Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Mégsem lesz munkanap szombat A miniszterelnök kezdeményezése alapján úgy döntött az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), hogy január 10-e, szombat mégsem lesz munkanap - közölte a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta: a javaslatot az energiaügyekért felelős miniszter tolmácsolta az OÉT ülésén, amelyen a munkaadói és a munkavállalói oldal is egyetértett a felvetéssel. A miniszterelnök a javaslatát azzal indokolta, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint péntek és szombat is az egyik leghidegebb nap lesz ezen a télen, s ez a szokásosnál magasabb gázfelhasználást eredményezhet - tette hozzá. Január 10-e így pihenőnap lesz, helyette március 28-án lesz munkanap. 2009. január 9. 8:40 Magyarország mégis ad gázt Szerbiának Magyarország 1-2 millió köbméter gázt ad el Szerbiának, ami 4-6 órán belül már ott lehet - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön. A kormányfő szerint erre az ad lehetőséget, hogy szerdán elmaradt Magyarországon az esti fogyasztási csúcs, amellyel az emberek hárommillió köbméter gázt spóroltak meg. A gázeladást naponta újratárgyalják, és csak addig folytatják, amíg nem jár Magyarország számára aránytalan korlátozással. Szerbia napi 10 millió köbméteres gázfogyasztásának mintegy 95 százalékát eddig az Ukrajnán és Magyarországon keresztül érkező orosz gáz fedezte, de a szállítás kedd délután óta szünetel. 2009. január 8. 15:36 Verseny az Európai Ifjúsági Károly-díjért: módosított határidő / – van már magyar díjazott – Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány második alkalommal hirdeti meg az Európai Ifjúsági Károly-díjért folytatott versenyt. A pályázat azokat a 16 és 30 év közötti fiatalokat célozza meg, akik olyan európai szintű projektekben vesznek részt, amelyek elősegítik egymás kölcsönös megértését Európában. A pályázat kiírói február 16-ra módosították a beadási határidőt. 2009. január 8. 11:28 Nagyarányú leépítés az Ajka Kristálynál / Herendet egyelőre nem érinti ilyen értelemben a válság Jelentős leépítést jelentett be az Ajka Kritsály. Az elsősorban exportra termelő cég megrendelései a válság miatt visszaestek, ezért kell megválni 250 dolgozótól – indokolta a lépést a cég vezetője. A Herendi Porcelánmanufaktúra egyelőre nem tervez leépítést. 2009. január 8. 10:33 Közgyűlésre készül a hátrányos helyzetűek egyesülete / – bővülő kapcsolatok – Tovább szeretné bővíteni kapcsolatait a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület – tájékoztatta a Vehírt az egyesület elnöke, Molnár F. Roland. 2009. január 8. 10:06 Magyarország nem tud gázt adni Szerbiának Magyarország a jelenlegi helyzetben nem tud gázt kölcsönadni Szerbiának – ezt Molnár Csaba energiaügyi miniszter jelentette be. A balkáni országba kedd óta nem érkezik orosz gáz, pedig abból kellene fedezni a fogyasztás több mint 90 százalékát. 2009. január 8. 9:26 Veszprémi távfűtés: melegek maradnak a radiátorok / – korlátozások sem várhatóak – A jelenlegi gázkorlátozás nem érinti a távfűtést igénybe vevő veszprémi lakosságot – közölte a Veszprémi Közüzemi Zrt. vezérigazgatója. A korlátozási kategóriák közül távfűtés a legutolsóba tartozik, így csökkentett üzemmódra sem kell számítani. 2009. január 7. 