Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Megérkezett Veszprémbe a Planet Lens, nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál közélet Megérkezett Veszprémbe a Planet Lens, nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál Új fejezet kezdődött a Planet Lens nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál életében. A régió legnagyobb ilyen jellegű filmes fesztiválja tizedik alkalommal gyűjtötte össze szerte a világból a legjobb környezettel és környezetvédelemmel kapcsolatos dokumentumfilmeket és fotókat. Ezeket pedig idéntől már Veszprémben vonultatja fel a közönség előtt a következő három napban számos kísérőprogrammal fűszerezve. A Planet Lens hivatalos nyitóünnepségét csütörtök este, a nulladik napon tartották az ActiCity-ben, ahol felszólalt Áder János, volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, a rendezvény fővédnöke is. 2025. május 16. 2:14 Felpörgött a balatoni hajók forgalma Balaton Felpörgött a balatoni hajók forgalma A forgalmas tavaszi szünet után a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban, május 1-4. között a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjai és személyhajói 69 ezer utast szállítottak - tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön MTI-t közleményben. 2025. május 15. 17:33 Nagy Gábor Bálintot jelölte legfőbb ügyésznek az államfő közélet Nagy Gábor Bálintot jelölte legfőbb ügyésznek az államfő Nagy Gábor Bálintot, a Legfőbb Ügyészségre beosztott főosztályvezető ügyészt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatóját jelölte a Polt Péter lemondása miatt a jövőben megüresedő legfőbb ügyészi tisztségre az alaptörvényben biztosított hatáskörében Sulyok Tamás köztársasági elnök. 2025. május 15. 17:28 Veszprém belvárosa – volt, van, lesz… II. NONA program Veszprém belvárosa – volt, van, lesz… II. Az elmúlt évek fejlesztései látványos változásokat hoztak a belvárosban, de továbbra is vannak olyan területek, ahol még nyitott, merre fejlődik a városrész. Ilyen a Balaton Bútorgyár egykori belvárosi telke, azaz a jelenlegi Gyárkert és környéke is. E terület sorsát egy nemzetközi projekt, a leromlott állapotú iparterületek revitalizációjával foglalkozó Interreg Duna Régió – NONA program vizsgálja, kutatja. 2025. május 15. 15:06 Veszprémbe hozná egészségfejlesztési programjait a Nemzeti Népegészségügyi Központ Európa Sportrégiója Veszprémbe hozná egészségfejlesztési programjait a Nemzeti Népegészségügyi Központ Újabb szakmai partner csatlakozott Veszprém Európa Sportrégiója pályázatához. Ezúttal a projekt egészségügyi lábát sikerült megerősíteni a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csatlakozásával. 2025. május 16. 12:37 Szigorú fellépést ígér az állatbántalmazókkal szemben a Fidesz új törvényjavaslata állatvédelem Szigorú fellépést ígér az állatbántalmazókkal szemben a Fidesz új törvényjavaslata Tuzson Bence igazságügyért felelős miniszter és Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos közös törvényjavaslatának értelmében szigorodhatnak az állatvédelmi tárgyú jogszabályok az állatok fokozottabb védelme érdekében – közölte a kormánybiztos. 2025. május 15. 8:03 Eldördült a startpisztoly – Veszprém és a térség jövőre Európa Sportrégiója lehet Európa Sportrégiója Eldördült a startpisztoly – Veszprém és a térség jövőre Európa Sportrégiója lehet A kultúrával már sikerült, most a sport és általában a mozgás következik, amit Veszprémben és a hozzá csatlakozott kilencvenkilenc másik településen szeretnének a közös, helyi identitás részévé tenni. Az eszköz már megvan hozzá az Európa Sportrégiója pályázat által, aminek mostanra összeállt a részletes programja is. A közös célok melletti elkötelezettséget szerda délután hivatalos megállapodásban is rögzítették. 2025. május 15. 2:07 A kardiológusok már a veszprémi Európa Sportrégiója pályázat mellett vannak Európa Sportrégiója A kardiológusok már a veszprémi Európa Sportrégiója pályázat mellett vannak A veszprémi Európa Sportrégiója pályázat elkezdte maga mellé gyűjteni az országos támogatókat. Elsők között a Magyar Kardiológusok Társasága biztosította támogatásáról a projektet. 2025. május 15. 