Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szeles újra a Petőfiben

2008. június 11. 16:25
Több éves kihagyás után Szeles József újra a Petőfi Színházban játszik. Bujtor István először Andersen szerepére kérte fel az Én is a kisöcsém című zenés vígjátékban. Jelenleg a Hyppolitban próbál, de tárgyalnak a jövőről is. Azt egyelőre nem kívánta elmondani a színművész, hogy miben láthatja majd a közönség a következő évadban. Egyelőre tárgyalunk, akkor tudok beszámolni részletekről, ha már biztosat tudok, - mondta Szeles József. A színművésszel a nagy visszatérésről, a színház jelenlegi vezetéséről és a jövőről beszélgettünk. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom
- Azon kevesek közé tartozol, akik nem váltogatnak sűrűn színházat. A Petőfibe második alkalommal kerültél vissza, egyelőre igaz nem státuszba, hanem konkrét szerepekre szerződéssel…

- 1989-ben a diploma után Tordy Gáza szerződtetett le a veszprémi Petőfi Színházba. Itt is maradtam egészen 2004-ig. Akkor szerződtem át a Pannon Várszínházba. Szóval 18 év alatt két színház, egy városon belül. Így azt hiszem, mondhatom, hogy elég röghöz kötött vagyok. 89-ig Budapesten 4 év alatt fordultam meg 5 színházban a Madáchtól az Operettig.

- Miért jöttél el anno a Petőfiből?

- Egyszerű a válasz, nem is titkolom. Kolty Helgával nem akartam együtt dolgozni. Abban, ahogy ő vezette a színházat nem akartam részt venni. Nem bírtam elviselni emberileg elviselni, amit a színházzal és a színészekkel csinált. Ajánlott ugyan szerződést, de visszautasítottam.

- Milyennek látod most a Petőfi Színházat?

- Négy év után jöttem vissza, és semmi sem olyan, mint volt, annak idején. Most jól érzem magam itt. A társulatban néhányan megmaradtak a régiek közül. Erősségében nem tisztem megítélni, de úgy látom, alakul egy jó társulat. Bujtor István eddigi munkájáról csak jót mondhatok. Amit róla tudtam, színházi, filmes múltjáról elég volt ahhoz, hogy bízzak benne, és igent mondjak, mikor szerepet ajánlott. A bizalom kétirányú. Így azt hiszem ember nincs, aki gondolkodott volna a felkérésen.

- A visszatérésed óta túl vagy az első szerepen. Andersen az Én és a kisöcsémben. Szeretted ezt a darabot?

- Tizennyolcszor játszottuk ebben az évadban. Kellemes volt, mind a próbafolyamat, mind pedig az előadások. És a közönség is hálás. Új fajta színházat hozott el nekik ez a darab. Minden előadás vastapssal végződött. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez kimondottan nagy sikernek mondható. Megmutatta magát egy felszabadult színészgárda, s ezzel egy más gondolkodás. Mivel operett-musical szakon végeztem a zenés darabok kimondottan közel állnak hozzám

- A Hyppolitban már biztos, hogy játszol. Mi lesz azután?

- Valószínűleg lesz az után is. Már tárgyalunk egyes szerepekről, de konkrétumot egyelőre nem tudok mondani. A Hyppolit a lakájban Nagy András szerepét kaptam, egyszer már játszottam Koltay rendezésében, de most biztosan egész más lesz.

- Mit gondolsz az évadtervről?

- Nekem, mint színésznek tetszik ez az évadterv, látok is magamnak benne feladatot, lehetőséget. A nézők szempontjából és érdekes, gazdag évad lesz, mert szinte minden műfajt, ezzel minden igényt lefed.

- Húsz éve játszol Veszprémben. Ismered az itteni közönséget. Mire van igényük?

- Kettős célt kell kiszolgálni. Pénzt kell keresni, be kell hozni a nézőt, de művészi értéket is alkotni kell. Van, aki az értékek mellett indul el és kockáztat. Erre is van befogadó réteg Veszprémben. Azok, akik a komolyabb és mélyebb darabokat szeretik, elszoktak a színháztól. Vagy épp elmentek Győrbe, Székesfehérvárra, vagy akár Budapestre, ha színházba akartak menni. Tordy Géza idejében, a 80-as években tömkelegével tartottuk a magyar ősbemutatókat Veszprémben. Igaz a világ is változott, de a nézők nem, maximum megöregedtünk. Az igény megmaradt. Úgy látom, ez az új színházvezetés meg akarja adni ezt a fajta művészi értéket. Vissza akarják csalni a színházszeretőket. Az évadot kellő arányban ötvözték, az is itt marad, aki a zenés darabokat szereti és visszajönnek azok, akik évek óta nem kapták meg, amire vágytak.

 

Füssy Angéla
további cikkek
A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben közélet A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. tegnap 21:39 A Veszprémi Petőfi Színház Budapesten is bemutatta példaértékű esélyegyenlőségi programját Veszprémi Petőfi Színház A Veszprémi Petőfi Színház Budapesten is bemutatta példaértékű esélyegyenlőségi programját A kulturális élet csak akkor lehet valóban teljes, ha a fogyatékkal élő emberek is cselekvő szereplői lehetnek. A Veszprémi Petőfi Színház ennek érdekében dolgozta ki átfogó esélyegyenlőségi programját, amelyet szeptember 17-én Budapesten, szakmai minikonferencián mutatott be a fővárosi és vidéki színházak, kulturális intézmények, valamint a kormányzat képviselői számára. 2026. szeptember 18. 16:46 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön közélet 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön Újabb országos jelentőségű elismerést kapott a veszprémi Várbörtön. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Magyar Emlékponttá nyilvánította az egykori büntetés-végrehajtási intézetet, az ezt jelző emléktáblát pénteken avatták fel a Várbörtön Látogatóközpontban. Az ünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója, Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Muraközy Péter alpolgármester idézte fel, miért jóval több ez az épület egy régi börtönnél. 2026. szeptember 18. 16:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.