Nincs jobb, mint Gustav Mahlert hallgatni egy rövid és forró nyáreleji estén, vagy Dürer orrszarvú-rajzát bámulni, egy bálnafogat mintázó szecessziós lámpa bűvkörébe kerülni. Kosztolányi Dezső Esti Kornélját olvasni. Mindig is szerettem a haszontalan dolgokat.
Hamarosan az írás és az irodalmi művek olvasása is végképp a fölösleges dolgok lomtárába kerül, állítólag közel az idő, amikor a kézírás a 21. századi misztikusok és kalandorok kedvenc időtöltése lesz csupán? „Örüljünk, hogy még egyáltalán írnak a gyerekek, mert nem lenne rá szükségük” – nyilatkozta a Magyar Tudományos Akadémia egyik kutatója. Valóban, hiszen a mobiltelefon, a számítógép, az érintésre szövegszerkesztőként működő interaktív iskolai táblák teljesen fölöslegessé teszik a kézírást és a hosszas, folyamatos olvasást, mert hiszen mindent rövidítve, kivonatolva, a lényeget kiemelve tálalnak. Nincs köntörfalazás, nincsenek hosszan hömpölygő, sokfelé ágazó mondatok. „Kor? Lax?” – kérdezik egymástól a WAP-on csetelők. Ami annyit jelent, hogy: Hány éves vagy? Hol laksz? Ezt a teljes verziót túl sok időbe telne begépelni. Még egyszerűbb hangulatjelző kis piktogramokat küldözgetni egymásnak, stílusosan, hiszen a vizualitáson, a látványon nyugszik a 21. századi civilizáció.
Egy idő óta óhatatlan gyöngédséget érzek mindenki iránt, akit azon kapok, hogy golyóstollal a kezében szavakat ró a papírra. Mintha valami titkos, baráti társaság tagjai lennénk, akik kivonják magukat a hatékonyság igézetében vergődő ipari civilizáció alól és csupa haszontalan dolgot művelnek: írnak. Olvasnak. Beszélgetnek. Hallgatnak. Ez ám a luxus! De hozzátartozik a jó és tartalmas élethez. Nem a sikeres élethez, mert az egészen másról szól: az állásszerzésről, az állás megtartásáról, a nyomulásról, a színlelésről, a karrierről, a pénzről, a legújabb gépkocsikról, a legújabb mobiltelefonokról, a legújabb öltöny és nyakkendő divatról.
Szerintem az igazán jó élet az, amelyben tudsz szakítani időt a barátaiddal való beszélgetésre. Sőt, a barátaiddal való hallgatásra is. Mert ahhoz, hogy megértsd a másikat és ahhoz is, hogy saját gondolataid legyenek, időnként csöndre van szükséged. Annak, aki nem fogadja el a politika, a média és más bajkeverők által szuggerált, készen kínált igazságokat, aki nem fogadja el a készen kapott recepteket, aki megkérdezi önmagától, miért van ez így, és miért nem úgy, és hogyan lehetne esetleg jobban – annak figyelni kell és tudni kell hallgatni. Ha folyton pofázol és rohansz, nincs módod rácsodálkozni a világra, a létezésre. Gyanútlanul végigszáguldasz az életeden, mint valami szupersztrádán és végérvényesen eltűnsz, kimúlsz.
Az ember nem gép és előbb-utóbb hiányérzete támad, ha csupán szükséges dolgokat művel. Vagy nem. Persze ezt mindenki maga dönti el. Legalábbis addig, amíg tanítanak írást-olvasást a magyar iskolákban.
