Az 1848-49-es szabadságharc már csak az emberek emlékében élt, a balkáni puskaporos hordó pedig még nem robbant fel, hogy aztán kitörjön az I. világháború, amikor Bécsben az Osztrák-Magyar Monarchia központjában Ferenc József császár hozott egy döntést: meg kell vásárolni Hajmáskér mellett egy 5065 hektár méretű területet a Monarchia részére, hogy kialakíthassák Közép-Európa legnagyobb lőterét és tüzérképzőjét.
1901-et írtunk, amikor az akkori állam 1,8 millió koronáért megvásárolta a területet. Ez mai árfolyamon közel 4,8 milliárd forint lenne.
Pár év múlva, 1905-ben már a tervek is kész voltak, az Országgyűlés pedig gond nélkül megszavazott 10 millió koronát, majd később még 4 milliót az építkezésekre. Átszámítva ez ma közel 40 milliárd forint lenne.
A sietség és hogy a politikai döntéshozókon ilyen könnyen átment ez a szemmel is jól látható összeg nem volt véletlen. Bár a dualista állam tüzérségének létszámát folyamatosan duzzasztotta, technikai színvonalban jócskán el volt maradva a többi európai birodalom erejétől. Ezért Hajmáskér az Osztrák-Magyar Monarchia haderőfejlesztésének zászlóshajója lett volna. Vagyis nem pontosan a kis falu, hanem a mellette tervezett katonai komplexum, ugyanis hiába emlegették egy néven a kettőt, valójában a település határától szinte hermetikusan elzárták a katonai részt, ahol nem csak a szükséges infrastruktúrát építették ki, hanem saját közigazgatása is volt, civil pedig csak különleges csendőri engedéllyel léphetett be.
Korabeli hajmáskéri képeslapok
Az építkezés 1907 és 1909 között zajlott Kondor Márton és Feledi József tervei alapján, volumenét pedig jól mutatja, hogy Várpalotán új téglagyárat is építettek azért, hogy kiszolgálhassa a hajmáskéri igényeket.
Több, mint hatvan épületet húztak fel, utcákat, vízvezetékeket építettek, saját energiaellátással rendelkezett gőzgépek és dinamók segítségével, valamint a vasútvonalat is bekötötték ide.
A tisztikarnak saját lakásai voltak, de istállót, postát, fürdőt, fegyverraktárat, léghajócsarnokot, színházat, kaszinót, kórházat, templomot, iskolát, vágóhidat és tejgazdaságot is építettek, sőt még egy tavat is kiástak az északi részen, amin egy romantikus híd vezetett át. A leglátványosabb épület mégis a kastélyszerű parancsnoki központ volt, aminek tornya ma is jól látszik kilométerekről távolabbról is, valamint mellette a sakkfigurára hajazó víztorony.
Vasútépítés a 40-es években (Fortepan / Lissák Tivadar)
A laktanya ünnepélyes átadóját 1911. július 13-án tartották, amin részt vett József főherceg, Károly Albert főherceg, Hornig Károly báró veszprémi püspök, Bjelik Imre, tábori püspök, rajtuk kívül pedig még számos egyházi, világi és katonai elöljáró.
Állítólag ekkor történt meg egy kínos közjáték is, amikor a falu jegyzője feltartóztatta a gráci altábornagyot, mivel az koleragyanús vidékről érkezett Hajmáskérre, az egészségügyi protokoll pedig ezt írta elő, hogy belépés előtt meg kell vizsgálni mindenkit, aki fertőzött lehet. Egyébként nem volt az az altábornagy.
Hogy mekkora bizodalom volt a bázisban, arra jó példa egy korabeli sajtóból vett idézet is:
A katonai intézmények létesítésével párhuzamosan épül a község is, mely ma már csinos kis város, és nem lehetetlen, hogy hamarosan elhomályosítja a vármegye székhelyét, Veszprémet is, mely nem tartozik a fejlődő vidéki emporiumok közé mig Hajmáskér katonai szempontból való jelentősége mindinkább előtérbe lép.
