Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Kérik a következőt Kérik a következőt A játék valamennyi elemében felülmúlta megyebeli riválisát a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, így megérdemelten jutott a kosárlabda Hepp-kupa második fordulójába. 2017. október 4. 11:18 Hétszázan versengenek az idei Köztársaság Kupán Hétszázan versengenek az idei Köztársaság Kupán Immáron huszonnyolcadik éve látja vendégül Veszprém megye fiatal atlétáit a Köztársaság Kupa. Idén hat atlétikai számban: rövid- és hosszútáv futásban, kislabdahajításban, súlylökésben, magas- és távolugrásban mérik össze tudásukat megyénk általános iskolás diákjai. 2017. október 4. 10:32 Nem figyelik a tabellát Nem figyelik a tabellát A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém október 6-án (péntek, 17 óra) a Budapesti Honvéd SE együttesét fogadja a Vetési gimnázium csarnokában az NB I/B Piros-csoportban. 2017. október 3. 20:38 Több mint félmillió versenyengedéllyel rendelkező sportoló Magyarországon Több mint félmillió versenyengedéllyel rendelkező sportoló Magyarországon Már több mint félmillió versenyengedéllyel rendelkező sportoló van Magyarországon, akiknek több mint a fele utánpótlás korú. 2017. október 3. 20:01 Szombat este indul a jegyértékesítés a budapesti négyes döntőre Szombat este indul a jegyértékesítés a budapesti négyes döntőre Szombattól elővételben, akciósan vásárolhatóak meg a jegyek a női kézilabda Bajnokok Ligája 2018-as, budapesti négyes döntőjére. 2017. október 3. 19:46 Ez ám a remek kezdés! Ez ám a remek kezdés! A veszprémi futsalcsapat 4-2-re nyert az Aramis vendégeként az első osztályú bajnokság nyitó körében. 2017. október 2. 20:32 Kemény védekezést ígért Storck Kemény védekezést ígért Storck Kemény védekezést ígért Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a svájciak elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésre. 2017. október 2. 20:18 Lékai, Lékai és harmadszor is Lékai Lékai, Lékai és harmadszor is Lékai A Telekom Veszprém irányítóját zsinórban harmadszor választották meg a BL-forduló legjobb irányítójának. 2017. október 2. 9:30 Felfelé a lejtőn Felfelé a lejtőn Megszerezte első pontját a másodosztályú bajnokság Nyugati-csoportjában a Veszprémi Kézilabda Kft. – igaz, ha a végjátékban figyelmesebbek, összejöhetett volna nekik a győzelem is. 2017. október 2. 8:51 Fölényesen nyert a Szeged Fölényesen nyert a Szeged A MOL-Pick Szeged kilenc góllal legyőzte a vendég svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, vasárnap. 2017. október 1. 18:33 Minszkben is nyert a magyar válogatott Minszkben is nyert a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott hét góllal győzött Fehéroroszország vendégeként vasárnap az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában. 2017. október 1. 16:34 Megizzasztotta a Telekom U20 a bajnokaspiránst Megizzasztotta a Telekom U20 a bajnokaspiránst Negyven percig remekül kézilabdázott, s feledtetni tudta fizikai hátrányát a feljutásra is esélyes PLER-Budapest otthonában a Telekom Veszprém U20-as együttese. 2017. október 1. 14:17 Hangya helyett Szabó a magyar keretben Hangya helyett Szabó a magyar keretben Hangya Szilveszter helyett Szabó János került a magyar labdarúgó-válogatott keretébe a Svájc és a Feröer-szigetek elleni világbajnoki selejtezők előtt. 2017. október 1. 13:27 Három piros, hat gól – iksz a megyei derbin Három piros, hat gól – iksz a megyei derbin A VLS Veszprém gólzáporos meccsen játszott döntetlent az Ajka vendégeként a labdarúgó NB III Nyugati csoportban. 2017. szeptember 30. 18:53
... 1075 1076 1077 1078 1079 ...
közélet
Palacsintát rendeltek vacsoraidőben, mégis elküldték őket egy Krk-szigeti étteremből Heves vita alakult ki a közösségi médiában egy magyar család beszámolója nyomán, amely szerint négy magyar fiatalt elküldtek egy Krk szigetén található, zsúfolt étteremből, miután kiderült, hogy főétel helyett csupán palacsintát rendelnének. Egy 17 éves diák mozgatta meg a várost egy jótékony cél érdekében Amikor a legtöbb tizenéves a nyári pihenését tölti, a 17 éves Szigeti Máté úgy döntött, hogy a vakációt egy nemes cél szolgálatába állítja. A jelenleg Angliában tanuló veszprémi fiatalember hazatért a nyári szünetre és egy jótékonysági futóversenyt szervezett a Veszprémvölgyben. A kezdeményezés nemcsak a közösségépítésről szólt, hanem komoly társadalmi üzenetet is hordozott. Új munkalehetőségeket kínál a Chemark Zrt. Egy stabil, hazai hátterű, nemzetközi piacokon is meghatározó vállalatnál keres új kihívást? A Chemark Zrt. több pozícióba is munkatársakat keres, az álláslehetőségekkel pedig a vehir.hu olvasói is találkozhatnak a portálon. Fizetésemelés nincs, de legalább a születésnap szabad Jól hangzó gesztust kaptak a magyar rendőrök szeptember 1-jétől, ugyanis a születésnapjuk automatikusan szolgálatmentes nap. Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. Indiana Jones, varázsló vagy túlélő lennél? Nyerj 5.000 Ft-os utalványt a veszprémi Menekülj szabadulószobába! Veszprém szívében, a Sarolta udvarban található Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából most tiéd lehet az 5.000 Ft-os utalvány egyike, amellyel próbára teheted a logikádat és a bátorságodat! A tavalyi év legjobbra értékelt vidéki szabadulószobája garantáltan kiszakít a hétköznapokból, hiszen ahogy az ajtó bezárul mögöttetek, máris egy kalandfilm főszereplőinek érezhetitek magatokat. Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. Százezer forintba is kerülhet az első becsengetés Iskolatáska, tolltartó, füzetek, írószerek, rajzfelszerelés, tornacipő és még hosszasan lehetne folytatni a sort. Bár a tankönyvekért már nem kell fizetni, egy első osztályos gyermek iskolába indítása komoly kiadás a családoknak. Megnéztük, mennyibe kerülhet mindez 2026-ban, és azt is, milyen összegekkel találkozhattak a szülők öt évvel ezelőtt.
kézilabda
Palasics Kristóf 18 védése a Bundesligában A válogatott Palasics Kristóf 18 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 31-18-as hazai győzelméhez a Göppingen ellen a német férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Tízgólos győzelemmel rajtolt az NB I-ben a címvédő Veszprém Sokáig jól tartotta magát az ETO University Handball Team a vendéglátó One Veszprémmel szemben. A címvédő azonban a szerdai találkozó második felvonásában felőrölte ellenfelét, így sikerrel zárta idénybeli első élvonalbeli bajnokiját. Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.