Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Csehországban röplabdáztak a veszprémiek

2008. június 17. 14:30
A Veszprémi Egyetemi Sport Club játékosai péntek reggel indultak, és vasárnap tértek haza a Csehországban rendezett röplabdatornáról.

Nyolc veszprémi röplabdás lány utazott edzőjükkel, Fehér Tiborral Csehországba, ahol egy színvonalas szabadtéri röplabdatornán vehettek részt. Elkísérte őket dr. Németh Zoltán, a VESC jelenlegi elnöke, valamint velük tartott dr. Salamon Tamás is, aki az idei elnökválasztásig 10 éven keresztül töltötte be az elnöki posztot az egyesületnél. A tornáról dr. Németh Zoltánt kérdeztük.

- Hogy jutott ki a csapat erre a tornára? 

- Egy együttműködési szerződés készül a zlíni, trenćini és a veszprémi egyetem között. De korábbi sport kapcsolatunk is van a zlíni Tomas Bata Egyetemmel. Két évvel ezelőtt már rendeztek egy tornát, ahol röplabda mellett akkor futball is szerepelt a programok között. A röplabdatornát szeretnék rendszeressé tenni, az ideire is ezért kapott meghívást a csapatunk. Komoly egyeztető értekezletek folynak a további együttműködésről. Több sportágról is esik szó, amiket a későbbiek során be lehetne vonni.

- Mi a véleménye tornáról?

- Nagyon jól szervezett, gördülékeny, színvonalas torna volt. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk.

Arról, hogy hány csapat vett részt a kupán, milyenek voltak az erőviszonyok, Fehér Tibort, a csapat edzőjét kérdeztük.

- Öt csapat indult a tornán, három cseh, ebből egy városi, kettő egyetemi csapat, mellettük egy szlovák, valamint a magyarok részéről mi. Az országok bajnokságát sajnos nem ismerjük, így az erőviszonyokat előre nem tudhattuk. Annyit tudtunk, hogy 1990-91-ben Pokalt nyertek a csehek, így ők magas szinten állnak. A magyarországi NBI. Liga színvonalát elérik, de az erős NB II-t biztos. Rajtuk kívül is voltak még első osztály szintű csapatok.

- Kik mentek, kik mehettek?

- 10 fő vehetett részt a kupán. Ennek a tornának köszönhetően az egész évben cseresorba szorult csapattagok is játéklehetőséghez jutottak. Ebben a felállásban most játszott először a csapatunk, így a pályán lévők közt látszódott is az összeszokatlanság.

- Milyen eredményre számítottak?

- Az erőviszonyokat nem ismerve nem számítottunk semmire. Tudtuk, hogy van nálunk erősebb, és gyengébb csapat is. A nap végére összeszedtük magunkat, így a Zlín csapatát sikerült megvernünk.

- Hogy teljesített a csapat?

- Többet vártam a csapattól lelkesedésben, akaratban egyaránt. Bár hangsúlyoznám, hogy ilyen felállásban még soha nem játszottunk. Minden csapattagnak ez volt az első szabadtéri, salakos versenye. A szokatlan pálya, az összeszokatlanság befolyásolták a teljesítményét. Az utolsó meccsen nyújtotta a csapat, ami elvárható lett volna. Bár nagyon hosszú bajnokság végén vagyunk, ilyenkor mindenki a megérdemelt pihenés felé kacsingat. A tornán  a 4. helyen végeztünk.

Arról, hogy miért volt hasznos ez a torna a csapatnak, dr. Salamon Tamást kérdeztük.

- A három egyetem közös megállapodást köt, ez a torna kitűnő első út a jó együttműködés megalapozásához. Örülök, hogy a röplabda részt vesz ilyen rendezvényen. Ha létrejön a megállapodás, gyakrabban lesznek ehhez hasonló tornák, a hallgatók közti kapcsolat is erősödni fog. Szeptemberben több magyar csapat mellett részt vesznek cseh és szlovák csapatok is a Balaton-kupán, ami ezzel nemzetközivé válik.

- Mennyire van megelégedve a vendéglátással?

