Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

vehir.hu - nyitólap

Hiába borították fel a pályát Hiába borították fel a pályát Hiába játszott emberelőnyben egy félidőn keresztül a VLS Veszprém, nem tudta gólra váltani mezőnyfölényét, így „talált” góljával, otthon tartotta a három pontot a Tatabánya együttese. 2016. október 8. 19:29 Ilyet már láttunk: döntetlen Plockban Ilyet már láttunk: döntetlen Plockban Második idegenbeli BL-meccsén is döntetlent ért el a Telekom Veszprém, amely a hajrában kétgólos előnyt adott le a lengyel Wisla Plock vendégeként. 2016. október 8. 17:41 Nagy László nem játszhat Plockban Nagy László nem játszhat Plockban A Telekom Veszprém csapatkapitánya nem tud pályára lépni a Wisla Plock elleni szombati (16.00) Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen. 2016. október 8. 12:36 Izzadtságszagú győzelem Izzadtságszagú győzelem Nem játszott jól, ugyanakkor – nagy nehézségek árán – kiharcolta második évadbeli sikerét a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Nyugati csoportban, kosárlabdázóink sokáig ötlettelenül tettek-vettek, ám a hajrára megemberelték magukat. 2016. október 8. 11:37 Kétszer is egyenlített, de kikapott a magyar válogatott Kétszer is egyenlített, de kikapott a magyar válogatott A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott a vendég svájci csapattól a pénteki világbajnoki selejtezőmérkőzésén a Groupama Arénában. 2016. október 7. 22:50 Ismét a fejlődés útján Ismét a fejlődés útján Madarász János vezetőedző elemezte együttese, az 1. FC Veszprém remek bajnoki rajtját, s írt egykori edzőjéről, barátjáról, Kis Jánosról, aki a napokban edzést tartott a Dárdai Pál vezette Hertha Berlinnél. 2016. október 7. 13:31 Magyar-lengyel párharcok a BL-ben Magyar-lengyel párharcok a BL-ben A címvédő Kielce lesz a MOL-Pick Szeged vendége vasárnap a férfi kézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, míg a finalista Telekom Veszprém ugyancsak lengyel együttes, a Wisla Plock otthonában lép pályára. 2016. október 7. 10:30 Veszprémi játékvezetők a női kézi Eb-n Veszprémi játékvezetők a női kézi Eb-n Újabb rangos feladat vár a Horváth Péter-Marton Balázs kettősre. 2016. október 6. 11:20 Kis híján rácáfoltak az osztálykülönbségre Kis híján rácáfoltak az osztálykülönbségre A VKSE csapata – fiataljaival a pályán – még a második félidő elején is vezetett élvonalbeli riválisa ellen a kézilabda Magyar Kupa második körében. A végén a rutin döntött, s a Komló mehetett tovább, de a veszprémi fiatalok jelesre vizsgáztak. 2016. október 5. 20:40 A siker lebeg a szemük előtt A siker lebeg a szemük előtt Azon lesznek a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosarasai október 7-én (péntek, 17 óra), az NB I/B Nyugati csoport negyedik körében, hogy nyerjenek a Tehetséges Fiatalok-Budapest ellen, s kiszolgálják az évadban őket először biztató híveiket. 2016. október 5. 20:14 Újabb sérült Rasmussen keretében Újabb sérült Rasmussen keretében Mészáros Rea térdsérülés miatt kikerült a szlovénok elleni szombati barátságos mérkőzésre készülő női kézilabda-válogatott keretéből. 2016. október 5. 13:57 Hátrányból mentett pontott a VFC Hátrányból mentett pontott a VFC A veszprémi női labdarúgócsapat 1-1-es döntetlent ért el a Csabrendek vendéglátójaként a megyei bajnokság vasárnapi meccsén. 2016. október 5. 11:14 Mikler kivédte a celjeiek szemét Mikler kivédte a celjeiek szemét A remek teljesítményt nyújtó Telekom Veszprém csaknem telt ház előtt verte a Celjét a SEHA-liga keddi meccsén. 2016. október 4. 19:39 ’Lemásoltuk a BL-döntős összeomlást’ ’Lemásoltuk a BL-döntős összeomlást’ A félidőben hat góllal ment, aztán rég nem látott összeomlást hozott össze a Telekom Veszprém utánpótláscsapata a másodosztályú kézilabda-bajnokságban. 2016. október 3. 21:10
... 2 3 4 5 6 ...
közélet
ProUrbe-díj azoknak, akik tudásukat mások szolgálatába állították Baumgartner Lajos, Dr. Naményi Miklós és Szurmai Zoltán kapták idén Veszprém város ProUrbe-díjait. Navracsics Tibor: a nemzeti ünnepen nehéz nem másra gondolni, mint az ország függetlensége és a polgári Magyarország eszméje Március 15-én nehéz nem másra gondolni, mint az ország függetlensége és a polgári Magyarország eszméje, amelyhez mérten mérjük azoknak a teljesítményét, akiket ma elismerünk - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Budapesten állami elismerések és Életmentő emlékérmek átadásán. Március 15-i megemlékezés a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetem ünnepélyes megemlékezést tartott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére, amelyen kiemelkedő szerepet kapott a reformkor öröksége és a márciusi ifjak szellemisége.  Putyin: a tűzszünetet támogatjuk, de vannak megvitatásra váró kérdések Az orosz elnök szerint a tűzszünet önmagában jó, támogatják, de vannak megvitatásra váró kérdések. Állami kitüntetéseket adtak át Kiemelkedő munkásságukért, példás életútjukért elismert művészek és szakemberek idén is rangos állami díjakat vehettek át a nemzeti ünnep alkalmából. Állománygyűléssel ünnepelt a katasztrófavédelem Március tizenötödike jelképe és szimbóluma nemcsak egyetlen tavaszi napnak, hanem az azt követő másfél esztendőnek, és a további magyar történelmi eseménynek, szabadság-küzdelmének, immár 177 éve. Így fogalmazott a szónok a Veszprém vármegyei katasztrófavédelem megemlékezésén, melyet az igazgatóság épületében tartottak március tizenharmadikán – számolt be honlapján a katasztrófavédelem. Kritikai lap kapta idén a Szabad Sajtó díjat A Séd veszprémi kritikai lapnak ítélték oda idén a város Szabad Sajtó díját. Ez az első alkalom, hogy nem egy médiamunkás, hanem szerkesztőség lett a díjazott. Az átadóünnepséget csütörtök este tartották Veszprém legújabb kulturális intézményében, a CODE digitális élményközpontban. Március utolsó péntekén indul az idei balatoni személyhajózási szezon Március 28-án, pénteken indul az idei, 179. személyhajózási szezon a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján. Visszavonulóban az influenza Visszavonulóban van az influenzajárvány Magyarországon; február második felében tetőzött - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Talán még sosem volt annyira fontos az együttműködés a cégek között, mint a mostani helyzetben A magyar gazdaság akkor tud csak előre lépni, ha a mozgatói, a hazai vállalkozások képesek lesznek együttműködni a közös célok mentén. Persze ezenkívül is még számos körülmény, például az ukrajnai háború, vagy éppen a német gazdaság helyzete is befolyásolja a magyar GDP alakulását. Ezek a témák is előkerültek a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján csütörtök délelőtt.
sport
Ausztrál Nagydíj - Norris vezérletével a McLarené a rajtrács első sora Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. Fedett pályás atlétikai vb: tizenhárom magyar utazik Tizenhárom magyar indul a jövő pénteken kezdődő fedett pályás atlétikai világbajnokságon, Nancsingban. Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben Az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine két góllal járult hozzá a címvédő és listavezető Metz HB 33-16-os győzelméhez a Toulon Métropole Var HB otthonában a francia női kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Angol Ligakupa: Szoboszlaiék címvédésre készülnek Vasárnap a londoni Wembley Stadionban rendezik a labdarúgó Angol Ligakupa 65. kiírásának döntőjét, amelyben Szoboszlai Dominik csapata, a címvédő Liverpool a Newcastle United ellen lép pályára. Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen Rosta Miklós és Fazekas Gergő is azt várja, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztosan legyőzi Montenegrót az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. Cristiano Ronaldo vezeti a legjobb európai góllövők listáját, Nemanja Nikolic a 17. A portugál Cristiano Ronaldo áll az élen 557 találattal, a 239-szer eredményes Nikolics Nemanja pedig a 17. a legeredményesebb európai futballisták között a bajnoki gólok tekintetében a 21. században az IFFHS pénteki listája szerint. Visszavonul Balogh Zsolt hetvenszeres válogatott kézilabdázó Balogh Zsolt hetvenszeres válogatott kézilabdázó, a Győr jobbátlövője pénteken bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul. Szilágyi Áron továbbra is bízik benne, hogy tartható a visszatérési terve A szeptemberben Achilles-műtéten átesett Szilágyi Áron bízik abban, hogy tartható a terve és májusban már ismét nemzetközi versenyen vívhat. Szöllősi-Schatzl Nadine: másfél hét alatt lezajlott a Metzbe igazolás Alig másfél hét alatt lezajlott a Metzbe igazolása Szöllősi-Schatzl Nadine Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázónak. Európai kézilabdaligák: Korsós öt, Pál Tamara hat gólja Korsós Dorina öt, Pál Tamara hat gólt lőtt a román női kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.