Kedves Olvasóm!
Örömteli hírrel kezdeném a blogomat: Csapatunk a MAFC ellen 2:1-re megnyert párharccal megszerezte a jogot, hogy az idei szezonban az 5-6. helyért játszhat helyosztót a Dág ellen. Mint azt az előző írásomban említettem, az első mérkőzésen Káposztásmegyeren 3:2-es vereséget szenvedtünk, sikerült azonban hazai pályán javítanunk (3:1), majd a mindent eldöntő harmadik meccsen szintén a fővárosban, szintén ötjátszmás mérkőzésen ezúttal nekünk jött ki jobban a lépés. Arra a kérdésre, hogy ezzel a játékosállománnyal ez siker vagy kudarc inkább, találja meg mindenki önmagának a választ! Személy szerint én többet vártam az esztendőtől, bárhogy is alakul a vége. De eme írásomnak nem ez a témája, hanem az a négy, harmincöt év feletti játékosa csapatunknak, akik az elmúlt időszak miatt minden elismerést megérdemelnek.
Puspán Balázs
Méltán kérdezheti meg bárki, hogy miért olyan nagy szó harminchat, harmincnyolc vagy akár harminckilenc évesen valaki még élsportoló? Egészen addig nincs is ezzel probléma, amíg a tét az illető megélhetése, az hogy az emberi test fizikai határait feszegetve pénzt keressen aktív pályafutása utolsó éveiben. Nézzünk csak bátran bele a foci, a kosárlabda vagy akár a kézilabda világába, számos példával találkozhatunk. De mi van akkor, ha ezt valaki napi 8-10 óra munka után, saját családjára illetve egyéni céljai megvalósítására jutó idő terhére teszi egyetlen forint honorárium nélkül? Azt gondolom, kicsit más kategória. És hogy miért van ennek aktualitása a blogomban? A MAFC ellen megnyert mérkőzésen négy ilyen játékosunk is pályára lépett, és vállalt óriási szerepet a sikerből.
Hogy kikről is van szó? A legfiatalabb közülük Seck György, a maga 1974-es születésével, évek óta a veszprémi röplabdacsapat kapitánya, aki munkája mellett idényről idényre bizonyítja, hogy lehet rá számítani a pályán. Emellett a Csapat meghatározó egyénisége, kiegyensúlyozottságával és határtalan lelkesedésével támogatja fiatalabb társait. Azt hiszem, csapatkapitánynak sehol nem kívánhatnának a Gyurinál megfelelőbb személyt.
Őt követi Németh Ervin, akit napi munkája után két gyermeke és felesége vár otthon, mégis lelkiismeretesen látogatja az edzéseket. Azt hiszem, egy olyan emberre, aki többéves kihagyás és több kisebb-nagyobb sérülés után a harmincas éveit elhagyva újra beáll a sorba, és meghatározó tagja lesz egy extraligás csapatnak, nem is mondhatnánk más, mint hogy „kitartásból jeles”.
Katona Péter a harmadik a sorban. Nem véletlenül hallgat a „Fater” becenévre, hiszen korával és tapasztalatával kiérdemelte ezt. Mióta tavaly idekerültem Veszprémbe, Péter többször lejött hozzánk edzeni, viszont csak az idei évben alakult úgy, hogy mezt is húzott mérkőzésen. A legutóbbi MAFC elleni csatában a liberó szerepkör feladatait maradéktalanul ellátva Csapatunk egyik legjobbja volt.
Végül, de nem utolsó sorban itt van Horváth Szabolcs, aki a 40. életévét taposva sokadik fénykorát éli. Centerposzton (amely szerepkör köztudottan a legnagyobb gyorsaságot és állóképességet igényli) ellenállhatatlan blokkjaival gyakran csal mosolyt az arcunkra. Alkatánál és stílusánál fogva meghatározó és tiszteletet parancsoló személyiség, aki legbelül mégiscsak egy nagy gyermek. Szabi a folyamatos jókedv, és a határtalan szorgalom megtestesítője, emellett egy élő lexikon, már ami a „sör-tartozásokat” illeti.
Tudja kedves Olvasóm, jó érzés ilyen emberek mellett edzeni és játszani nap mint nap, sok fiatal számára lehetnek követendő példák. A mai ifjoncok gyakran nem tudják mi az a sport iránti alázat, mi az a szorgalom, mi az, hogy munka és tanulás mellett edzeni akár napi többször is, mert sajnos a mai világ nem erről szól. Pedig példaképek vannak ma is, lesznek mindig, minden sportágban.
Puspán Balázs
