Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
8°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
8°C

közélet

Vallás és ifjúság: görög katolikusok A térségben körülbelül 1200 lélek vallja magát görög katolikus hitűnek, köztük sok fiatal. Aki a hithez misztikus irányultságból közelít, az szertartásaikban felfedezheti a kereszténységnek ezt az oldalát is. Sajnos a semlegességre törekvő oktatásban a nem hívőktől hallanak a fiatalok a vallásról, így idejétmúltnak ítélik meg azt, holott a hétköznapok, az élet része a hit, hisz pontosan érzi mindenki, hogy az élet nem annyi, hogy a halállal megsemmisülnek a szeretet szálai - mondja dr. Mosolygó Péter, görög katolikus pap. 2008. szeptember 1. 9:17 Rendőrségi vizsgálat indult a Rajk emlékmű ügyében Dr. Bősze Ferenc korábban egy portálunkon megjelentetett blogbejegyzésben fejtette ki álláspontját, miszerint a szobor állítása során több ponton is törvénysértés történt. Az írás megjelenését követően a neves veszprémi ügyvéd a rendőrségen is feljelentést tett. A Veszprémi Rendőr-főkapitányság megindította a nyomozást – tudtuk meg Váradi Piroska szóvivőtől. A vizsgálat tárgya nagy összegű vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés. 2008. augusztus 31. 20:01 Jól lobbizott a BFT / Európa Kulturális Tava lehet a Balaton Az AKKU civil szervezet kezdeményezésére, a BFT közbenjárásával a Balaton térsége is csatlakozik a Pécs Európa Kulturális Fővárosa Programhoz, melynek értelmében a Balaton Európa kulturális tava lehet. A program 10 millió forint támogatást kapott, mi után a gazdasági szaktárca befogadta a BFT előterjesztését – jelentette be Suchman Tamás BFT elnök pénteken, a "Balaton - Európa kulturális tava I." konferencia megnyitóján, Balatonföldváron. 2008. augusztus 31. 13:41 Polgárőrök és rendőrök a fél Dunántúlon / – kell a demonstrálás a biztonság érdekében – Régen látott mértékű akció részesei voltak szombaton polgárőrök és rendőrök egyaránt. A három Balaton-parti megye, valamint a Velencei-tó környékén és Székesfehérvárott több százan léptek azonos időben (14 és 18 óra között) szolgálatba szombaton azzal a nem titkolt céllal, hogy jelenlétükkel egyrészt demonstráljanak, másrészt az akció kitűzött egyéb céljait elérjék. 2008. augusztus 30. 21:10 Már készülnek a bevetésre 2005 óta a professzionális haderő legnagyobb hazai gyakorlata a Bevetési irány, melyet idén is a Várpalota melletti lőtéren hajtanak végre, közel ezer katona részvételével. A számítógépes szimulációval irányított bevetésen az Összhaderőnemi Parancsnokság alá tartozó minden alakulat összehangoltan vesz részt. Ahogy a korábbi években, ez alkalommal is szeptember 15.-én indul a gyakorlat, melyhez a szükséges harcjárműveket, technikai eszközöket már telepítik a központi gyakorló lőtéren. Az első harckocsik, 23 darab vízicsibe névre is keresztelt kétéltű BTR 80-as, 3 Mercedes terepjáró, egy Rába, illetve egy Unimog gyártmányú tehergépkocsi pénteken, vasúton érkezett meg Hajmáskérre. 2008. augusztus 30. 14:44 Repültek, lőttek, kutattak, mentettek / 6 nemzet közös katonai gyakorlata 369 katona, több mint 50 civil és 14 repülő, illetve helikopter vett részt az egy hetes, nemzetközi légi mentő-kutató gyakorlaton. A zárónapon, a Gyulafirátót melletti, úgynevezett katonai "0" ponton, komplett imitált háborús helyzetben kellett helytállniuk a gyakorlat résztvevőinek: szlovák, szlovén, török, valamint magyar katonáknak, rendőröknek, tűzoltóknak, orvosoknak és mentősöknek. Repültek, lőttek, kutattak, és életeket mentettek, mindezt rendkívül látványos módon. 2008. augusztus 29. 17:59 8.5 millió a Bakonyi Házra és további pénzek a térségben A Bakonyi Ház helyreállítására 8.5 millió forintot szavazott meg a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a vis maior keret terhére. Döntöttek a Királyi Régióért díj díjazottjáról és a 2008. évi Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat (TRFC) pályázatairól. 2008. augusztus 29. 