A mikro-RNS felfedezéséért járt a 2024-es orvosi Nobel-díj
Victor Ambros és Gary Ruvkun veheti át az orvosi Nobel-díjat – döntött a Nobel Bizottság hétfőn. A kutatókat a mikro-RNS felfedezéséért díjazzák.
A szabadságharc hősi halottjaira emlékeztek
Vasárnap délután megemlékezéssel, koszorúzással tisztelegtek az 1949. október hatodikán Aradon kivégzett tizenhárom honvéd tiszt előtt. Nemzeti emlékezetünk elsősorban az 1849. október 6-án megölt 13 tisztet tartja számon vértanúként, az ő hősi haláluk jelképezi az egész szabadságharc hatalmas véráldozatát. Önkéntesek, szabadságharcosok ezrei, neves és névtelen hősök áldozták életüket azért, hogy népünk és nemzetünk kilépjen a Habsburg elnyomás alól, és szabadon élhessen.
Elkészült és újra járható a Szent István utca
Befejeződtek a munkálatok a Szent István utcában, szombattól már korlátozások nélkül közlekedhet rajta bárki. A fél évig tartó munka során az útburkolat felújítása mellett megoldották a csapadékvíz elvezetését is, a járda térkőburkolatot kapott, a régi közvilágítást pedig modern LED-égők biztosítják ezentúl.
Katonai hagyományok és jövőkép Veszprémben
A „Vármegyék Ezer Éve – A Haza Védelmében” című konferenciasorozat egyik fontos állomásának Veszprém adott otthont, az Agóra Kulturális Központban, ahol Dr. Czermann János helyettes államtitkár is felszólalt. Az esemény célja a magyar katonai hagyományok ápolása, azok örökségének továbbvitele a mai társadalomba és hadseregbe. A Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztályának kezdeményezésére Veszprém megye hadtörténeti jelentőségét ünneplik, bemutatva, hogy a terület gazdag múltja hogyan formálta az ország védelmi szerepét.
Új iroda segíti a vállalkozókat
Válallkozásfejlesztési irodát nyitott Veszprémben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) pénteken.
A kohéziós politika jövőjéről tárgyaltak a parlamentközi konferencián
A kohéziós politika jövőjéről tárgyaltak a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködése keretében Budapesten pénteken, az Európai Unión belüli stabilitásról, gazdasági koordinációról és kormányzásról szóló, kétnapos parlamentközi konferencia második napján.
Rohan az idő – Eminem nagyapa lesz
Az amerikai rapper egészen különleges módját választotta, hogy a nagy nyilvánosságnak is megossza az örömhírt.
Kutatás: a fiatalok többsége tartós kapcsolatban szeretne élni és tervez gyereket
A 16 és 35 év közötti fiatalok túlnyomó többsége tartós kapcsolatban szeretne élni és tervez gyereket – derül ki a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány kutatásából, amelyben magyarországi, szerbiai és romániai fiatalokat kérdeznek a párválasztásról, a házasságról és a gyermekvállalásról.
A törpeharcsákat gyérítik a Balatonban a szakemberek
Szeptember végén kihelyezték a törpeharcsa-varsákat a balatoni kikötőkbe, így ismét teljes intenzitással zajlik a gyérítési munka – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
Három alpolgármesterrel és még több feladattal indul az új önkormányzati ciklus
Átalakuló feladatkörök, új pozíciók, új képviselő-testület… a júniusi önkormányzati választások óta eltelt átmeneti időszakban Veszprémben folyamatosan formálódott a polgármesteri hivatalban az a struktúra, amivel a következő öt évnek megy neki a városvezetés. Az eddigi kettő helyett három alpolgármestere lesz Veszprémnek, mindegyikük újonnan ül bele ebbe a székbe, és tanácsnokok is segítik a munkát. Porga Gyula polgármesterrel beszélgettünk az új feladatokról, pozíciókról és persze az azokért felelős emberek személyéről is.