Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
közélet
Április elejére elkészül a Szabadság tér Varga Tamás, alpolgármester adott helyzetjelentést a belvárosi útszakasz és járdák felújításáról. Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján Szezonzárójához közeledik a Jégcsarnok Veszprém, ennek alkalmából pedig március 29-én egésznapos programsorozattal készülnek, ahol közönségkorcsolyázás és jégdisco mellett bemutatkoznak a magyar curlingesek is. Sőt, a szervezők a jótékonyság jegyében adománygyűjtő akciót is szerveznek, amivel a "PUMI" Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ védenceit lehet különböző módokon is támogatni. Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes - jelentette be az olajcég kedden. Egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Egyetértett az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, a technikai részleteket a következő napokban Szaúd-Arábiában egyeztetik a tárgyalódelegációk – közölte Fehér Ház szóvivője szerdán, amikor tájékoztatást adott az amerikai és az ukrán elnök telefonbeszélgetéséről. 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) ötmilliárd forintos keretet biztosított balatoni szolgálati lakások kialakítására, amellyel 105 szolgálati lakáshoz juthat az üdülőrégió újonnan épített ingatlanok, illetve felújítások révén - közölte Navracsics Tibor, a tárca vezetője a programról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Siófokon. Kilenc hónap után tértek vissza a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt űrhajósok Egy hetet töltöttek volna a Nemzetközi Űrállomáson a Boeing Starliner űrhajósai – kilenc hónapba telt, mire haza tudták hozni őket. Új utakon a Csalán A Csalán Egyesület, felismerve a környezetvédelmi problémák megoldási lehetőségeinek tágabb értelmezési szükségességét, átalakult. Korábban a nevében is Környezet- és Természetvédő Egyesületként dolgozó Csalán így új, szélesebb körű és egyben a prolémák gyökereinek mélyebb kezelését tűzte ki célul. Alapszabálya szerinti célja „a teremtésvédelem,  mely az átfogó ökológia gondolata mentén, a szegények és a Föld kiáltásának meghallása, és az erre való, minden mindennel összefügg elven alapuló válaszok adása.” Találkozott a veszprémi NATO-kontingens új vezetőjével a polgármester Porga Gyula az irodájában fogadta Domenico Oppedisano alezredest. Ingyenes, minőségi kutyaházakra pályázhatnak az állatvédő civil szervezetek A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elindítja „Kutyaház Programját”, amelynek célja, hogy hőszigetelt, szendvicspanelből készült kutyaházakkal támogassa Magyarország állatvédő szervezeteit. A Balatonnál is kapható lesz a vatikáni fagyi A 2025-ös szentév hivatalos fagylaltja, a pirított mogyorós – csokoládés Halleluja a Vatikán mellett Európa több mint 250  városában, köztük a Balatonnál is kapható lesz – szemlézi a Balatoni Turizmus Szövetség közleményét a VG.
sport
Los Angeles 2028: az ökölvívás az olimpiai programban marad A 2028-as Los Angeles-i játékokon is az olimpiai program része lesz az ökölvívás. Dobóbajnokságot rendeznek Veszprémben A legjobb hazai utánpótlás dobóatléták érkeznek Veszprémbe a hétvégén a VEDAC rendezésében megvalósuló U20, U18 és U16 téli dobó magyar bajnokságra. Az első a másodikat fogadja – rangadóval folytatódik a vármegyei küzdelem! A VEHIR.HU labdarúgó vármegyei élvonal hétvégi fordulójában a listavezető Pápa a szintén jó erőt képviselő Úrkútot látja vendégül – BEHARANGOZÓ. Nemzet Bombázói: Geráé a XXI. század magyar gólja Gera Zoltán portugálok elleni, 2016-os Európa-bajnoki találatát választották meg a XXI. század magyar góljának a Nemzet Bombázói szavazáson. Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej hét gólja Pergel Andrej hét góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 41-28-as győzelméhez a Bathco BM Torrelavega otthonában a spanyol férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Török-magyar: Sallai és Dárdai Bence sem játszhat A magyar labdarúgó-válogatottnak sérülés miatt Sallai Rolandot és Dárdai Bencét is nélkülöznie kell csütörtökön Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája osztályozóján, melyen az élvonalbeli tagság lesz a tét. Egy híján ötven gólt dobott a Fradinak, négyes döntőbe jutott a Veszprém A címvédő One Veszprém HC kiütéses győzelmet aratott a vendég Ferencváros ellen a férfi kézilabda Magyar Kupa szerda esti negyeddöntőjében. Sikeresen teljesítették a játékvezetők a fizikai tesztet Az elmúlt hétvégén Veszprémben rendezték a labdarúgó-játékvezetők szokásos fizikai tesztjét, amelyet Mohos Milán szervezett az igazgatósággal közösen a veszprémi Városi Stadion futópályáján. NOB-elnökválasztás: heten pályáznak Bach posztjára Heten pályáznak Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) leköszönő elnökének posztjára, a választásra csütörtökön kerül sor. A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában mind a hét jelölt ismertette elképzeléseit, terveit. Rossi: a magyar válogatott után nem leszek többé szövetségi kapitány A labdarúgó-válogatottat irányító Marco Rossi azt mondta, magyarországi szerepvállalása végeztével más országban nem fog szövetségi kapitányi munkát vállalni.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.