16:53 Új tankönyv az általános iskolákban / – nemcsak gyerekeknek, de felnőtteknek is – Mindössze hét hónap kellett ahhoz, hogy megszülessék az első olyan kiadvány Veszprémről, amelyet tankönyvként, de legalább hasznos segédeszközként lehessen használni a helytörténeti oktatásban. A „Veszprém város története” főcímű kiadvány ősztől már az iskolákban lesz, s a felette bábáskodók szerint jelentős mértékben járulhat hozzá az identitástudat formálásához. 2008. augusztus 29. 16:42 A vendégforgalom nőtt, a bűncselekmények száma csökkent / Elismerést kaptak munkájukért a nyárra idevezényelt rendőrök Megköszönte és elismerte a nyári időszakra a Balaton-partra vezényelt kollégák munkáját a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója, Váradi Károly ezredes. Az idegenforgalom növekedése mellett is tovább csökkent a bűncselekmények száma, életellenes bűncselekmény és rablás egyáltalán nem történt, továbbá korrupciós bejelentés sem érkezett - hangzott el a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon. 2008. augusztus 29. 15:38 Pályázati és önkormányzati pénz a kamerában? / – jön a visszaszámláló lámpa – Nem feleltek meg a valóságnak Debreczenyi János válaszai az általam feltett kérdésekre a Jutasi út és a Budapest úti kamera ügyében – mondta Katanics Sándor önkormányzati képviselő pénteki sajtótájékoztatóján. A képviselő kijelentését egy korábbi pályázati anyagra hivatkozva tette. 2008. augusztus 29. 14:34 A jövő leépítése / Nehéz helyzetben az oktatás A pozitív kormányzati kommunikáció ellenére normatívacsökkenés, a kötelező óraszámok, az osztálylétszámok, a közüzemi terhek növekedése, és az Európai Uniós támogatások szerencsétlen elosztása jellemzi a közoktatás jelenlegi helyzetét. Továbbá Veszprém megye a régión belül igazságtalanul alacsony mértékben részesül az oktatásfejlesztési forrásokból - állítja a megyei közgyűlés elnöke, Lasztovicza Jenő. 2008. augusztus 29. 10:21 Megvan az ötvenedik állatbébi / Nóra öt kisvidrát hozott a világra Két hete türelmetlenül vártak az állatkert dolgozói, a gondozók és persze Török László igazgató, hogy bejelenthessék, megszületett az ötvenedik apróság a vadasparkban, ahol célul tűzték ki, hogy ötven szaporulattal ünneplik a jubileumi évet. 49-ig simán ment minden, az utolsó jövevény az ötvenből vélhetően a tegnapi napon születhetett. 2008. augusztus 29. 8:45 Kivitelező kerestetik / Három pályázat érkezett a hulladéktársuláshoz Kedden lejárt a pályázati határidő, vagyis augusztus 26-ig küldhették be jelentkezésüket az Észak-Balatoni Hulladéktársuláshoz azok a cégek, akik megpályáznák a királyszentistváni hulladéklerakó kivitelezését. Összesen hárman jelentkeztek, az anyagokat szeptember végéig kielemzik, ez után derül ki, kik juthatnak a második fordulóba. 2008. augusztus 28. 17:24 Alsóörs a legkedveltebb, Füred közönségdíjas A megyei napilap érdeklődése remélhetőleg segíti a balatoni településeket - utalt a Legkedveltebb nyaralóhely elnevezésű sorozat várható eredményére Barták Péter, a Napló főszerkesztője. Tíz év alatt sok kedvező változás, látványos fejlődés történt a tónál, ahol a településeken a további feladatoknál izonyosan figyelembe veszik a felmérés tapasztalatait - értékelte a körülményeket Lasztovicza Jenő megyei elnök augusztus 27-én sajtótájékoztatón az alsóörsi Laroba hotelben. 2008. augusztus 28. 11:53
... 1575 1576 1577 1578 1579 ...
sport
Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket.  Bajnokok Ligája: a szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua Tyson Fury és Anthony Joshua, a profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnokai novemberben megküzdenek egymással. Kós Hubert idén először versenyez nagymedencében Szerdától szombatig rendezik a Fort Lauderdale Open elnevezésű úszóviadalt, amelyen idén először versenyez nagymedencében az olimpiai bajnok Kós Hubert. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek.
kézilabda
Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a Ferencváros a Debrecennel játszik az elődöntőben A Ferencváros a Debrecennel, a Győr pedig a román CSM Bucuresti-tel játszik a női európai ifjúsági kézilabdaliga elődöntőjében, Budapesten. Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét Pergel Andrej három góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 31-24-es hazai sikeréhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.