emberi segítség nélkül képes városokat romba dönteni népe előtt. A könyv keletkezése idején, amikor már más veszélyek fenyegették a zsidóság életét, nyugodtan el lehetett túlozni a régi, dicső győzelmeket. Nem a csaták pontos leírása, hanem az erőviszonyok bemutatása volt a fő cél. E „történelemhamisítás” mellett azonban találunk egy történelmi szempontból sokkal hitelesebb leírást is, ahol a győzelmek mellett megjelennek a kudarcok, a nehézségek is. Így a Bírák könyve sokkal hitelesebb képet ad a honfoglalás valódi körülményeiről, míg Józsue könyvének diadalai szépen rajzolják meg a honfoglalás jelentőségét.

Történelmi szempontból elmondhatjuk tehát, hogy a zsidó nép honfoglalása nem egy rövid ideig tartó hódító hadjáratként zajlott le. Sokkal inkább egy hosszú évtizedeken át tartó folyamat eredményeképpen vették birtokba a nekik ígért földterületet. A már korábban ott élő törzsek és népcsoportok ellenálltak ugyanis a hódításnak, és ha területüket nézve kisebb területekre is húzódtak vissza, továbbra is megtartották önállóságukat, s amikor megerősödtek, újabb támadásokat intéztek a zsidók ellen. Talán nem vezet félre, ha a zsidók akkori honfoglalását összehasonlítjuk jelenlegi helyzetükkel: Bár megalapították Izrael államot, nem sikerült minden ott élő népcsoportot elűzni ill. integrálni ebbe az új államba, így folyamatos belső ellentétek feszülnek a különböző népcsoportok között. Hasonlóan zajlott ez akkoriban is – azzal a különbséggel, hogy akkoriban még más eszközökkel küzdöttek egymással az ellenséges csoportok. A zsidóság ekkor még törzsi szinten szerveződött, a tizenkét törzs egymástól viszonylag függetlenül hódította meg a maga területét és harcolt a többi népcsoporttal. Csupán nagyobb ellenséges támadások esetén fogtak össze és léptek fel egységesen. Az ellenség felülkerekedését elősegítette a zsidók laza társadalma is. Viszonylag ritkán lépett fel olyan vezető egyéniség, akinek sikerült egy egész törzset, esetleg több törzset is maga mögé állítania. Ilyenkor egyesült erővel sikeresen tudtak fellépni a különböző népcsoportok ellen, komoly területeket hódítva el tőlük. Ezeket a vezetőket hívták akkoriban bíráknak, tevékenységükről olvashatunk a Bírák könyvében. Miután azonban a bírák meghaltak, az egység is felbomlott, így hamarosan ismét a környező népcsoportok kerültek fölénybe.

Irodalmi szempontból a két könyv hasonló üzenetet hordoz: Józsue könyvében az ellenség legyőzése, a föld, és az ott tapasztalt béke és biztonság nem a zsidók ügyességének és harcmodorának a következménye, hanem egyedül Isten ajándéka. Erre utal már a könyv főhősének, Józsuénak a neve is: Isten megszabadít. (Érdemes megemlíteni, hogy a Jézus név ugyanennek a Józsue névnek a görög formája.) Józsue könyvében erre mutatnak rá a csodás események, az erősfeszítés nélküli hatalmas sikerek. Ezek közül talán Jerikó elfoglalása a legismertebb: A zsidók hét napon keresztül énekelve körüljárják a várost, amelynek lakóit hatalmas félelem keríti hatalmába. A hetedik napon, miközben énekelve, harsonát fújva hetedszer kerülik meg a várost, az minden emberi erőfeszítés nélkül egyszerre összeomlik. Furcsának tűnik, hogy a könnyű győzelem után a hadizsákmányt teljes egészében megsemmisítik. Ezzel fejezik ki, hogy a győzelem nem a katonák teljesítménye, hanem egyedül Isten ajándéka, így a zsákmány is őt illeti meg. Miután így elfoglalták az egész országot, az egész nép összegyűlik egy „országgyűlésre”, ahol Józsue vezetésével a nép elköteleződik az általuk egyedül tisztelt Isten mellett, és ezzel is kinyilvánítják, hogy földjüket, létüket nem maguknak, hanem ennek az Istennek köszönhetik. A könyv célja tehát, hogy megerősítse olvasóiban ezt az elköteleződést Isten mellett, hiszen a nép már megtapasztalta, hogy „megéri” ez a fajta elköteleződés. Ez különösen érvényes akkor, ha legyőzhetetlen akadályokkal kerül szembe a könyv olvasója, hiszen az itt olvasott elbeszélések bizonyították, hogy Isten az ilyen helyzeteken is úrrá lehet.