Fortepan / Dobóczi Zsolt
Az I. világháború után részben hadifogolytáborrá avanzsált át a katonai komplexum, ahol egyes beszámolók szerint több ezer szerb, orosz és olasz katonát őriztek. Nekik saját fizetőeszközük is volt, amit a tábor területén belül használhattak. Ennek összegét az elkobzott tárgyaik után határozták meg, javarészt saccolás alapján.
1920-ban aztán felszámolták a fogolytábort és ismét a katonai haderőfejlesztésé lett a főszerep, bár innentől már nem önálló egységként, hanem a Ludovika Akadémia intézményeként működött Hajmáskér.
Gyakorlatilag itt teszteltek – nem egyszer titokban – minden olyan fegyvert, harckocsit, amit Magyarországon gyártottak le, vagy külföldről szerettek volna importálni, a faluban pedig felépítettek egy hadüzemet is közel ezer helybélinek munkát adva.
A II. világháborúban aztán először a németek szerezték meg a bázist 1944-ben, majd egy évvel később már az oroszok kezén volt, akik egészen a rendszerváltásig „ideiglenesen” állomásoztak itt.
A Magyar Királyi Folyamőrség légvédelmi gépágyúja, a felvétel egy gyakorlat alkalmával készült (Fortepan / Alföldy Mari)
A szovjetek megjelenésével aztán a Monarchia egykori dísze is elvesztette pompáját és funkcióikban is átalakultak az épületek. A „kastély” elé panelházakat húztak fel a tiszteknek és családjaiknak, a tavat az épület túlfelén lecsapolták és feltöltötték. A lovardát színházzá, a kaszinót moziteremmé alakították át. A lőtérre egyre nehezebb tüzérségi eszközöket hoztak, még egy nukleáris fejjel is felszerelhető légvédelmi rendszert is telepítettek ide.
Ekkoriban megszokott volt, hogy Hajmáskér utcáin éjszaka is súlyos katonai járművek közlekedtek, nem csak a bázis falait megrepesztve, hanem a hajmáskéri civilek házaiban is komoly károkat okozva.
Így ment ez egészen a rendszerváltásig. Az utolsó szovjet katona 1990 novemberében hagyta el Hajmáskért, de előtte, ami mozdítható volt azt szétszerelték és elvitték a bázisról. Ezek után egy lelakott és kifosztott épületegyüttes maradt a magyar államra, pontosabban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt-re, akik miután egy évtizeden keresztül sem találtak vevőt az épületekre, visszaadták azokat a településnek.
Akkoriban azt beszélték a településen, hogy több külföldi befektető is érdeklődött a laktanya iránt, viszont mindegyiküket a főépület tőszomszédságába felépített panelházak tántorították el az üzlettől. A legközelebb egy svájci befektető került ahhoz, hogy megvásárolja a „kastélyt” neki sikerült is megegyezni a panelházak lakóival, hogy csereingatlan, vagy megfelelő összeg fejében kikötöznek a társasházból, amit aztán elbonthatnak, viszont végül ez az üzlet sem jött létre.
Pedig ötletek voltak a hasznosítására. Ötcsillagos luxusszállodától kezdve üzletközponton át társasházig és nyugdíjas otthonig sok koncepció felmerült.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy azóta műemlékvédelem alá került, ami még inkább megnehezíti azok helyzetét, akik fantáziát látnak az épületben és kellő forrásuk is van rá. Ugyanakkor EU-s forrás nem igényelhető rá, hiszen hiába hívják „kastélynak” a köznyelvben, valójában nem az, így pedig az unió sem támogatja a felújítását.
Habár a főépület sorsa jelenleg kilátástalannak tűnik, érdemes megjegyezni azt is, hogy a település az évek alatt néhány sikerprojektet meg tudott valósítani az egykori katonai épületekben, többek közt a helyi általános iskola is egy ilyen felújított ingatlanba költözhetett be.
Fotós kollégánkkal bejutottunk a "szellemkastélyba" galériánkban pedig megmutatjuk, hogy hogyan néz ki manapság.
