Kedves Olvasóm!
Gondolom, mindannyiuk életében voltak már kisebb-nagyobb hullámvölgyek, megingások, rossz periódusok, majd ezt szebb idők, jobb napok követték. Érdekes „természeti jelenségnek” lehetünk itt tanúi, hiszen ez a fajta periodikusság szinte az egész létünket körülveszi, végigkíséri. Az „egyszer fent-egyszer lent” érzést mindannyian megtapasztalhattuk már, akár magánéletről, akár tanulásról, munkáról vagy éppen sportról legyen szó. Ismerős az a „feeling”, amikor egy rövid időn belül minden összejön, amit szeretnénk, majd pár nappal később még a műanyag poharat is képesek vagyunk eltörni.

Puspán Balázs
Úgy gondolom, az eredményes életvitelhez mindenféleképpen hozzátartozik a gyengébb periódusok időtartamának visszaszorítása, és a jó időszakok kiterjesztése! Ehhez pozitív gondolkodásra, céltudatosságra, némi realitásra és nagyfokú önbizalomra is szükség van. Ha hiszünk abban, hogy véghezvihetünk olyan dolgokat, amelyekre nagyon vágyunk, előbb- utóbb sikerülni fog. Én ebben a szellemben írom a blogomat, és e gondolkodás mentén igyekszem a sportban sikeresen előrébb jutni.
Azt kell mondanom, hullámvasútra emlékeztető pályán halad jelen pillanatban csapatunk is. Az előző bejegyzésemben megemlített matematikai esélyeink, hogy az alapszakasz folyamán bekerüljünk a legjobb három csapat közé, mára már szertefoszlott, hiszen Kazincbarcikán és Kecskeméten is egyaránt 3:1-es vereséget szenvedtünk. E két mérkőzés között viszont hazai pályán magabiztos, 3:0-ás sikert arattunk az ellen a MAFC ellen, aki ellen még szeptemberben vereséget szenvedtünk. Tehát a csapatunk jó úton halad, de az eredményességi skálája a matematika órákról jól ismert sinus-görbéhez hasonlítható. A Szeged csapata ellen 3:0-ás győzelem, majd Barcikán 3:1-es vereség. MAFC ellen 3:0-ás győzelem, majd Kecskemét ellen 3:1-es vereség.
Célunk eléréséhez, hogy a középszakasz során bejuthassunk a legjobb négy csapat közé, és dobogós helyért küzdhessünk tavasszal, mindenképpen szükség van a pozitív szakaszok megnövelésére. És itt kérem, engedjék meg, hogy elrugaszkodjak a mérkőzéseredményektől! Ugyanez a periodikusság figyelhető meg az egy meccsen belüli játékunk során is. Sajnos gyakorta előfordul, hogy egy lélektani fölényt sugalló szettgyőzelem után képesek vagyunk leülni, és a következő játszmában ellenfelünket „magunkra húzni”, ezzel jelentősen megnehezítve saját dolgunkat. A mentális előnyt kamatoztatni kell, ha a csapatnak jól megy a játék, azt a periódust minél hosszabbra nyújtani, az esetleges „rövidzárlatokat” pedig minimalizálni. Csak ez vezethet eredményre, de higgyék el nekem, képesek vagyunk rá!
Az alapszakaszból még a december 4-én esedékes Dunaferr elleni hazai, és a december 12-i Szeged elleni idegenbeli mérkőzések vannak vissza. Szombaton Magyar Kupa „odavágóra” utazunk Kazincbarcikára, a visszavágó pedig december közepén lesz Veszprémben. Nagy örömmel látom, hogy csapatunk irányába napról napra nagyobb az érdeklődés, sajtóban, interneten, közösségi portálokon szerepelünk napi rendszerességgel, illetve meccseinkre is egyre többen látogatnak ki. Továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt, sportbarátot, hölgyeket, férfiakat, gyerekeket, időseket!
Puspán Balázs