Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szentivánéji álom Veszprémben

2010. november 24. 4:01
Shakespeare mindig aktuális – mondta Eperjes Károly, aki három szerepben is feltűnik a Szentivánéji álomban.

Médianapon mutatták be november 23-án a Szentivánéji álom című vígjátékot a Veszprémi Petőfi Színházban. Shakespeare talán legtöbbet játszott művét állította színpadra a veszprémi társulat Szergej Maszlobojscsikov rendező irányításával. Hálás feladatot a mű a rendezőknek, színészeknek, hiszen remek szerepek tucatjaiban lehet a színpadon brillírozni. Az előadásban együtt lép színpadra Eperjes Károly, a színház művészeti tanácsadója és Oberfrank Pál igazgató.


Eperjes Károly

– Shakespeare mindig aktuális – mondta Eperjes Károly, aki Pukk, Philostratus és Tetőfi szerepében lép színpadra. – Nem is Shakespeare darabjának színpadra állítása, hanem a rendezővel való munka jelentette a kihívást. Ez a fajta orosz színházi kultúra nem annyira ismert a magyar színészek előtt. Ezért is hoztam Szergejt Veszprémbe, egyfajta pedagógiai céllal. Ez gyönyörű előadás, nem szabad engedni, hogy elmúljon vagy meghaljon. Sokat lehet ebből tanulni, ez az orosz kultúra.


Szergej Maszlobojscsikov

Szergej Maszlobojscsikov valóban megmutatja, mennyire másképpen látják az oroszok a világot, egészen más arcát láthatjuk a Szentivánéji álom vígjátéknak. – Nagyon jó, ha egy alkotás kapcsán van lehetőség, hogy különbözőképpen állítsuk színpadra. Arra törekedtem, hogy azt valósítsam meg, azokat a témákat mutassam meg, amelyeket bennem ez a darab létrehoz vagy előír – mondta a rendező.

– A veszprémi színészek nagyon figyelmesek, nagyon odaadók. Éreztem a munka iránti elhivatottságot és érdeklődésüket. Egy rendező számára ez a legnagyobb jutalom – emelte ki Szergej Maszlobojscsikov.


Oberfrank Pál

Amióta a színház igazgatója lett, Oberfrank Pál először játszik együtt a társulattal, de ahogy ő fogalmazott: „csak egy színész vagyok, nem játszottam soha az igazgató szerepét”. Szerinte jó együtt dolgozni a társulattal, mert így másik minőségben ismerhetik meg egymást.

– Minden Shakespeare darab kihívás – számolt be róla az igazgató, aki Tompor szerepét alakítja majd. – Az, hogy orosz rendezővel, Szergej Maszlobojscsikovval dolgozunk együtt, az is egyfajta kihívás. Mindkettő izgalmas dolog, és jó ez a játékosság. Összetalálkoznak a fiatalabbak és mi, középkorúak, a generációk a színpadon megint együtt játszhatnak egy érdekes, kicsit elvarázsolt világban.

William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának premierje november 26-án (pénteken) este hét órakor lesz a Veszprémi Petőfi Színházban. A darab varázslatos világba repíti a nézőt, ahol a férfi és nő közötti kapcsolat, a törvények szigora és az álom együtt szövi a mesék világát az athéni erdőben.

Janni Anikó
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.