Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
6°C

közélet

„Zöld vezetés” a környezetvédelemért / ─ évente akár több ezer tonna szén-dioxid is megtakarítható ─ Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára is részt vett a „Zöld vezetés” nevű programon a Hungaroringen, amelynek célja, hogy gépjárművenként átlagosan 5-10%-kal csökkenjen az üzemanyag-felhasználás, és ezzel együtt a káros anyagok, elsősorban pedig a szén-dioxid kibocsátása. 2008. augusztus 28. 11:46 Csimpánzvilágot építenek / Megvalósulhat az állatkert eddigi legnagyobb fejlesztése A veszprémi állatkert hírneve összeforrt a csimpánztartás és nevelés több évtizedes hazai történetével – ma még is ott tartunk, hogy nem tudjuk teljesíteni azokat a körülményeket, melyeket megkövetel a szakszerű tartásuk. Török László igazgató maga is azt mondja, ha jövőre nem lesz korszerű csimpánzház, csimpánzunk sem lesz, mert méltatlan az a ketrec, melyben ma a bejárat mellett tengeti életét Taksony és Mónika. Ma egy lépéssel sikerült közelebb kerülni a célhoz. A mintegy 420 millió forintos, Csimpánzvilág névre keresztelt projekt első lépcsőjeként, letették a csimpánzház alapkövét a Gulyadombon. 2008. augusztus 27. 20:23 Rendőrök irányították a forgalmat / – pörgősebb lett az áthaladás – Ritkán (pontosabban: ma már ritkán) látott esemény szemtanúi lehettek azok, akik szerda délelőtt a Budapest út és a Cholnoky utak kereszteződésében jártak. A közlekedési lámpák helyett ugyanis fiatal rendőrök terelték a járműoszlopokat. Az esemény egy megyei döntő volt, melynek győztesei az országos megmérettetésen bizonyíthatják rátermettségüket. 2008. augusztus 27. 15:47 Esélyegyenlőségi tervet kell készíteni az iskolákban / – tanévnyitó az intézményvezetőknek – A jelenünk egyben a jövőnk is – mondta a veszprémi oktatási intézmények vezetői számára tartott vezetői értekezleten Debreczenyi János polgármester – , és az, hogy a bennünket követő generáció milyen lesz, az döntően rajtunk múlik. Az a feladatunk, felelősségünk – folytatta –, hogy az ifjúságot visszatereljük abba az irányba, amely a valós emberi értékeket rangsorolhatóvá teszi. Akkor járunk el helyesen, ha látják az emberek, hogy a város vezetése megbecsüli az oktató-nevelőmunkát. 2008. augusztus 27. 14:11 Szalay marad / A frakció nem fogadta el lemondását Ugyan nem érzi, hogy le kellene mondania, felajánlotta lemondását Szalay András, az SZDSZ városi elnöke és frakcióvezetője, amelyet a tegnapi gyűlésen a frakció nem fogadott el. A képviselő korábban elismerte, hogy segített megfogalmazni Akopján Nikogosznak a Czaun János alpolgármestert sértő, Köbli Miklós, a Veszprém és Kistérsége Társulás elnöke nevében kiküldött e-mailt, viszont az írás terjesztéséhez semmi köze, annak módját maga is elítéli - adta ki közleményben. Czaun Jánost megkövette, aki elfogadta a bocsánatkérést. Köbli Miklós a rendőrségi vizsgálat végét várja, amely várhatóan kideríti, hogy ki felelős az írás terjesztéséért. 2008. augusztus 27. 13:52 Negyedmilliárd speciális oktatásra A Kozmutza Flóra Általános Iskola 250 millió forint támogatást nyerhet el a Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán. Az összeget az itt folyó speciális oktatás infrastrukturális hátterének fejlesztésére fordíthatja az intézmény: speciális terápiás szobákat tartalmazó -természetesen akadálymentes- kétszintes épületet és közösségi térként funkcionáló aulát és előteret terveznek 2009-2010-re. 2008. augusztus 27. 13:21 Igen az Agorára és a 8-as fejlesztésére Rendkívüli közgyűlésen döntött kedden a veszprémi képviselőtestület a VMK szerkezeti és tartalmai megújulását jelenthető Agrora program pályázatának benyújtásáról, illetve a 8-as főút megerősítéséről és 2x2 sávossá való átalakításáról, csomópontok átépítéséről. Ugyanakkor több olyan kérdés is felmerült, melyre csak az elkövetkező időszak adhat választ. Többek közt a VMK művelődési központ átalakítás utáni szerepe a közművelődésben, annak működtetési költsége merült fel kérdésként, továbbá a 8-ast illetően újra szóba került, mi lesz az eredeti tervekkel, mely a gyorsforgalmi út megépítése, Veszprém főútvonalának tehermentesítése. Napirend előtt a közgyűlésen is vita alakult ki a Jutasi út, illetve Budapest út kereszteződésében működő rendőrségi kamera működését, s kiugróan magas büntetést illetően. 2008. augusztus 26. 23:18 Tűz a keszthelyi Hotel Balatonban Hétfőn, a késő esti órákban tűz ütött ki a keszthelyi, évek óta üresen álló Hotel Balaton felső szintjén. A tűzoltóknak még az éjszaka folyamán sikerült a tüzet eloltani. Személyi sérülés nem volt. Szemtanúk több fiatalt is láttak az épület közelében a tűz fellobbanása előtt. 2008. augusztus 26. 