Az ókori jól felépített nagyhatalmak gyakran tehetséges uralkodóiknak köszönhették létüket és fennállásukat. Amikor pedig gyenge kezű, vagy az uralkodásra kevésbé rátermett uralkodó került trónra, gyakran az egész birodalom megrendült. A bibliai Izrael történetében Salamon halála után találkozunk ezzel a jelenséggel.
Bár Salamon tanult apja példájából, és idejében kinevezte Roboám nevű fiát utódjának, ezzel mégsem sikerült biztosítania a birodalom fennmaradását. Roboámot ugyanis politikai szempontból rossz tanácsadók vették körül. Hatásukra az új uralkodó az ország északi részén élő törzsekkel való tárgyalásokon semmilyen engedményt nem adott az ottani lakosoknak, akik ezért nem ismerték el őt királynak. Így a birodalom hamarosan darabjaira hullott, Roboám jeruzsálemi uralmát pedig csupán az ország déli részén élő Júda törzse ismerte el. Az ország déli részén Dávid és Salamon öröksége a társadalom felépítésében továbbra is érzékelhető maradt. A király itt valódi uralkodó volt, s a kiépített hatalmi rendszer – bár lényegesen kisebb területen – továbbra is biztosította az ország külső-belső biztonságát. Ezzel szemben az északi törzsek (amelyeket általában Izrael néven szokás emlegetni) visszatértek a törzsi államszervezethez. Bár megmaradt a királyság intézménye, a királyok feladata az ország védelmére szorítkozott.
Az északi királyság életébe enged bepillantást a Királyok 1. könyvének 21. fejezetében olvasható történet. A történetben szereplő Acháb király a Kr.e. 9. sz. első felében uralkodott. Liberális valláspolitikát folytatott: A különféle népcsoportoknak engedélyezte vallásuk gyakorlását. Ezzel bizonyos népszerűségre tett szert, így sikerült egységesítenie országát. Vallási nyitottsága jeleként vette feleségül Izebelt, a föníciai uralkodó lányát, aki saját istenségeinek templomot épített a király székhelyén, Szamariában. Jeruzsálemmel békés kapcsolatokat ápolt, a kelet felől egyre inkább fenyegető nagyhatalmakkal szemben is sikeresen lépett fel. Acháb tehát Izrael történetének egyik legsikeresebb uralkodója volt. Az említett történet rámutat arra, hogy mi minden kötötte meg egy ilyen sikeres uralkodó kezét.
1 Kir 21 1 Nabotnak, a jiszreelitának volt egy szőlőskertje Achábnak, Szamaria királyának a palotája mellett. 2 Acháb beszélt Nabottal. Így szólt hozzá: „Engedd át nekem a szőlőskertedet, hogy veteményeskertül szolgáljon nekem; egész közel fekszik házamhoz. Adok érte egy jobb szőlőskertet, vagy ha úgy tetszik jobban, kifizetem az árát pénzben.” 3 Nabot azonban azt válaszolta Achábnak: „Az Úr óvjon attól, hogy atyáim örökségét átengedjem neked!”
4 Acháb hazament. Kedvetlen volt és haragos a válasz miatt, amit Nabot, a jiszreelita adott neki, amikor azt mondta: „Nem engedem át neked atyáim örökségét!” Leheveredett, befordult, és nem evett semmit. 5 Odament hozzá a felesége, Izebel és megkérdezte: „Mi van veled, hogy olyan kedvetlen vagy és nem eszel semmit?” 6 „Megbeszélésem volt a jiszreeli Nabottal - felelte. Azt mondtam neki: Engedd át nekem szőlőskertedet arany ellenében, vagy ha úgy tetszik jobban, adok neked érte egy (másik) szőlőskertet. De az kijelentette: Nem engedem át neked atyáim örökségét!” 7 Felesége, Izebel erre azt mondta neki: „Hát nem vagy Izrael királya? Kelj föl, egyél és légy jókedvű. Majd én megkerítem a jiszreeli Nabot szőlejét.”
