Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Könyv jelenik meg a WikiLeaks működéséről

2011. január 24. 3:00 // Forrás: MTI
A WikiLeaksen hozták először nyilvánosságra többek között az iraki civileket és újságírókat meggyilkoló amerikai katonák hírét.

Könyv jelenik meg februárban WikiLeaks - A leleplezés címmel, melyben Daniel Domscheit-Berg, a nagy viharokat kavaró weboldal mögött álló csapat második embere, Julian Assange legközelebbi munkatársa számol be két és fél éves tapasztalatairól, kiugrásának okáról és OpenLeaks nevű új projektjének részleteiről. A WikiLeaks - A leleplezés - Hogyan működtettük a világ legveszélyesebb weboldalát február 11-én, a nemzetközi kiadással egy időben jelenik meg magyarul a Nyitott Könyvműhely gondozásában.

Mint Halmos Ádám, a kiadó vezetője az MTI-nek elmondta, a német Ullstein kiadó tavaly december közepén jelentette be, hogy kiadják a Wikileaks egykori szóvivője, Daniel Domscheit-Berg könyvét. Közlése szerint ekkor értesült ő is a tervezett kötetről, és jó pár külföldi kiadóval egy időben azonnal, még a kézirat elkészülése előtt megvásárolták a fordítási jogokat.

"Úgy érzem, hogy Daniel egy igazán céltudatos ember, akinek nagyon komoly küldetéstudata van, hisz az eszméiben és ezekért kész a végsőkig kiállni. Ezért hagyta ott jól fizető állását a WikiLeaks miatt, és ezért hagyta ott a WikiLeakset, amikor úgy érezte, hogy Assange olyan irányba viszi a szervezetet, ami neki sosem volt célja. Ő az információátadás szabadságában, a nyilvánosság erejében hisz, de Assange ennél többet akart… A WikiLeaks sorsa bizonyos értelemben megpecsételődött azzal, hogy Assange nagyjából egyedül maradt benne a kezdeti vezetők közül, és minden támogatási forrást megvontak tőlük. Domscheit-Berg célja azonban nem a WikiLeaks további sárba tiprása, ő arról az időszakról beszél, amit átélt, és ez alapvetően élete legfontosabb korszaka volt. Nem bántó, csupán feltáró szándékkal írta meg a könyvét" - jellemzi a kiadóvezető az 1978-ban született német programozó-hackert.

A Nyitott Könyvműhely összefoglalója szerint a WikiLeaksen hozták először nyilvánosságra többek között az iraki civileket és újságírókat meggyilkoló amerikai katonák hírét, a tragédiába torkolló duisburgi Love Parade háttérdokumentumait, valamint az azt igazoló anyagokat, hogy valójában fő részvényesei fosztották ki az izlandi Kaupthing bankot, ami végül az ország pénzügyi összeomlásához vezetett.

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.