Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újra zenei műhely

2011. január 18. 5:00
Költészet és zene együtt szólal meg az Új Veszprém Megyei Zenei Műhely következő estjén. A zenét prózák, szövegek, versrészletek színesítik.

Kulturális együttműködés más művészeti ágakkal, ez a programsorozat elsődleges célja – mondta el érdeklődésünkre a rendezvény házigazdája, Kövi Arthur Bálint csellóművész. Ezúttal Senancour, Goethe, Byron és Verlaine műveiből és zeneszerzői levelekből hallhatnak részletet az érdeklődők csütörtökön este fél héttől a megyei könyvtár Kisfaludy-termében. A prózákat többek között Bach, Mozart, Beethoven, Chopin és Liszt zenéi színesítik majd Hordós Johanna, Szi Miklós Zsanett és Csatlós Krisztina zongorakíséretével. – A költészeti alkotásokat a zenék viszik majd tovább, vagy épp fordítva – hangsúlyozta Kövi Arthur Bálint.

Ötödik alkalommal tartjuk meg a zenei műhelyt, egyre több a visszatérő vendég, de szeretnénk minél szélesebb körben ismertté tenni a rendezvényt – mondta Nagy Tiborné Nyári Ágnes programkoordinátor, zenei szakreferens. A távlati terveket ismertetve elárulta, ismét vendégül látják Földes Lajos hegedűs gyermekeit, kamarazenei estet is tartanak majd, és Kövi Szabolcs zenész is gazdagítja a fellépők névsorát. Liszt Ferenc jubileumi évfordulója alkalmából Hegedüs D. Géza közreműködésével színházi produkció is megvalósul az év második felében. A programok a tervek szerint idén nem csak Veszprémben, hanem a környező településeken is megjelennek.

Cseh Zoltán
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.