Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kosárlabda

Forgott a Vertetics-Kámán-Farkas tengely Forgott a Vertetics-Kámán-Farkas tengely A „bejgli-szezon” után év eleji formát mutatott a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjában, azonban így is biztosan nyert a sereghajtó MKB-Euroleasing Vasas ellen. 2015. január 10. 8:46 Vérfrissítés a keretben Vérfrissítés a keretben Változások történtek az év elején a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém keretében: pénteken elköszön városunktól a rendre klasszisteljesítményt nyújtó Farkas Attila is, a csapat összességében mégsem gyengül meg. 2015. január 8. 21:37 Csapatként jeleskednének Csapatként jeleskednének Az év végi ünnepeket „kipipálva” olyan hazai fellépés vár a HOYA-Pannon Egyetem Veszprémre január 9-én (péntek, 19 óra) az MKB-Euroleasing Vasas ellen, mikor is előzetesen kosárlabdázóinknak áll a zászló. 2015. január 7. 9:43 Kár a végéért Kár a végéért Noha az első félidőben jól tartotta magát a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, az NB I/B Nyugati-csoportjában szereplő kosárlabdázóink fájó bajai vereséggel búcsúztatták az évet. 2014. december 18. 22:13 Bajára látogatnak a kosarasok Bajára látogatnak a kosarasok A kosárlabda NB I/B Nyugati-csoport talán legjobb formájában lévő köréhez, a szintén négy közé vágyó Bajai Bács-ka FKE-hez látogat december 18-án (csütörtök, 17 óra) a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém. 2014. december 16. 21:13 Így kell ezt csinálni Így kell ezt csinálni Pompás diadallal kívánt a sportbarátoknak kellemes ünnepeket a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, kosárlabdázóink az NB I/B Nyugati-csoportjának megyei rangadóján hamar döntésre vitték a dolgot. 2014. december 13. 10:56 Nincs mese, nyerni kell Nincs mese, nyerni kell Fogadkoznak a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdázói, hogy december 12-én (péntek, 19 óra) „odateszik magukat” és a támadójátékuk nem vall kudarcot a Motax-Concordia KC Pápa elleni megyei rangadón. 2014. december 10. 21:13 Ennél több kell a folytatásban Ennél több kell a folytatásban Miután csapnivaló támadójátékkal rukkolt elő a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjának hetedik fordulójában, – ha kis különbséggel is, de – kikapott a Hűség-városában. 2014. december 6. 10:37 A film forog tovább A film forog tovább Újabb nehéz párharc előtt áll a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Nyugati-csoportjában, kosárlabdázó-ink december ötödikén (péntek, 19 óra) a Soproni MAFC-NyME otthonába látogatnak. 2014. december 4. 20:55 Minden jó, ha a vége jó Minden jó, ha a vége jó Nem kosárlabdázott jól, de ami ennél fontosabb: hazai környezetben nyert a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Nyugati-csoportjának hatodik fordulójában. 2014. november 29. 9:31 Czakó az All-Star gálán Czakó az All-Star gálán Beválasztották Czakó Tamást, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém sportolóját a november 29-i, budapesti All-Star gála részeként tartandó egyetemisták és főiskolások Kelet-Nyugat mérkőzésének nyugati keretébe. 2014. november 26. 21:04 Egyetemek közötti csata Egyetemek közötti csata Győzelmi reményekkel, ha úgy tetszik: esélyesként várja a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjának hatodik körében, november 28-án (péntek, 19 óra) a Széchenyi Egyetem Győri KC-t. 2014. november 26. 19:32 Vállalható vereség Vállalható vereség Kikapott a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjában a HOYA Pannon Egyetem Veszprém, amely egy nehéz sorozaton van túl: az elmúlt hetekben kizárólag az osztály legjobbjaival nézett farkasszemet. 2014. november 16. 11:46 Harc a dobogóért Harc a dobogóért Bármi megtörténhet a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjának ötödik fordulójában, november 15-én (szombat, 17 óra) tartandó MTK Törökbálint–HOYA Pannon Egyetem Veszprém rangadón. 2014. november 12. 21:34
... 54 55 56 57 58 ...
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Norris nyerte a 41. futamot Mogyoródon A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. Vízilabda vk: ezüstérmes a magyar férfiválogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmet nyert a Sydneyben rendezett világkupa szuperdöntőn, amelynek vasárnapi fináléjában 15-14-es vereséget szenvedett a görög csapattól. Szoboszlai gólt és gólpasszt jegyzett a Liverpool első amerikai mérkőzésén Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt jegyzett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool amerikai túrájának első felkészülési mérkőzésén. Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.