Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

lőtér

_Z2A1082
_Z2A1082
_Z2A1082
Tovább tisztul Rátót határa Nagyrészt még a rendszerváltás előtti időszakban kerültek Gyulafirátót határába azok az illegális hulladék-lerakatok, amik felszámolásában vívott harcban a VERGA Erdőgazdasági Zrt. most újabb frontot nyitott. Kormányzati támogatásból mintegy 800 köbméter, főként bontási hulladéktól tisztítják meg az amúgy természetvédelmi területet a következő időszakban. 2025. január 23. 12:05
IMG_20240626_160629_0076
IMG_20240626_160629_0076
IMG_20240626_160629_0076
Egykor a Monarchia büszkesége volt, ma szellemkastély Még sehol nem voltak az oroszok, de még a németek sem, amikor a Hajmáskér melletti lőtéren már dörögtek az ágyúk. Ugyan a mozsárágyúkat azóta felváltották a Leopard-tankok, a lőtéren pedig külföldi NATO-katonák és a Magyar Honvédség egységei gyakorlatoznak, Hajmáskéren a régi tüzérségi kaszárnya kastélyszerű épülete máig őrzi a Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházásának emlékét. Bejutottunk az idő vasfoga által megtépázott épületbe, cikkünkben pedig képekkel is bemutatjuk, hogy milyen állapotban van az az épület, aminek átadóján egykor maga a Habsburg főherceg is részt vett. 2024. július 11. 9:20
0pont_csaladinap-10_2_11zon
0pont_csaladinap-10_2_11zon
0pont_csaladinap-10_2_11zon
Kinyílt a katonai bázis a civilek előtt is Olyan helyszín nyílt meg a látogatók előtt pénteken, ahová egyébként kevés lehetőség van civilként bejutni. A „0” ponti lőtéren tartott nyílt napon nemcsak a magyar haderő több harci járművét lehetett testközelből megtekinteni, hanem a Gyulafirátót határában épülő katonai bázist is bemutatták. Képgalériával bemutatjuk ezt is. 2024. május 25. 11:22
közélet
Nehezen lehet megfogni, hogy mi is a Hosszúasztal piknik, elég inkább élvezni ezt a közösségi ünnepet Van néhány olyan rendezvény, aminek koncepcióját nem kell és nem is lehet túlmagyarázni. Ilyen az is, amikor felállítanak egy hangulatos parkban egy másfél kilométer hosszú asztalt, ahová meghívják az embereket, hogy telepedjenek le köré és érezzék jól magukat a hozott finom falatok és egymás társaságában. Egyszerű, de mi benne az izgalmas? Na, ez az, amit csak azok tudnak, akik részt vettek vasárnap Veszprémben az idei Hosszúasztal pikniken. Hatalmas bulit csinált Majka a Gyárkertben A Gyárkert nyitóhétvégéjén szombaton Majka tért vissza Veszprémbe, aki most sem okozott csalódást azoknak, akik ott voltak a koncerten. Cikkünkben megmutatjuk a legjobb pillanatokat. Az Egyesült Államok elkezdte bombázni Iránt Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak - jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este. Veszpréminek lenni minőséget jelent! Folytatjuk sorozatunkat, ahol a veszprémieket kérdezzük a városról, ki-ki hogyan látja magát és ezt a közösséget a magyar városok között. Ezúttal Rybár Olivér, földrajztanár és helytörténeti kutató fogalmazta meg gondolatait, amik szélsebesen elröpítenek a Gulya-dombtól a Benedek-hegy szikláiig, miközben Cholnoky Jenővel is találkozhatunk Olivér vezetésével. Halott pénzzel pénteken elstartolt a 2025-ös Gyárkert Marsalkó Dávidék koncertjével elindult a 2025-ös Gyárkert. Egészen szeptemberig egymást váltják a hazai zenei szcéna legnagyobb nevei a veszprémi színpadon. Vasárnap nagyon erős UV-B sugárzás várható Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel. Ne etesd a vízimadarakat – óvd meg az életüket! Az utóbbi években egyre elterjedtebbé vált a vízimadarak etetése, azonban ez a jószándékú cselekedet sajnos súlyos következményekkel járhat. Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv végrehajtásáért felelős kormánybiztos felhívja a lakosság figyelmét: a vízimadarak etetése tilos és veszélyes – mind az állatokra, mind a környezetre nézve. Növekvő ügyszám, széles iparági spektrum – jól halad a Demján Sándor Tőkeprogram Rövid idő alatt látványos előrelépést ért el a Demján Sándor Tőkeprogram (DST): már 29 kis- és középvállalkozás kapott pozitív befektetési döntést, csaknem 6 milliárd Ft értékben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által alapított MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. segítségével a program célja az, hogy tőkebevonással támogassa a fejlődni vágyó magyar cégek növekedését. A program iránti érdeklődés kiemelkedő – a honlapon www.demjantokeprogram.hu elérhető digitális előszűrésnek köszönhetően néhány perc alatt eldől, hogy egy vállalkozás megfelel-e az alapkritériumoknak. Szombaton lép életbe a MÁV nyári, főszezoni menetrendje A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok – közölte a MÁV pénteken. Megvan a Pannon Egyetem 2025-ös bora A Balatonfüred-Csopak Borvidék egy friss, üde képviselője, a Koronczai Pincészet Olaszrizlingje viselheti a Pannon Egyetem bora címet 2025-ben. A Pannon Egyetem szenátusa idén is vak kóstolással választotta ki az egyetem borát, kilencféle olaszrizling versengett egymással az egész Balaton régió területéről, amelyeket Dobosi Győző borász, a Balatoni Kör tagja válogatott össze.
sport
Arany, ezüst és bronz a Budapest Openről az SVSE-nek Eredményes pünkösdi hétfőt zártak a veszprémi SVSE atlétái a Budapest Open – Schulek Ágoston Emlékversenyen. Két ezüstéremmel nyitott az SVSE a vidékbajnokságon Kiváló eredményekkel kezdte meg szereplését az SVSE a ZÁÉV Kupával egybekötött országos vidékbajnokságon Zalaegerszegen. Tizenhárom érmet hozott Kaposvárról az SVSE A nagy hőség ellenére eredményesen szerepelt a veszprémi Sportolj Velünk SE a Kaposváron rendezett U16, U15 és U14 területi liga verseny 2. fordulóján és a KASI Kupán, ahol az egyesület versenyzői összesen tizenhárom dobogós helyezést értek el. Kajak-kenu Eb: Csikós Zsóka triplázott, három érem 5000 méteren A kajakos Csikós Zsóka az 500 és az 1000 méter után az 5000 métert is megnyerte vasárnap a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon. A leghosszabb távon a kenus Csorba Zsófia is győzött, a kajakos Varga Ádám pedig második lett, így a magyar válogatott hét arany-, három ezüst- és öt bronzéremmel zárta a viadalt. Strandkézilabda Eb: az elődöntőbe jutás a magyar férfiválogatott célja Az elődöntőbe jutás a címvédő magyar férfi strandkézilabda-válogatott célja a júliusi, törökországi Európa-bajnokságon. Női kézilabda NB I: Zubai Gábor lett a Dunaújvárosi Kohász vezetőedzője Zubai Gábort nevezte ki vezetőedzőnek a női kézilabda NB I-ben szereplő Dunaújvárosi Kohász. Férfi kézilabda junior-vb: a magyar válogatott pont nélkül jutott a középdöntőbe A magyar férfi junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott a középdöntőbe a korosztályos világbajnokságon, mivel 22-21-re kikapott Ausztriától szombaton, a csoportkör utolsó fordulójában. Évet zárt a Veszprém vármegyei labdarúgás – gálán díjazták a legjobbakat Csütörtökön tartotta hagyományos évzáró ünnepségét a Magyar Labdarúgó-szövetség Veszprém Vármegyei Igazgatósága, ahol az idény legjobbjait is díjazták. Centerével is hosszabbított a VEHIR.HU Futsal Veszprém A bajnok VEHIR.HU Futsal Veszprém szombat reggel közösségi oldalán közölte: meghosszabbította Horváth Benedek szerződését, aki így jövőre is marad a bakonyiaknál. Férfi junior kézilabda-vb: középdöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott középdöntőbe jutott a lengyelországi korosztályos világbajnokságon, mivel 36-31-re legyőzte Argentínát a csoportkör második fordulójában, pénteken.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.