Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót
Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem.
Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból
Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el.
Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán
Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre.
Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról
Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt.
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak
A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
Négy részre bontaná a Balatont az új B4 Szövetség
A kedden Siófokon megalakult szerveződésben Keszthely, Balatonfüred, Siófok, Hévíz és Zalakaros is képviselteti magát, közös céljuk a balatoni turizmus támogatása.
Bóka János lett a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője
Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.
Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra.