Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

A börtön ablakába is besüt a nap A börtön ablakába is besüt a nap Önként mentünk oda, ahova évszázadokon át senki sem szeretett volna bejutni: a veszprémi várbörtönbe. 2014. november 30. 15:36 Fejlesztések kétmilliárd forintból Fejlesztések kétmilliárd forintból Folyamatosan halad a Belváros-rehabilitáció 1/B üteme, ezzel párhuzamosan a Smaragdváros elnevezésű projekt több lényeges eleme elkészült, de további látványos fejlesztések tartoznak még hozzá. Mindezek összköltsége mintegy kétmilliárd forint. 2014. november 30. 12:14 Példát mutatnak a közösség számára Példát mutatnak a közösség számára Immáron második alkalommal tüntették ki a mindennapok hőseit A Városi Nyilvánosságért Alapítvány kezdeményezésére szombaton este a Hangvillában. 2014. november 29. 19:41 Megafejlesztés a pápai reptéren A következő években húszmilliárd forintból fejlesztik a pápai bázisrepülőteret, mely alkalmas lesz bármilyen típusú katonai repülőgép fogadására, illetve kisebb részben civil személyi és kereskedelmi forgalom lebonyolítására is. 2014. november 29. 11:39 Előzze meg a szétfagyást Előzze meg a szétfagyást Közeledik a hideg időszak – figyelmeztet a Bakonykarszt Zrt. Azt kérik, mindenki időben gondoskodjon vízmérője, és belső vízvezeték rendszere szétfagyás elleni védelméről. 2014. november 28. 16:35 Főszerepben a város története Főszerepben a város története Nyolc iskola közel ötven diákja mérte össze tudását a Veszprémi Középiskolás Liga által szervezett helytörténeti vetélkedő döntőjében pénteken délután a Városháza Kossuth termében. 2014. november 28. 15:29 Boldog születésnapot, Hangvilla! Boldog születésnapot, Hangvilla! A napokban fogadja százezredik vendégét a Hangvilla, amely egyébként 2013. november 29-én kezdte meg működését Veszprémben. 2014. november 28. 14:43 Új fejezet Új fejezet A városban élő fiatalok összefogásával és aktív részvételével újult meg a Veszprémi Ifjúsági Ház. 2014. november 28. 12:29 Az étkezési kultúra javítása a cél Az étkezési kultúra javítása a cél A Mintamenza program Veszprém megyei eredményeivel kapcsolatban tartottak szakmai napot szerdán a népegészségügyi szakigazgatási szerv közreműködésével. 2014. november 27. 14:52 Közgyűlés előtt az ifjúsági koncepció Közgyűlés előtt az ifjúsági koncepció És más finomságok, például a helyijáratos közlekedés, uniós pályázatok, és ezek mellett még a művészetekre is jut idő! Percről percre közvetítünk, nyolckor kezdünk! 2014. november 26. 22:29 A Lenin ligettől az Erzsébet sétányig A Lenin ligettől az Erzsébet sétányig A Laczkó Dezső Múzeumban a  „négyigenes” népszavazás 25 éves évfordulóján megnyílt kiállítás a rendszerváltás korszakát idézi fel. A tárlatot Kövér László nyitotta meg. 2014. november 26. 22:10 Várják az állatbarátok segítségét Várják az állatbarátok segítségét Önkéntes munkára várják a segítő embereket a Veszprémi Állatvédő Egyesületnél. Tereprendezés lenne a feladat. 2014. november 26. 12:13 Nyilvános a NAV belső vizsgálati anyaga A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozza annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly novemberi állításainak elhangzása után végeztek el. 2014. november 26. 11:23 Munkába állt az ágaprító gép Munkába állt az ágaprító gép Munkához látott a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. új ágaprító gépe, ami jelentősen megkönnyíti a zöld hulladék elszállítását és feldolgozását. 2014. november 26. 10:41
... 723 724 725 726 727 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid a kieséses versenyben második lett Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a 3 kilométeres kieséses versenyben szombaton nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. Nem bírt egymással a VSC Veszprém és a Komárom Megosztozott a pontokon a VSC Veszprém és a Komárom VSE a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 15. fordulójában. A bakonyiak Volter Patrik góljával szereztek vezetést, a vendégek azonban még az első félidőben egyenlítettek, így 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.