2023. június 7.
//
Róbert névnap

Ecoport magazin

Ismét kézbe vehető az Ecoport magazin
Ismét kézbe vehető az Ecoport magazin
22. lapszámával jelentkezik a héten kiadónk gazdasági és életmód magazinja, az Ecoport, mely az online forma mellett ismét elérhető nyomtatott verzióban is, címlapján Sterbik Árpáddal.
Át kell gondolni, mit értünk munka alatt
Át kell gondolni, mit értünk munka alatt
A 21. századi életformához jobban passzol a freelancer munka, ami elsőre ugyan nagyon vonzó, ám nem való mindenkinek – mondja a Freelancer Blog alapítója, Filep Szilvia, aki szerint azt is át kell gondolni, hogy mit értünk munkavégzés és munkahely alatt.
Amikor kettéhasadt a Balaton
Amikor kettéhasadt a Balaton
Amikor a Balatont kerülve pár kilométer alatt eljutunk az északiról a déli partra, sokszor azt érezhetjük, hogy egy teljesen másik tóhoz érkeztünk meg, holott ugyanannak a víznek a partját követjük. Az északi és déli part két arca két külön világ, ez pedig a trianoni békeszerződés aláírásával pecsételődött meg végleg, pedig a Balatonból nem csatoltak el négyzetkilométereket. Társadalmi hatása viszont annál nagyobb volt, ami a „magyar tenger” fejlődésére is hatással volt.
Attól hogy bio, nem feltétlenül jó
Attól hogy bio, nem feltétlenül jó
A bio élelmiszerek hétköznapi és éttermi felhasználása után a borok is követik a bio-bummot, ám a bio nem feltétlenül minőségjelző.
Adrenalin-függő aszkéták
Adrenalin-függő aszkéták
Néhány éve egy magyar földrajztanár egyedül végiggyalogolta a világ egyik leghosszabb és legnehezebb túraútvonalának tartott Pasific Crest Trailt. Ha azt gondolnánk, ő az egyetlen, aki ilyesfajta embert próbáló kalandra adja a fejét, tévedünk.
1 2 3