Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

íjászat

Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. 2026. szeptember 4. 15:45 Győzelemre tanítani a gyerekeket közélet Győzelemre tanítani a gyerekeket Litér határában egy udvar kerítésén időről időre megjelenik egy magyar zászló. Ez jelzi, hogy valami különleges történik éppen a környező lankák tövében. Legalábbis az okostelefonok béklyójában élő huszonegyedik századi ember számára tényleg különlegesen hathat az, ahogyan Ugray Adrián a magyar őseink szellemiségét eszközként használva építi a jövő generációjának értékvilágát. Ennek pedig csak az egyik része, hogy ezek a gyerekek olyan művészien és fegyelmezetten bánnak a felajzott íjjal, mint a honfoglaló őseink. Egy egészen más tudás birtokába is kerültek. Őket látogattuk meg, hogy megismerjük azt a skanzent, aminek a kerítésén már egyre több érdeklődő tekintett leselkedik befelé. 2025. szeptember 30. 22:10 Szent István korának harcművészetét is bárki megismerheti a nemzeti ünnepen Veszprémben programajánló Szent István korának harcművészetét is bárki megismerheti a nemzeti ünnepen Veszprémben Augusztus 20-án mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház az István, a királyt, ehhez a nagyszabású előadáshoz kapcsolódóan pedig több kísérőprogrammal is készülnek aznap a Színházkertben. Ezek közül különösen izgalmasnak ígérkezik a Litéri Hagyományőrző Íjász Egyesület bemutatója, akik nem kisebb dologra vállalkoznak, mint hogy megelevenítsék István korának magyar harcművészetét, felvonultassák az akkoriban használt eszközöket, valamint betekintést nyújtsanak őseink harcmodorába és felfogásába, ami miatt egész Európa rettegte a magyarokat. 2025. augusztus 14. 13:41 Meglalkult a Litéri Hagyományőrző Íjász Egyesület Litéri Hagyományőrző Íjász Egyesület Meglalkult a Litéri Hagyományőrző Íjász Egyesület 2024. október 2. 10:15
közélet
Eltörlik a kötelező kamarai hozzájárulást Eltörlik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számára kötelezően fizetendő ötezer forintos hozzájárulást - jelentette be a kormány döntését Magyar Péter szerdán a Facebookon. Száznegyvennégy másodperc alatt futott fel a leggyorsabb tűzoltó a veszprémi húszemeletesbe A hagyományoktól eltérően új helyszínen, a veszprémi húszemeletes toronyházban rendezték meg a területi tűzoltó lépcsőfutó versenyt. A megmérettetésen huszonkét lánglovag állt rajthoz, hogy próbára tegye állóképességét, mi pedig megpróbáltuk követni őket az emeletek között, amit megmutatunk olvasóinknak. Újra elárverezik Diana legendás bosszúruháját, akár százmillió forintot is adhatnak érte Egyetlen este elég volt, hogy a fekete koktélruha bekerüljön a divattörténetbe. Diana hercegnő 1994-ben akkor jelent meg benne egy londoni eseményen, amikor az akkori Károly herceg a televízióban beszélt házasságon kívüli kapcsolatáról. A sajtó hamar „bosszúruhának” nevezte el a darabot. Közel harminc év után most újra árverésre kerül. KRESZ-feszt Veszprémben: 500 óvodás tanulhatott játékosan Idén is megrendezték Veszprémben a hagyományos KRESZ-fesztet, amelynek ezúttal is a legkisebbek biztonságos közlekedésre nevelése állt a középpontjában. A programon 19 veszprémi óvoda mintegy 500 gyermeke vett részt. Négy új parkolóhely készült a bölcsőde mellett Új parkolóhelyekkel bővült a belvárosban működő Módszertani Bölcsőde környezete. A beruházás az intézmény dolgozóinak mindennapi munkába járását könnyíti meg. 'Engem ugyan ki támadna meg?' – A kiberbiztonság már a sarki vállalkozásnak is létkérdés Tegye a szívére a kezét mindeki: hányszor gondoltuk már, hogy a kiberbiztonság kizárólag a Szilícium-völgy techóriásainak, vagy a hollywoodi akciófilmeknek a problémája? A VOSZ Veszprémben megrendezett üzleti reggelijén kiderült, hogy a hackerek már rég nem csak a nagyhalakra utaznak, hanem a gyanútlan magyar kis- és középvállalkozásokra is. A tét pedig nem kevés: a kibertérben egyetlen óvatlan kattintás a cégünk puszta túlélésébe kerülhet. Ilyet ritkán látni Veszprémben, szumó Európa-bajnokság és japán minifesztivál jön a hétvégén Nem mindennapi sporteseménynek ad otthont ezen a hétvégén Veszprém. A Veszprém Arénánál rendezik meg a szumó Európa-bajnokságot, amelyet egy japán minifesztivál is kísér. A rendezvény ingyenesen látogatható, így azok is közelről ismerkedhetnek meg a sportággal, akik eddig legfeljebb videókon láttak szumómérkőzést. Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással. Szeptember a mozgás hónapja Jóga a munkahelyen, edzés szülőknek, szépkorúak tornája, pickleball vagy nordic walking – a #BeActive Mozgástérkép segít megtalálni a hozzád illő programot. A kreatív iparban lát kitörési pontot a kamara – Zoób Katival fogtak össze Balatonfüreden Együttműködési megállapodást írt alá Balatonfüreden a Katti Zoób Fashion & Museum és a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A megállapodás középpontjában a kreatív ipar fejlesztése, a fiatalok pályaorientációja, valamint a kreatív vállalkozások üzleti és jogi ismereteinek bővítése áll.
sport
A Pannon Triathlon Club mozgalmas szeptembere A Pannon Triathlon Club számára rendkívül aktívan indult a szeptember: több hazai és nemzetközi versenyen is rajthoz álltak a sportolók, és számos dobogós helyezés, egyéni csúcs és kiemelkedő teljesítmény született. Forma-1: jövőre augusztus 1-jén lesz a Magyar Nagydíj, tíz sprinthétvége jön Jövőre augusztus 1-jén rendezik a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, amely a hat helyett már tíz sprintfutamos hétvégével tarkított, 24 fordulós világbajnoki sorozat 13. állomása lesz. Angol Ligakupa: Szoboszlai bombagóllal biztosította be a Liverpool továbbjutását A Liverpool a legjobb 16 közé jutott az angol labdarúgó Ligakupában kedden, mivel a harmadik forduló keddi játéknapján hazai környezetben, Szoboszlai Dominik bombagóljának is köszönhetően, 3-1-re legyőzte a szintén élvonalbeli Tottenham Hotspur gárdáját. Ilyet ritkán látni Veszprémben, szumó Európa-bajnokság és japán minifesztivál jön a hétvégén Nem mindennapi sporteseménynek ad otthont ezen a hétvégén Veszprém. A Veszprém Arénánál rendezik meg a szumó Európa-bajnokságot, amelyet egy japán minifesztivál is kísér. A rendezvény ingyenesen látogatható, így azok is közelről ismerkedhetnek meg a sportággal, akik eddig legfeljebb videókon láttak szumómérkőzést. Berlinben jöhet az első igazán nagy erőpróba a Veszprémnek Az idény eddigi legnehezebb mérkőzése vár szerdán a One Veszprémre: a bakonyiak 20.45-kor a Füchse Berlin otthonában lépnek pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott, akkor a németek hétméteresek után jutottak tovább. Mindkét együttes győzelemmel kezdte az új sorozatot, a szerdai összecsapásnak a presztízsen túl a később továbbvitt pontok szempontjából is komoly jelentősége van. Verstappen száz gokartos ellen versenyez Nem mindennapi kihívást fogadott el a négyszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen, aki szerdán a silverstone-i versenypályán az utolsó helyről indulva száz gokartos ellen száll harcba. Premier League: Farkas Patrik profi szerződést kötött a Liverpoollal A 19 éves Farkas Patrik profi szerződést kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool FC-vel. Öt újonc a magyar labdarúgó-válogatott keretében Öt újonc is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretébe. Születésnap - Kásás Zoltán világ- és Európa-bajnok vízilabdázó 80 éves Kedden ünnepli nyolcvanadik születésnapját Kásás Zoltán olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, edző, a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya. A Puskás Arénában rendezik 2029-ben a Konferencia-liga döntőjét A Puskás Arénában rendezik meg 2029-ben a Konferencia-liga döntőjét az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának keddi döntése értelmében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.