Stupián Anikó kislányként került az akkor még Bakony Vegyész TC néven szereplő egyesületbe. Érettségi után Kun László, a Veszprémi SE vezetőedzője irányítása mellett kezdett dolgozni a klubban. A rábízott feladat – a tehetséges fiatalok felkutatása és a serdülőkorú versenyzők felkészítése – annyira megtetszett neki, hogy a Testnevelési Egyetem szakedzői karán szerzett diplomát. A VEDAC-ban eltöltött hosszú évek során nagyon erős csapat nőtt ki szárnyai alól. Versenyzői közt jelenleg is 11 válogatott sportolót találunk, közülük négyen már felnőtt színekben indulnak.
– Az ön számára nem az első hivatalos elismerés a MOL Tehetséggondozásért Díj. Mit jelent önnek ez, mennyire számít mindennapi munkájában
– Programja során olyan szakemberek munkáját jutalmazza az alapítvány, akik nagyban hozzájárulnak a fiatal tehetségek felfedezéséhez és elindításához. Az én esetemben külön kiemelték az egészséges életmód népszerűsítésére tett erőfeszítéseimet is. A MOL Tehetséggondozásért Díj erkölcsi és anyagi elismerés is egyben, megszámlálható részét a sportolók általában munkájuk fejlesztésére fordítják. Valóban sok díjat kaptam, volt köztük olyan is, amit az Országházban vehettem át, de jobban meg voltam hatódva akkor, amikor születésnapomra negyven sportolóm adott gyertyafényes szerenádot az ablakom alatt. Számomra talán az a legnagyobb elismerés, ha a volt tanítványaim elhozzák hozzám edzeni a gyerekeiket.
– Mi a sikerének a titka?
– A szeretet, a fegyelem és a következetesség. Az atlétika a kemények sportja. Nem csak fizikailag, hanem szellemileg, lelkileg is nevelem a „gyerekeimet”. Annyiszor hallották már tőlem, hogy mi mások vagyunk, mint a többiek, mert mi nem csak keményen dolgozunk, hanem mi rendesen viselkedünk az edzőtáborban is, mi mindig fegyelmezettek vagyunk, mi előre köszönünk stb., hogy el is nevezték magukat „MI Csoport”-nak. Persze voltak olyanok is, akiknek ez nem volt való. Ők elmaradtak tőlünk. A „kemény maggal” viszont annyira sikerült összekovácsolódnunk, hogy az irodám is már inkább klubhelyiségként funkcionál. Tudom, hogy csak akkor várhatok el korrektséget a tanítványaim részéről, ha én is az vagyok velük szemben. Hozzám nem csak a munkánkkal kapcsolatos problémáikkal, konfliktusaikkal jöhetnek, és jönnek a gyerekek. Előfordult, hogy már felnőtt, házasságban élő tanítványaim között felmerült problémát oldottunk meg közösen.
– Említette, hogy neveli is tanítványait. Mostanában sokat hallani arról: a szülők elvárják, hogy a pedagógusok neveljék helyettük a gyerekeket. Mi az ön nevelési filozófiája?
– Nálunk nem ez a helyzet. Sőt, a sikeres tanítványok többsége harmonikus családban él. Az a tapasztalatom, hogy rendezett családi háttér, a szülői odafigyelés nélkül nem lehet sem a sportban, sem az életben sikereket elérni, talán fogódzót találni sem. Az én osztályrészem az, hogy a fizikai munka mellett fegyelemre, kitartásra tanítsam őket, erősítsem az önbizalmukat. Edzőtársammal, Németh Eszterrel – aki szintén az én tanítványom volt – munkánk során szándékosan kerüljük még az olyan negatív kifejezéseket is, mint az ügyes voltál „de”, vagy a „legközelebb” jobban megy. Egy gyengébb sportoló magához képest elért jó teljesítményét is meg lehet úgy határozni, hogy: Gratulálok, egyéni csúcs! Ez a pozitív hozzáállás – amire sajnos szintén úgy kell megtanítani a mai fiatalokat – ugyanúgy hozzátartozik az általam fontosnak tartott egészséges életmódhoz, mint a vitamin- és rostdús táplálkozás.