15:58 Eltűnt veszprémi lakos Fenyvesi Gyula veszprémi lakos december 26-án tűnt el lakásáról. A 74 éves, kb. 160 cm magas, sovány testalkatú, ősz hajú, sötétített üvegű fém keretes szemüveget viselő férfi eltűnésekor kék színű kordbársony télikabátot, sötétkék "Martini" feliratú baseballsapkát, bordó színű garbót, sötétkék melegítőnadrágot és fekete színű félcipőt viselt. Az eltűnt személlyel kapcsolatban érdemleges információ esetén a bejelentést az ingyenesen hívható 06/80/555-111-es vagy a 107, 112-es hívószámon lehet megtenni. 2009. január 7. 15:53 Az SZDSZ és Gyurcsány élesen bírálta a köztársasági elnököt Sólyom László hétfőn jelentette be: nem írja alá a távoltartásról szóló törvényt, mivel véleménye szerint az igen tágan határozza meg mind a hozzátartozó, mind pedig az erőszak fogalmát. A szabad demokraták közleményükben cinikusnak nevezték a döntést és indoklást, Gyurcsány Ferenc pedig blogjában bírálta az államfőt. A Fidesz szerint fontos, hogy Sólyom felhívta a figyelmet a hiányosságokra, mivel az élethez és a méltósághoz való jog megilleti azt is, akit esetleg jogtalanul tüntetnek fel erőszaktevőnek. 2009. január 7. 14:56 Sümeg: a város napja Ács Jánosra, a közelmúltban elhunyt tapolcai polgármesterre egy perces kegyeletadással emlékeztek a város és Veszprém megye elöljárói a a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ zsúfolásig megtelt színháztermében. Dr. Rédey Zsolt, Sümeg elöljárója köszöntőjében többek között a város beruházásairól, fejlődéséről, sikeres pályázatairól, az idei év kihívásairól beszélt, majd emlékplaketteket és emlékérmeket adott át a település kiválóságainak. Az ünnepi hangulatról a Kisfaludy Zeneiskola növendékei, a Pedagógus Női Kar, a Ramasetter iskola kamarakórusa és a Sümeg Néptáncegyüttes gondoskodott. A város napja alkalmából bemutatták Réfi János költő Forrás Marcal Forrásvidék antológia című kötetét. 2009. január 7. 14:48 Soros György és Spielberg is finanszírozza Obama beiktatását Barack Obamáé lehet az eddigi legdrágább amerikai elnöki beiktatási ünnepség; a megválasztott elnök hivatalba lépésével kapcsolatos ünnepi eseményekre eddig már több mint 24 millió dollár adomány érkezett - írta a keddi The New York Times. Az adomány jelentős része több tízezer dolláros átutalások formájában érkezett a kaliforniai Szilícium-völgyből, az amerikai számítógépes ipar vezető személyiségeitől, hollywoodi hírességektől, valamint a New York-i pénzvilág ismert képviselőitől, sokan közülük korábban Hillary Clinton volt first lady elnökjelölti kampányát támogatták. 2009. január 7. 12:17 Nagy gáz van Kedden délután fél négykor leállt az Ukrajna felől érkező gázimport - jelentette be Molnár Csaba energiaügyi miniszter. Ezért a miniszter arra szólítja fel az alternatív üzemanyaggal is működő magyarországi erőműveket, hogy legkésőbb szerdán délelőtt 11 óráig álljanak át a gázról az alternatív üzemanyagra. Molnár Csaba hozzátette: szerdán délelőtt döntenek a stratégiai gáztározókban lévő félmilliárd köbméter gáz esetleges felhasználásáról, illetve az ipari fogyasztók esetleges korlátozásáról. Addig a kereskedelmi tározókból fedezik a fogyasztást. Lakossági korlátozásra egyelőre nincs szükség, Magyarország tartalékai hetekre elegendőek - jelentette ki a szakminiszter. 2009. január 7. 8:27 Szombaton búcsúztatják Dr. Liszi Jánost Szombaton 13 órakkor indul utolsó útjára a Polinszky-díjas professzor. 2009. január 6. 22:20 A nagy Túró Rudi teszt Szerkesztőségünk felvállalta a felvállalhatatlant: összehasonlítani az összehasonlíthatatlant. Kinek adatik meg 9 különböző túrós rúdba harapni egy óra leforgása alatt? A kérdés költői, ne is firtassuk. Mindig is sejtettük, hogy nagy feladatokra vagyunk hivatottak. 2009. január 6. 17:15
... 1521 1522 1523 1524 1525 ...