14:56 „Vissza kell állítani a pedagógusok társadalmi megbecsülését” / Megyei tanévnyitó – köszönet és bíztatás Ünnepélyesen tanévet nyitott a Veszprém megyei önkormányzat és a megyei pedagógiai intézet kedden délelőtt. Mit lehet mondani egy olyan napon, amikor bíztatni kellene, de nincs, ami erre okot adjon? – tette fel a kérdést Lasztovicza Jenő, több száz pedagógus előtt állva a Petőfi Színház színpadán… Nincs könnyű helyzetben az oktatás, a tanárok, ahogy az oktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok sem, de bízni kell abban, hogy eljön még a felemelkedés időszaka, s újra megbecsüli majd a társadalom a tanárokat, tanítókat – mondta a megyei közgyűlés elnöke. A tanévnyitón átadták a Gyermekekért, valamint a Pro Talento díjakat, majd szakmai konferenciával készültek fel a pedagógusok az idei tanévre. 2008. augusztus 26. 13:23 A hazai kardiológiai rehabilitáció „zászlóshajója” / – a szívbetegek Mekkája – A Balatonfüredi Állami Szívkórház rangos, Európa-hírű intézmény, a kardiológiai rehabilitáció országos központja. A szívbetegek Mekkájának nevezte egykor Rabindranath Tagore Nobel-díjas hindu költő. Lóránth Ida, egészségügyi szakújságíró beszélgetett Veress Gábor professzorral, a kórház főigazgató főorvosával a rehabilitáció és kardiológia jelentőségéről, fejlődésének irányá-ról. 2008. augusztus 26. 10:30 Lakossági fórum a repülőtérről / – mérsékelt érdeklődés – Igen mérsékelt érdeklődés övezte azt a hétfő délutáni lakossági fórumot, melyet Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata hirdetett meg. A rendezvényen a Településszerkezeti Tervet, valamint a többször is módosított Szabályozási Tervet, annak Helyi Építési Szabályzatát stb. tárták az érintettek elé. A téma a Veszprém-Szentkirályszabadja repülőtér jövője volt. 2008. augusztus 25. 21:25 „Szolgálunk és Védünk” / százezer forintra büntetünk A közelmúltban több alkalommal is beszámoltunk már a Budapest út kamerája körül kialakult helyzetről. A rendőrség büntet, az autósok vitatják a pirosba hajtást. A következő írást Mészáros Zoltán juttatta el szerkesztőségünkbe. Az alábbiakban szó szerint közöljük. 2008. augusztus 25. 19:11 A rockabilly Story A Story 1997 óta lép fel rendszeresen a VMK-ban, egyesek számára már fogalom a bulik hangulata és stílusa. Veszprém környékén nem nagyon van olyan zenekar, ami a '60-as, '70-es évek zenéjét és rockabillyt játszik. A műfaj szinte követeli a spontaneitást, amely ezeknek a koncerteknek sajátja. A kötelező dolgok mellett egy életre szóló hobbivá vált a tagok számára a zenélés, amely nem csak önmagáról, hanem a barátságról és mindig a jelenről szól - tudtam meg Csermák Józseftől és Zoltántól. 2008. augusztus 25. 14:20 MÁV-menetrend: mától tél van A személyszállító vonatok közlekedésében visszaáll a nyári menetrendet megelőző már megszokott közlekedési rend, az utasok a közforgalmú menetrendben a téli menetrend megjelölés alatt olvashatnak a vonatok indulási és érkezési rendjéről. 2008. augusztus 25. 13:58
... 1576 1577 1578 1579 1580 ...
sport
Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Bronzérmes a női futsalcsapat Az előző szezonhoz hasonlóan ismét a harmadik helyen zárt a nyugati csoportban a VESC NB II-es női futsalcsapata. Szücs Noémi együttese az Astra HFC elleni vesztes szezonzárót követően vehette át a jól megérdemelt bronzérmeket.  Bajnokok Ligája: a szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. Novemberben csaphat össze a ringben Fury és Joshua Tyson Fury és Anthony Joshua, a profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnokai novemberben megküzdenek egymással. Kós Hubert idén először versenyez nagymedencében Szerdától szombatig rendezik a Fort Lauderdale Open elnevezésű úszóviadalt, amelyen idén először versenyez nagymedencében az olimpiai bajnok Kós Hubert. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek.
kézilabda
Hétgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged 35-28-ra kikapott a címvédő német SC Magdeburgtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai első mérkőzésén. Női kézilabda BL: a későbbi elődöntőt játssza a Győr A címvédő Győri Audi ETO KC a későbbi elődöntőt játssza a francia Brest Bretagne csapatával június 6-án a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében. A tavalyi BL-ezüstérmes ellen juthat négyes döntőbe a Veszprém A One Veszprém HC a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavalyi ezüstérmes Füchse Berlinnel találkozik: a párharc győztese bejut a kölni négyes döntőbe. Az első mérkőzést csütörtökön 18.45-től rendezik a One Veszprém Arénában. Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. A Brest lesz a címvédő Győr ellenfele a BL-elődöntőben A francia Brest Bretagne lesz a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a budapesti négyes döntő első játéknapján. Európai ifjúsági kézilabdaliga: a Ferencváros a Debrecennel játszik az elődöntőben A Ferencváros a Debrecennel, a Győr pedig a román CSM Bucuresti-tel játszik a női európai ifjúsági kézilabdaliga elődöntőjében, Budapesten. Férfi kézilabda EK: kétgólos hátrányban a Tatabánya az elődöntőben A Tatabánya 33-31-re kikapott a bosnyák RK Izvidac otthonában a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjének vasárnap esti, első mérkőzésén. Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét Pergel Andrej három góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 31-24-es hazai sikeréhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.