11:40 Hatóság és lakosság közösen a tisztességtelen kereskedők ellen közélet Hatóság és lakosság közösen a tisztességtelen kereskedők ellen A Nemzetgazdasági Minisztérium Közös ügyünk a fogyasztóvédelem címmel indított online konzultációt, hogy a lakossággal közösen derítsék fel minél hatékonyabban a tisztességtelen eljárásokat és a kereskedelemben tapasztalható csalásokat. A minisztérium szóvivője a konzultáció kiértékelése után szigorúbb szabályozást ígért. 2025. május 16. 17:15 Először fuzionál a Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája Veszprémben Először fuzionál a Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája Veszprémben Idén első alkalommal kapcsolódik össze a VI. Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája. Az események összehangolását a Veszprém Város Vegyeskara Egyesülete és a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság közösen valósítja meg, tovább erősítve a város pezsgő zenei életét. A sajtótájékoztatót május 14-én tartották a Hangvillában, ahol a rendezvények részleteit is bemutatták. 2025. május 15. 11:39 Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinek katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda a Bakonyban közélet Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinek katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda a Bakonyban Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség négy területvédelmi ezredének kijelölt tartalékos katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda a Fejér vármegyei Bakonykútiban található lőtéren, a gyakorlat a Valiant Panther 2025 nevet viseli. 2025. május 14. 13:48 5-6 minőségi évvel hosszabbítja meg az életet a rendszeres testmozgás életmód 5-6 minőségi évvel hosszabbítja meg az életet a rendszeres testmozgás Az idősebb korosztály számára is űzhető testmozgást népszerűsítette az a gyalogló találkozó, amit a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány és az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata rendezett szerdán a Városházán.  2025. május 14. 15:18 Hírességek álltak a rászoruló állatok mellé az ADÓ 1%-os kampányban Közös ügyünk az állatvédelem Hírességek álltak a rászoruló állatok mellé az ADÓ 1%-os kampányban 2025. május 14. 11:22 Bénulást is okozhat a most elszaporodott dajkapók csípése közélet Bénulást is okozhat a most elszaporodott dajkapók csípése A sárga dajkapók akár bármelyik lakásban megbújhat, és bár békés állatról van szó, igencsak megkeserítheti az életünket. 2025. május 14. 11:26
... 133 134 135 136 137 ...
sport
Nemesvámosra költözik a VESC extraligás röplabdacsapata Új helyszínen játssza hazai mérkőzéseit a 2026/2027-es idényben a VESC női röplabdacsapata. Az Extraligában szereplő veszprémiek a Táncsics iskola tornacsarnoka helyett a nemesvámosi sportcsarnokban fogadják ellenfeleiket. Két veszprémivel készül a futsalválogatott Megfiatalított kerettel, újoncokkal készül a magyar férfi futsalválogatott, amely szeptember közepén két mérkőzést játszik az üzbég együttessel. Haász Benjámin és Kovács Máté személyében két veszpérmi játékos is található a névsorban. Ötödik lett az SVSE az atlétikai csapatbajnokságon A Sportolj Velünk Sportegyesület az ötödik helyen végzett az atlétikai magyar csapatbajnokság 1. divíziójában. A veszprémi egyesület 472 pontot gyűjtött, amellyel ismét a legjobb vidéki klubnak bizonyult. Tajti-Márton Anita a MASZ új elnöke A Magyar Atlétikai Szövetség tisztújító közgyűlésén Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének. Elindult a 40. Diákolimpia-versenysorozat A kormánynak nagyon fontos az iskolai és szabadidősport, és mindent megtesz azért, hogy a fiatalok mozogjanak - mondta Pósfai Gábor belügyminiszter csütörtökön reggel a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a 40. tanévét ünneplő Diákolimpia-versenysorozat indító eseményén. Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Nemzetek Ligája: kezdődik a jegyértékesítés két hazai mérkőzésre A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn 10 órától kezdi értékesíteni a jegyeket az Ukrajna és Georgia elleni szeptemberi és októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Halász Bence is jelölt a hónap atlétája címre az európai szövetségnél Az Európa-bajnok Halász Bence is azon öt versenyző között van, akik közül kikerül a hónap atlétája az európai szövetségnél (EAA). Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya Életének 83. évében elhunyt Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője.
kézilabda
Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.