Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A hétvégén körbefutják a Balatont

2008. június 18. 13:01
Szombaton és vasárnap rendezik meg második alkalommal az UltraBalaton futóversenyt. A futók Tihanyból indulnak és a mintegy 212 km megtétele után a tihanyi Belső-tóhoz érkeznek vissza. Az UltraBalaton a leghosszabb nemzetközi futóverseny Közép-Európában, mely tavaly az ezüst fokozatú minősítést is kiérdemelte. Ez az egyetlen olyan megmérettetés, melyen amatőr és profi sportolók megállás nélkül kerülhetik körbe a magyar tengert. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A szervező Nemzetközi Ultrafutó Szövetség közleménye szerint idén részvétel tekintetében rekordot döntenek, a jelentkezők száma ugyanis a tavalyi évhez képest megháromszorozódott. A mai napig 77 hazai és 56 külföldi futó regisztrált a hétvégi versengésre. Idén is lehetőség van váltóban teljesíteni a 212 km-es távot, erre a versenyszámra 90 ötfős csapat jelentkezett.


Arhív felvétel

Az útvonal egyezik az eddig megszokottal, tihanyi rajttal Keszthelyen, Balatonmáriafürdőn, Balatonbogláron, Balatonföldváron keresztül jutnak Siófokra, majd, Balatonaligán, Fűzfőn, Almádin és Füreden át futnak vissza a Tihanyi-félszigetre. Ultrabalaton nevezettjei között számos hazai és nemzetközi ultrafutó szerepel, de a kísérő váltó és helyi rövidtávú futóversenyeken keresztül olyan futók számára is lehetővé válik a részvétel, akik nem képesek ilyen hosszú táv teljesítésére. A szervezők a gyerekekre is gondoltak, ők az úgynevezett Mosolyfutáson néhányszáz méter megtételével versenyezhetnek.

A teljes távot az egyéni futók pihenők nélkül, egyhuzamban teljesítik. Ez a férfiak esetében 32, a nőknél 34 óra futást jelent.

Füssy Angéla
további cikkek
'Engem ugyan ki támadna meg?' – A kiberbiztonság már a sarki vállalkozásnak is létkérdés közélet 'Engem ugyan ki támadna meg?' – A kiberbiztonság már a sarki vállalkozásnak is létkérdés Tegye a szívére a kezét mindeki: hányszor gondoltuk már, hogy a kiberbiztonság kizárólag a Szilícium-völgy techóriásainak, vagy a hollywoodi akciófilmeknek a problémája? A VOSZ Veszprémben megrendezett üzleti reggelijén kiderült, hogy a hackerek már rég nem csak a nagyhalakra utaznak, hanem a gyanútlan magyar kis- és középvállalkozásokra is. A tét pedig nem kevés: a kibertérben egyetlen óvatlan kattintás a cégünk puszta túlélésébe kerülhet. ma 1:54 Ilyet ritkán látni Veszprémben, szumó Európa-bajnokság és japán minifesztivál jön a hétvégén közélet Ilyet ritkán látni Veszprémben, szumó Európa-bajnokság és japán minifesztivál jön a hétvégén Nem mindennapi sporteseménynek ad otthont ezen a hétvégén Veszprém. A Veszprém Arénánál rendezik meg a szumó Európa-bajnokságot, amelyet egy japán minifesztivál is kísér. A rendezvény ingyenesen látogatható, így azok is közelről ismerkedhetnek meg a sportággal, akik eddig legfeljebb videókon láttak szumómérkőzést. tegnap 18:53 Berlinben jöhet az első igazán nagy erőpróba a Veszprémnek One Veszprém HC Berlinben jöhet az első igazán nagy erőpróba a Veszprémnek Az idény eddigi legnehezebb mérkőzése vár szerdán a One Veszprémre: a bakonyiak 20.45-kor a Füchse Berlin otthonában lépnek pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott, akkor a németek hétméteresek után jutottak tovább. Mindkét együttes győzelemmel kezdte az új sorozatot, a szerdai összecsapásnak a presztízsen túl a később továbbvitt pontok szempontjából is komoly jelentősége van. tegnap 17:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.