8 Aztán leveleket írt, lepecsételte az ő pecsétjével és elküldte őket a Nabottal együtt lakó véneknek és előkelőknek. 9 Ezt írta a levelekben: „Hirdessetek böjtöt és Nabotot ültessétek az asztalfőre, az emberek közé. 10 Aztán vele szemben két semmirekellő ember kapjon helyet, akik tanúskodnak majd ellene és kijelentik: Káromoltad Istent és a királyt. Aztán vezessétek ki és kövezzétek agyon!” 11 S városának lakói, a vének és előkelők, akik együtt laktak vele a városban, úgy tettek, amint Izebel parancsolta, ahogy a nekik küldött levelekben írva volt. 12 Böjtöt hirdettek, és Nabotot az asztalfőre ültették az emberek közé. 13 Aztán előkerült két ember, semmirekellő ember, s leült vele szemben. Tanúságot tettek és kijelentették: „Nabot káromolta Istent és a királyt.” Erre kivezették a város elé és agyonkövezték. 14 Majd jelentették Izebelnek: „Nabotot megköveztük, halott.” 15 Mihelyt Izebel meghallotta, hogy Nabotot agyonkövezték, azt mondta Izebel Achábnak: „Nos, vedd birtokba Nabot szőlejét, amelyet nem akart neked pénzért átengedni. Mert Nabot nem él többé, halott.” 16 Amikor Acháb meghallotta, hogy Nabot halott, fogta magát Acháb, elment a jiszreelita Nabot szőlejébe és birtokba vette.
17 Az Úr hallatta szavát, és azt mondta a tisbei Illésnek: 18 „Indulj, menj el Achábhoz, Izrael királyához, aki Szamariában székel; épp Nabot szőlejében van, lement, hogy birtokba vegye. 19 És mondd meg neki: Így szól az Úr: Gyilkoltál és most még az örökséget is eltulajdonítod? Ezért azt mondja az Úr: Ott fogják a kutyák a te véredet is felnyalni, ahol Nabot vérét felnyalták a kutyák!” 20 Acháb azt mondta: „Hát rám találtál, ellenségem?” „Rád találtam” - felelte. „Mert arra adtad magad, hogy azt tedd, ami gonosznak számít az Úr szemében. 21 Lásd, romlást hozok rád, elsöpörlek, kiirtom Acháb házából mind aki férfi, a szolgát is, a szabadot is Izraelben. 22 Úgy bánok házaddal, mint Nebat fiának, Jerobeámnak a házával bántam; vagy Achija fiának, Básának a házával, haragomban, amit fölkeltettél bennem, s mert bűnbe vitted Izraelt. 23 Izebelre pedig ezt mondja az Úr: A kutyák falják fel Izebelt Jiszreel mezején. 24 Aki Acháb házából a városban hal meg, felfalják a kutyák, s aki a határban hal meg, az ég madarainak lesz a martaléka.”
25 Valóban, nem volt ember, aki arra vetemedett volna, hogy azt tegye, ami gonosznak számít az Úr szemében, csak Acháb, mivel felesége, Izebel tévútra vitte. 26 Egészen gyalázatos dolgot művelt, amikor a bálványokhoz szegődött, ahogy az amoriták tették, akiket az Úr elűzött Izrael elől.
27 Amikor Acháb meghallotta ezeket a szavakat, megszaggatta ruháját, vezeklőruhát öltött mezítelen testére és böjtölt. Aludni is vezeklőruhában tért és kedvetlenül járt-kelt. 28 Az Úr ezért így szólt a tisbei Illéshez: 29 „Látod, hogy megalázkodott előttem Acháb? Mivel megalázkodott előttem, nem hagyom, hogy életében rátörjön a baj házára, majd csak fia idejében sújtom házát romlással.”
