Garantált forráshoz jutnak a járások
Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből – jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.
Harminchárom éve elkövetett gyilkosságot oldottak meg a Veszprém vármegyei rendőrök
1991. augusztus 26-án éjszaka ismeretlenek betörtek a paloznaki parókiára, ahol Csontos Gyula plébánost úgy bántalmazták, hogy ő belehalt sérüléseibe, Balázsi Anna apáca pedig maradandó sérüléseket szenvedett. Sokáig úgy tűnt, hogy a tettesek megúszhatják tettüket, a rendőrség viszont időről időre elővette a bűnügy aktáját, most pedig egy nemzetközi összefogásnak köszönhetően sikerült elfogni az egyik tettest.
A mikro-RNS felfedezéséért járt a 2024-es orvosi Nobel-díj
Victor Ambros és Gary Ruvkun veheti át az orvosi Nobel-díjat – döntött a Nobel Bizottság hétfőn. A kutatókat a mikro-RNS felfedezéséért díjazzák.
A szabadságharc hősi halottjaira emlékeztek
Vasárnap délután megemlékezéssel, koszorúzással tisztelegtek az 1949. október hatodikán Aradon kivégzett tizenhárom honvéd tiszt előtt. Nemzeti emlékezetünk elsősorban az 1849. október 6-án megölt 13 tisztet tartja számon vértanúként, az ő hősi haláluk jelképezi az egész szabadságharc hatalmas véráldozatát. Önkéntesek, szabadságharcosok ezrei, neves és névtelen hősök áldozták életüket azért, hogy népünk és nemzetünk kilépjen a Habsburg elnyomás alól, és szabadon élhessen.
Elkészült és újra járható a Szent István utca
Befejeződtek a munkálatok a Szent István utcában, szombattól már korlátozások nélkül közlekedhet rajta bárki. A fél évig tartó munka során az útburkolat felújítása mellett megoldották a csapadékvíz elvezetését is, a járda térkőburkolatot kapott, a régi közvilágítást pedig modern LED-égők biztosítják ezentúl.
Katonai hagyományok és jövőkép Veszprémben
A „Vármegyék Ezer Éve – A Haza Védelmében” című konferenciasorozat egyik fontos állomásának Veszprém adott otthont, az Agóra Kulturális Központban, ahol Dr. Czermann János helyettes államtitkár is felszólalt. Az esemény célja a magyar katonai hagyományok ápolása, azok örökségének továbbvitele a mai társadalomba és hadseregbe. A Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztályának kezdeményezésére Veszprém megye hadtörténeti jelentőségét ünneplik, bemutatva, hogy a terület gazdag múltja hogyan formálta az ország védelmi szerepét.
Új iroda segíti a vállalkozókat
Válallkozásfejlesztési irodát nyitott Veszprémben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) pénteken.
A kohéziós politika jövőjéről tárgyaltak a parlamentközi konferencián
A kohéziós politika jövőjéről tárgyaltak a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködése keretében Budapesten pénteken, az Európai Unión belüli stabilitásról, gazdasági koordinációról és kormányzásról szóló, kétnapos parlamentközi konferencia második napján.
Rohan az idő – Eminem nagyapa lesz
Az amerikai rapper egészen különleges módját választotta, hogy a nagy nyilvánosságnak is megossza az örömhírt.
Kutatás: a fiatalok többsége tartós kapcsolatban szeretne élni és tervez gyereket
A 16 és 35 év közötti fiatalok túlnyomó többsége tartós kapcsolatban szeretne élni és tervez gyereket – derül ki a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány kutatásából, amelyben magyarországi, szerbiai és romániai fiatalokat kérdeznek a párválasztásról, a házasságról és a gyermekvállalásról.