Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Villámrajt után sima siker Villámrajt után sima siker A veszprémi férfi kézilabda-együttes sima, tizenhárom gólos győzelmet ért el Mezőkövesden az NB I szerdai játéknapján. 2014. január 30. 13:45 Villámrajt után sima siker Villámrajt után sima siker A veszprémi férfi kézilabda-együttes sima, tizenhárom gólos győzelmet ért el Mezőkövesden az NB I szerdai játéknapján. 2014. január 30. 13:45 Idén is támogatja a Digi a Veszprémet Idén is támogatja a Digi a Veszprémet A Digi televíziós csatorna a 2013/14-es idényben szponzorként támogatja a kézilabda Bajnokok Ligájában szereplő MKB-MVM Veszprém férfi és a Győri Audi ETO női csapatát. 2014. január 30. 13:45 Három magyar és egy szlovén pályázat Három magyar és egy szlovén pályázat Három magyar és egy szlovén pályázat érkezett be az Európai Kézilabda Szövetséghez (EHF) a női Bajnokok Ligája 2014-es négyesdöntőjének megrendezésére. 2014. január 30. 13:45 „Edzőmeccsnek is gyenge volt” „Edzőmeccsnek is gyenge volt” A veszprémi férfi kézisek már a szünetben húsz góllal vezettek, végül pedig huszonhéttel győztek a Cegléd elleni pénteki bajnokin. 2014. január 30. 13:45 Esős verseny a Vehir futógálán Esős verseny a Vehir futógálán A vehir olvasói nem félnek az esőtől: a kedvezőtlen időjárás ellenére is sokan eljöttek a II. Vehir Futógálára szombat délelőtt. 2014. január 30. 13:45 Zsebben az első pont Zsebben az első pont A Veszprém FC női labdarúgócsapata 2–0-s vezetés után játszott döntetlent az eddig hibátlan Videoton ellen az NB II szombati ütközetén. 2014. január 30. 13:45 Szettet sem nyertek Szettet sem nyertek A Veszprémi Egyetem SC sima, 3-0-s vereséget szenvedett a női röplabda NB I pénteki játéknapján. 2014. január 30. 13:45 VFC: kikaptak a listavezetőtől VFC: kikaptak a listavezetőtől A Veszprém 2–0-ra kikapott az éllovas BKV Előre vendégként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban. 2014. január 30. 13:45 A TF oktatatta VESC-et A TF oktatatta VESC-et A Veszprémi Egyetem SC 3:0-ra alulmaradt a TF vendégeként a női röplabda NB I alapszakaszának vasárnapi játéknapján. 2014. január 30. 13:45 Sopronban kezdenek a kosarasok Sopronban kezdenek a kosarasok Elkészült a Veszprémi Egyetemi SC kosárlabdacsapatának bajnoki menetrendje. 2014. január 30. 13:45 Több ezer néző a Veszprém Szlalomon Több ezer néző a Veszprém Szlalomon Szeptember 15-én rendezték a Veszprém Szlalom idei harmadik, egyben záró futamát a Veszprém Aréna parkolójában. 2014. január 30. 13:44 Győzelem egyéniben és csapatban Győzelem egyéniben és csapatban A Nike Budapest Félmaraton keretében megrendezett országos bajnokságon Kovács Tamás és a VEDAC férfi csapata is bajnoki címet szerzett. 2014. január 30. 13:44 Egygólos magyar vereség Ukrajnában Egygólos magyar vereség Ukrajnában A magyar futsalválogatott 2-1-re kikapott Ukrajnában az Európa-bajnoki pótselejtező első, keddi mérkőzésén. 2014. január 30. 13:44
... 1421 1422 1423 1424 1425 ...
közélet
9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. Lehet, hogy nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói szabnak gátat a Tisza áradásának Hiba volt azt gondolni, hogy megmaradtak bomberdzsekis gárdistáknak, oltásellenes konteósoknak, egy szűk közösségnek, akik szükségszerűen kitöltik azt az űrt, amit a magyar politika szélsőjobboldali mezején hagyott a Jobbik. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutási esélyeiről kevesen beszélnek, leginkább azért, mert a DK-val és Kutyapárttal ellenben itt nem merül fel kétség. Arra viszont csak a kampány utolsó hetében döbbentek rá sokan, hogy talán nem is a Fidesz, hanem a Mi Hazánk szavazói lehetnek azok, akik gátat szabnak majd a Tisza globalista áradásának, ha hajlandóak az ikszet a Fidesz jelöltjeire húzni. Sulyok Tamás: egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat A köztársasági elnök közösségi oldalán buzdít szavazásra. Donald Trump: Menjetek és szavazzatok Orbán Viktorra! Közösségimédia-posztban kampányol Orbán Viktor mellett az amerikai elnök, Donald Trump. A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat. Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott. Április 23-24-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, az óvodai beiratkozás április 20-tól kezdődik Az általános iskolákba április 23-24-én lehet jelentkezni, az óvodai beiratkozás pedig április 20-tól kezdődik és május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön.
kézilabda
BL-negyeddöntő: ekkor mérkőzik a Berlinnel a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kijelölte a férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntők időpontjait. Férfi kézilabda BL: tavalyhoz képest változatlan a negyeddöntő mezőnye Az előző idényhez képest változatlan a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, ez pedig első alkalommal fordul elő az Európa Kupa 1956-os megalapítása óta. Megőrizte nyolcgólos előnyét Párizsban, BL-negyeddöntős a Veszprém! Múlt heti, hazai nyolcgólos sikere után csütörtök este idegenben 35–35-ös döntetlent ért el a Paris Saint-Germain ellen a One Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely így bejutott a legjobb nyolc közé az elitsorozatban. Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.