A Bírák könyve nem csak azért realistább, mert hűségesebben írja le a honfoglalás eseményeit, hanem azért is, mert szépen mutatja be az ember törékenységét is. A választott nép sorsát úgy értelmezi, mint az Istennel való kapcsolatának mércéjét: Amikor hűségesek Istenhez, ő megszabadítja őket, ha elhagyják Istent, akkor ő engedi, hogy ellenséges népcsoportok kerekedjenek felül. Amikor pedig a zsidók észbe kapnak, s visszatérnek Istenhez, ő szabadítót küld, aki a fent említett módon összefogja a népet és győzelmet szerez. A legismertebb ilyen bíra Sámson, akinek a legendás elemekkel átszőtt története szerint nagy ereje hajában rejlik. A lényeg azonban nem a haj, hanem az egészen Istenhez tartozás – ennek jele volt, hogy az illető nem vágatta le a haját. Sámson ereje, amivel egymaga seregeket győz le, Istentől származik, hogy megmentse a leigázott népet. A győzelem tehát itt is Isten ajándéka, de ez az ajándék csak akkor fogadható be, ha az Ajándékozót is elfogadják. Az Ajándékozó és az ajándék is visszautasítható, mellőzhető. Így a Bírák könyve nem csupán az Istennel való kapcsolatra hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy ez a kapcsolat személyes, és elsősorban nem Istentől, hanem az ember hozzáállásától függ.

Lassan tehát teljesedni látszanak az Ábrahámnak adott ígéretek: A választott nép valóban néppé lett, már földje is van, s amennyiben nem feledkezik meg Istenről, az ő védelmében is részesül. Az ígéretek teljesedésére mégsem lehet biztosítást kötni. Józsue és a Bírák könyve rámutatnak arra, hogy e három ígéret csupán az Istennel való személyes kapcsolat külső jelei. Nem a föld, a nagy nép és az áldás (ill. jólét) áll tehát az előtérben, bármennyire is hajlamos az ember csupán ezekre figyelni, hanem az igazi gyökerekkel való kapcsolat. A zsidóság életében e gyökerek egyértelműen Istenből táplálkoztak, amikor tehát eltekintettek ettől a leglényegesebb kapcsolattól, hamarosan a felszínen is jelentkeztek a válság jelei.

A zsidók honfoglalását mai szemmel olvasva megjegyezhetjük: A siker és a gazdagság ma sem kevésbé fontos, mint akkor. Ma is hajlamosak vagyunk csupán ezekre a külső tényezőkre figyelni, és talán ma is gyakrabban tapasztaljuk meg a kudarcot, mint a könnyű sikereket. Talán pont ez az alkalmas időpont, hogy újra felfedezzük gyökereinket, mélyebb emberi és isteni értékeinket, amelyekből erőt meríthetünk. S e keresés közben talán felismerjük azokat az ajándékokat, amelyek jelen vannak az életünkben, csak elfelejtettük őket kibontani…

A zsidók honfoglalása

(Józsue könyve és A bírák könyve)

A bírák áttekintése

(Bírák könyve 3,7-16,31)