Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
közélet
Adományozásból összefogás Hétfő délután adták át a Cholnoky Kerekasztal adventi adománygyűjtésének felajánlásait a Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprémi Állatvédő Egyesület részére. „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. Az állatok boldog karácsonyáról gondoskodtak a Deák iskola diákjai Hosszú sorban indultak el diákok a Deák Ferenc Általános Iskolából szombaton, egyenesen a Pumi Állatvédelmi Kompetencia Központ felé, hogy átadják az összegyűjtött eledelt és tisztítószereket a menhelyként is szolgáló központnak. A Deák iskolában állatvédelmi intézményként nem ez volt az első olyan akció, ahol a négylábúaknak segítettek. Környékbeli vállalkozók segítettek a koraszülött gyermekeknek A környékbeli vállalkozó nők álltak az élére annak az adománygyűjtő akciónak, amivel a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványt szeretnék segíteni új mentőautójuk beszerzésében. Az első felhívásra már közel ötvenen mozdultak meg és több mint négymillió forint össze is gyűlt. Elhunyt Latorczai János Navracsics: Magyarország hatékonyan és jól tudja hasznosítani az uniós forrásokat Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország - Csehországgal holtversenyben - a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén. Ne ajándékozzunk élő állatot karácsonyra! Állatbarát karácsonyra hívja fel a figyelmet az állatvédelemért felelős kormánybiztos. Porga Gyula a Vehír21 podcastben: Rajtunk veszprémieken múlik, hogy milyen stílus jelenik meg a városunkban Porga Gyula, Veszprém polgármestere volt a Vehír21 podcast vendége, akivel egyszerre értékeltük a 2024-es évet és tekintettünk előre 2025-be, miközben szóba kerültek az idei év választásai, a Tisza párt megjelenése és a közbeszéd minőségének átalakulása, valamint megtudhattuk, hogy mi vezérli a városvezetést, amikor megcélozták az Európa Sportrégiója címet, amiről szintén jövőre születik döntés. Száz arckép a jutasi altisztképzőből Csütörtök délután a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Zrínyi Kiadó közösen mutatta be Illésfalvi Péter Jutas 100 – Száz arckép a jutasi altisztképzőből című könyvét. Pezsegtek az italok és a közösségek is a pénteki borszalonon Péntek este sikeresen lezajlott a decemberi Veszprémi Borszalon, aminek ezúttal portálunk, a Vehir.hu volt a főtámogatója. Az immáron a Dubniczay-palotába költözött rendezvényen ezúttal is felvonultak az ország több pontjáról ékező neves borászok és borkereskedők, az impozáns barokk helyszínen pedig a kortárs képzőművészetnek is szenteltek időt a szervezők, valamint egy jótékonysági felhívással egy helyi iskolának is segíthettek. Így együtt sikerült egy valóban klasszikus, a polgári értékrendeket képviselő rendezvényt megvalósítani.
sport
Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, Alejandro Garnacho, a Manchester United argentin futballistája pedig az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díjat kapta meg. Hosszabbított 2027-ig brazil légiósával a Győri Audi ETO KC Szerződést hosszabbított 2027-ig a brazil Bruna de Paulával a női kézilabda Bajnokok Ligájában címvédő Győri Audi ETO KC. Egyiptomi játékost igazolt a Veszprém Handball Club Ahmed Hesam, a 24 éves egyiptomi balátlövő 2025 nyarától csatlakozik a Veszprm Handball Clubhoz. Hesam jelenleg a francia Montpellier HB színeiben játszik, és három plusz egy évre szóló szerződést írt alá a magyar rekordbajnokkal. Távozik a spanyol kézilabdázó Veszprémből A 2024/2025-ös idény végén távozik Veszprémből a spanyol Agustín Casado, aki a francia bajnokságban szereplő Montpellier HB csapatához igazol – adta hírül a magyar rekordbajnok kedden este hivatalos weboldalán. Ilyés Ferenc: megragadhat az élmezőnyben a női kézilabda-válogatott Abban bíznak a hazai szövetségben (MKSZ), hogy világversenyeken folyamatosan az első négy között lehet a női magyar kézilabda-válogatott, ha együtt marad, nem lesznek komolyabb sérülések és úgy fejlődik az együttes, mint az elmúlt években. Jövőre is lesz Balaton-átevezés Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Nevezni február elsejétől lehet. Futsal Eb-selejtező: Szlovéniában meglepetést okoznának a magyarok Szlovéniában szeretne meglepetést okozni a magyar futsalválogatott, amely csoportja éléről várja a szerdai folytatást a 2026-os Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában. Szokolai Lászlót is beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába Cseh Lászlót, Sors Tamást, Szokolai Lászlót és Bárány Istvánt iktatták be hétfőn a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába a hazai sportági szövetség (MÚSZ) évzáró gáláján. M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024: kihirdették a tízes listákat Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak. Ami a veszprémi érdekeltséget illeti, a férfi sportolóknál Betlehem Dávidra és Rasovszky Kristófra, az edzőknél Szokolai Lászlóra, a hagyományos csapatoknál pedig a Veszprém kézilabdacsapatára is voksolhatnak a sportújságírók. A szurkolók veszprémi sportpillanatra is szavazhatnak. Az év legjobbjai: szavaztak a sportszövetségek A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztősége 1964 óta minden esztendőben összegyűjti: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 64 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére az asztalitenisztől a vízisíig. A listán két veszprémi sportoló szerepel: Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém), Kónya Ádám (Veszprémi Sí Egylet).

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.