sport
Női kosárlabda vb: Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok Berlinben A magyar női kosárlabda-válogatott Franciaországgal, Nigériával és a Koreai Köztársasággal került egy csoportba a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságon. Férfi kézilabda vb-selejtező: Bodó és Kukics nem játszhat a magyar-szerb párharcban Bodó Richárd és Lazar Kukics nem játszhat a magyar, illetve a szerb válogatottban a férfi kézilabda-világbajnokság májusi selejtezőjében. Bartucz László a német HSG Wetzlarhoz igazol Bartucz László a német HSG Wetzlar férfi kézilabdacsapatához igazol nyáron. Mikler Roland ismét szerződést hosszabbított Szegeden Mikler Roland szerződést hosszabbított a Bajnokok Ligája-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklubnál. Női kézilabda Eb: százszázalékos csoportkör az MKSZ célja Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a magyar női válogatott számára az a célkitűzés, hogy százszázalékos teljesítménnyel jusson tovább a decemberi Európa-bajnokság csoportköréből. Nedim Remili játéka kérdéses a BL-negyeddöntő első meccsén Vádlisérülés miatt kérdésessé vált a veszprémi irányító-jobbátlövő, Nedim Remili játéka a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Forma-1: több ponton már Miamitól megváltoznak a szabályok A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn bejelentette, hogy több ponton is módosít a 2026-os szabályokon az első három Forma-1-es hétvége tapasztalatai, valamint a csapatok, a motorgyártók és a versenyzők kritikái, visszajelzései alapján. Dróth duplájával nyert Budaörsön a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém Dróth duplájával 2-0-ra nyert a budaörsi ARAMIS otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti összecsapásán. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. Vármegyei foci: bajnok a Balatonalmádi SE! Hétvégén lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal 21. fordulójának mérkőzéseit, melyek során eldőlt a bajnoki cím sorsa is.
kézilabda
Férfi kézilabda vb-selejtező: Bodó és Kukics nem játszhat a magyar-szerb párharcban Bodó Richárd és Lazar Kukics nem játszhat a magyar, illetve a szerb válogatottban a férfi kézilabda-világbajnokság májusi selejtezőjében. Bartucz László a német HSG Wetzlarhoz igazol Bartucz László a német HSG Wetzlar férfi kézilabdacsapatához igazol nyáron. Mikler Roland ismét szerződést hosszabbított Szegeden Mikler Roland szerződést hosszabbított a Bajnokok Ligája-negyeddöntős OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklubnál. Női kézilabda Eb: százszázalékos csoportkör az MKSZ célja Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a magyar női válogatott számára az a célkitűzés, hogy százszázalékos teljesítménnyel jusson tovább a decemberi Európa-bajnokság csoportköréből. Nedim Remili játéka kérdéses a BL-negyeddöntő első meccsén Vádlisérülés miatt kérdésessé vált a veszprémi irányító-jobbátlövő, Nedim Remili játéka a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. Xavi Pascual: ezzel a játékkal bárkinek nehéz dolga lenne ellenünk Xavier Pascual Fuertes, a One Veszprém HC vezetőedzője a férfi kézilabda Magyar Kupa megnyerése után úgy értékelt: csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen védekezésben, és ha ezen a szinten képes játszani, bárkinek komoly kihívást jelent a legyőzése. Újra a csúcson: története 32. Magyar Kupa-sikerét aratta a One Veszprém HC A One Veszprém HC 34-22-re legyőzte a MOL Tatabánya együttesét a férfi kézilabda Magyar Kupa győri négyes döntőjének vasárnapi fináléjában, így története során 32. alkalommal hódította el a trófeát. A bronzérmet az OTP Bank-Pick Szeged szerezte meg, amely a szombati elődöntőben hétméteresekkel maradt alul a veszprémiekkel szemben. Női kézilabda BL: nyolcgólos előnyt szerzett Odensében a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC 36-28-ra nyert a dán Odense HB otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén. Szilágyi Benjámin: a világ egyik legjobb csapata is megbotlik Szilágyi Benjámin, a Szeged kézilabdázója szerint a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben rájuk váró, címvédő német SC Magdeburg szombati veresége is azt bizonyítja, hogy a világ egyik legjobb csapata is megbotlik néha.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.