Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

One Veszprém HC

Sportszergyártót váltottak a kézisek Sportszergyártót váltottak a kézisek A következő szezontól új sportszergyártó cég támogatja a Telekom Veszprémet. 2017. május 20. 15:07 Szombaton és szerdán bajnoki döntő Szombaton és szerdán bajnoki döntő Szombaton rendezik a férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzését a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged csapatai között, a visszavágóra pedig szerdán kerül sor. 2017. május 19. 12:14 Pálmarsson nem fél a Szegedtől Pálmarsson nem fél a Szegedtől A Telekom Veszprém izlandi klasszisa elvárja csapatától, hogy hazai környezetben és idegenben is legyőzze a Mol-Pick Szeged együttesét a bajnoki döntőben. 2017. május 19. 7:20 Kölnig tekernek, hogy a Veszprémet lássák Kölnig tekernek, hogy a Veszprémet lássák Csütörtök reggel a Veszprém Aréna elől indult útjára a bakonyi kézilabdacsapat szurkolóinak kétfős bringás különítménye. Úti céljuk a kölni négyes döntő, ahol Veszprém–Vardar döntő után ünnepelnének BL-győzelmet. 2017. május 18. 11:44 „Minden idők legerősebb Szegedét kell legyőznünk” „Minden idők legerősebb Szegedét kell legyőznünk” Idei utolsó hazai tétmérkőzésén az alapszakasz-győztes Mol-Pick Szeged együttesét fogadja a Telekom. A veszprémi közönségtől búcsúzó Javier Sabaté jó érzéssel és győzelemmel távozna a világ egyik legnagyobb klubjától. 2017. május 18. 7:30 Idén is az aréna előtt nézheti a négyes döntő meccseit Idén is az aréna előtt nézheti a négyes döntő meccseit Akárcsak az elmúlt két évben, idén is lesz óriáskivetítő a Veszprém Aréna előtti téren a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének idején. 2017. május 16. 20:10 Győzelemmel zárták az alapszakaszt Győzelemmel zárták az alapszakaszt Az alaposan megfiatalított veszprémi kézilabdacsapat 28:21-re nyert az Orosháza vendégeként az NB I alapszakaszának utolsó fordulójában. 2017. május 11. 20:24 Macedón páros vezeti a Veszprém BL-elődöntőjét Macedón páros vezeti a Veszprém BL-elődöntőjét Kijelölték az idei férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő mérkőzéseinek játékvezető párosait. 2017. május 10. 21:15 Húszig számolhatott a publikum! Húszig számolhatott a publikum! A Telekom Veszprém kiütéses győzelmet aratott a vendég Csurgó ellen a férfi kézilabda NB I keddi meccsén. 2017. május 9. 19:38 Nagy és Mikler sem utazik Dániába Nagy és Mikler sem utazik Dániába Jamali Iman és Császár Gábor után Nagy László és Mikler Roland is kikerült a vasárnapi dániai Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott keretéből. 2017. május 6. 21:12 Íme a bajnoki döntő menetrendje Íme a bajnoki döntő menetrendje Május 20-án és 24-én rendezik a férfi kézilabda NB I Veszprém-Szeged döntőjének mérkőzéseit a magyar szövetség döntése értelmében. 2017. május 4. 20:24 A Párizson keresztül vezethet a Veszprém útja a döntőbe A Párizson keresztül vezethet a Veszprém útja a döntőbe Kedden délben a Bajnokok Ligája négyes döntőjének otthonául szolgáló Köln városában kisorsolták az idei kiírás elődöntőjének párosítását. 2017. május 2. 12:49 Így fogadták a BL-negyeddöntő hőseit Így fogadták a BL-negyeddöntő hőseit A Telekom Veszprém legelszántabb szurkolói az éjszaka közepén is megünnepelték a Montpellier-ből hazatérő kedvenceiket. 2017. május 1. 10:10 Sabaté: hatalmas dolog sorozatban negyedszer is négyes döntőbe jutni Sabaté: hatalmas dolog sorozatban negyedszer is négyes döntőbe jutni Hatalmas dolog sorozatban negyedszer is négyes döntőbe jutni a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém vezetőedzője, Javier Sabaté szerint. 2017. május 1. 9:44
... 120 121 122 123 124 ...
közélet
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával.  V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Nem látták meg az árnyékukat a veszprémi medvék, jön a jó idő A kisiskolások izgatottan várták, amikor kinyílt a Veszprémi Állatkertben a medvék búvóhelyének ajtaja, hogy az állatok vajon kimerészkednek-e a hűvös időjárásba, vagy bent maradnak. Végül a két fekete medve kijött, ezzel a népi hagyomány szerint jelezték, hogy hamarosan beköszönt a jó idő. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.
sport
Női vízilabda Eb: Büntetőpárbaj után döntőben a magyarok! A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot. Tour de Hongrie: Veszprémben zárul az idei verseny! Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet május 13. és 17. között rendeznek meg. Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén. Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban Kós Hubert és Pádár Nikolett is nyert egy-egy számot a texasi Austinban rendezett Sterkel Classic elnevezésű úszóversenyen. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Geddes visszatért, majd másfél hónap után távozott Távozik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub vezetőedzői posztjáról Alex Geddes – közölte a klub kedden a veszpremkosar.hu felületén. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.