Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bödőcs Tibor önálló estje

2010. november 23. 0:04
Kétszer jutalmazták a Magyar Rádió Bonbon-díjával, 2010-ben pedig megkapta a hazai humoristák elismerésére alapított Karinthy-gyűrűt.

A stand-up comedy egyik legismertebb magyarországi képviselője a Zala megyei Búcsúszentlászlóról indult. Egy tehetségkutató versenyen tűnt fel, sokat köszönhet a Dumaszínháznak és a Showder Klubnak, ezek hozták meg számára az országos ismertséget. Kezdetben falujának lakosait, eseményeit figurázta ki, napjainkban fergeteges humorának számtalan céltáblája van. Élményeit dolgozza fel és meséli el a közönségnek, ami a színpadon elhangzik, az a hétköznapjai sűrített változata.

Bödőcs Tibor november 25-én, csütörtökön este hét órakor várja a kikapcsolódni vágyókat a Városi Művelődési Központba. Legutóbbi veszprémi fellépésén pótszékes teltház fogadta a humoristát.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.