- A rendezők szívüket, lelküket adták a torna megszervezéséhez. Az időnk viszont szűk volt. Már első nap is meccseket játszottunk, másnap 16 órakor volt az eredményhirdetés, csak azután volt egy kis szabadidőnk. Nagyon sportcentrikus volt az utunk.

- Milyen hangulatban telt a kint-tartózkodás?

- Nagyon jó hangulat uralkodott mindenkin, nagyon fegyelmezett, összetartó volt a társaság. Senkivel nem volt gond, pontosak voltak a lányok. Le a kalappal, ez becsülendő. Ebben az edzőnek hatalmas szerepe van, hogy így nevelte csapatát.

Dr. Németh Zoltán elmondta, a delegációhoz tartozik Bácskai Sándor is, aki a kapcsolatápolás fő motorja. Sajnos azonban egyéb elfoglaltságok miatt ő nem tudott kiutazni a csapattal.

Az egyik játékost, Vidák Zsófiát kérdeztem:
- Mit jelentett számodra ez az utazás, ez a torna?

- Részemről sajnos ez volt az utolsó alkalom, hogy együtt lehettem a csapattal, ezért nagyon sokat jelentett nekem. A vendéglátással teljes mértékben meg vagyok elégedve, minden jól szervezett volt. A csapat összetartó volt (mint mindig), s azt gondolom, szép közös élmények születtek. Lehetőségem volt hogy kipróbáljam magam a bowlingozás területén is, bár kiderült, az nem az én sportom.

- Befolyásolta valamennyiben a hosszú, fárasztó út a játékotok állapotát?

- Az út az én teljesítményemet nem befolyásolta, szerintem a többiekét sem nagyon. A vizsgaidőszak miatt viszont alapból kicsit fáradtabbak voltunk.

A részletes programról a VESC egy másik játékosa, Környei Dóra számolt be.
- A megérkezés után mi fogadta a csapatot?

- Péntek délután 16 óra környékén érkeztünk meg Zlínbe, a Tomas Bata University sportcsarnokához. Akkor már folyt a cseh–szlovák meccs, s amint véget ért a küzdelem, mi mérkőztünk meg egymás után mindkét csapattal. Este vacsora után közös bowlingozás volt a program.

- Hogy zajlottak másnap a mérkőzések?

- Egy nagyon szép hajón elfogyasztott reggeli után két meccset játszottunk egymást követően. Ebéd után ismét két egymás utáni mérkőzést mi játszottunk, végeredményben mindenki játszott mindenkivel. A játszmák nem három nyert, hanem összesen három szettig mentek. Furcsa volt nekünk, hogy salakos pályán kellett játszanunk, egyrészt, mert nem szabadtéri röplabdázásra készültünk, másrész még soha nem játszottunk salakon.

- Az eredményhirdetést követően mennyi szabad időtök volt?

- 16-kor volt az eredményhirdetés, ami után a cseh kísérőnk elkísérte a csapatot egy 16 emelet magas irodaépületbe. Annak tetejéről az egész városra szép kilátás nyílt. Erről a sétáról visszatérve akadt még egy kis szabadidőnk vacsoráig. Vacsora után pedig együtt mentünk szórakozni.

- Mennyire volt közvetlen a többi csapat?

- Nyelvi akadályok miatt nem túl sokat kommunikáltunk egymással, de mindenki barátságos volt. Szeptemberben viszont várjuk őket.


Kintli Tímea
további cikkek
Megannyi állati és húsvéti élménnyel várja látogatóit a Veszprémi Állatkert az ünnepi hosszú hétvége minden napján. Veszprémi Állatkert Megannyi állati és húsvéti élménnyel várja látogatóit a Veszprémi Állatkert az ünnepi hosszú hétvége minden napján. A húsvéti hangulat garantált a Gulya-dombi bejáratnál strucctojásokkal díszített rendhagyó tojásfával. ma 2:55 A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Telekom Veszprém Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Momir Ilics vezetőedző szerint fantasztikusan játszott a Veszprém csütörtökön, amikor 37-30-ra nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. tegnap 22:03 Csak a különbség volt kérdéses Erről jut eszembe… Csak a különbség volt kérdéses A mondás szerint kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a Szeged-Veszprém magyar derbin bebizonyosodott, hogy bizony lehet. ma 6:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.