Ez a történet első ránézésre nehezen egyeztethető össze Acháb fent vázolt politikai nagyságával és sikereivel. Hogy lehet az, hogy aki egy egész országot a kezében tud tartani, nem képes megszerezni magának egy kis területet? Éppen ebből az ellentétből válik nyilvánvalóvá a korabeli mentalitás. Bár a király volt az ország uralkodója, neki is tiszteletben kellett tartania a törzsi és családi hagyományokat, különösen mások örökségét. Az örökség fontosabb volt a királynál, sőt még az érte felkínált (jobb és nagyobb!) gazdagságnál. Így Izraelben a király nem rendelkezhetett alattvalói vagyonával. Egészen máshogyan gondolkodik a Föníciából származó királyné: az ottani király ugyanis sokkal nagyobb hatalommal rendelkezett, számára természetes volt, hogy a királynak joga és hatalma van ahhoz, hogy a szomszédban lévő földterületet megszerezze magának. A királyné koholt vádak alapján kivégezteti a király útjába álló Nabotot. Izebel nem tudja közvetlenül megváltoztatni az izraeliták szokásait, ez az eljárása azonban egy nagy lépést jelent a király hatalmának növeléséhez: Egy precedens eset mutatja, hogy a király szükség esetén saját alattvalói ellen is felléphet. A királynak azonban nem csupán a törzsi és családi hagyományokat kell figyelembe vennie, hanem a kor vallási szokásait is. A próféták ugyanis Isten nevében lépnek fel és mondanak – jelen esetben meglehetősen súlyos – ítéletet a király felett. Ez alól az ítélet alól pedig sokkal nehezebb kitérni, mint a kérdéses terület tulajdonosát kivégezni. Illés próféta az akkoriban szokásos igazságszolgáltatás alapelvei szerint mond ítéletet: mindenkivel úgy kell eljárni, ahogyan az illető vétkezett. A gyilkosságért tehát kivégzés jár. Az ítélet és annak végrehajtása is Isten dolga, nem emberé. Acháb megpróbálta áthágni a társadalmi szokásokat, Illéssel azonban (most) nem mer ellenkezni. Aláveti magát a próféta ítéletének, ennek jele a bűnbánat.
Érdemes egy pillantást vetni a történet szerzőjének nézőpontjára is. Achábot nem az elért politikai sikerek alapján ítéli meg, hanem kizárólag vallási szempontból. A hangsúly tehát nem a sikereken vagy a kudarcokon van, hanem a király személyén, személyes életén. Ugyanebből a szempontból ítéli meg az eseményeket Illés próféta is: meglehetősen kemény szavaiban nincsen szó az egyes cselekedetek társadalmi hatásáról, sem a király liberális politikájának az országot felvirágoztató következményeiről. Az Istennel való kapcsolat súlyos megsértésével vádolja a királyt, aki nem is ellenkezik, elismerve ezzel a próféta igazát. A próféta szavai elsősorban nem a jövő eseményeit akarják közölni a királlyal, hanem az a céljuk, hogy a megsérült kapcsolat helyreálljon Isten és a király között. Mindebből fény derül az elbeszélés értékrendjére: Első helyen áll az Isten és a vele való kapcsolat, azután következnek a társadalmi szokások és csak ezek után a gazdasági és politikai szempontok.
Ha az elbeszélést irodalmi szempontból értelmezzük, az igazságtalanság, a gyilkosság drámai burjánzásával találkozunk. A számtalan emberi keményfejűség mindig újabb és nagyobb károkat okoz: Először is Nabot nem hajlandó engedni a királynak. Persze jó oka van rá, mégis az ellenállást választja. Ebből a feszültségből fakad a megtorlás. Izabel hamis vádak alapján kivégezteti Nabotot, amivel ugyan az elsődleges célt elérte (a szőlő a király kezébe került), a másik oldalon hatalmas kárt okozott. A bosszú folyamának azonban itt még nincs vége, hiszen Illés próféta is bosszúval fenyeget. A király erőszakosságára Isten bosszúja a válasz. S ez bár felcsillanthatja azt a reményt az elnyomottak számára, hogy van egy felsőbb igazságszolgáltatás, a veszteségek növekedését nem állíthatja meg. Illés a királynak, a királynénak, sőt egész rokonságuknak véres véget ígér, s ezzel a megtorlás és a vérontás általánossá válik. Vérontással, megtorlással nem lehet helyreállítani semmilyen kapcsolatot. Szükség van az átgondolásra, az engedményekre. S ebben a történetben a meglehetősen sötéten ábrázolt király az első, aki engedményt tesz, amikor hallgatva Illés szavára megbánja tettét. S ekkor indul el a megbékélés folyamata: Miután a király engedett, Isten is visszavonja illetve enyhíti az ítéletet. S bár Nabotot nem lehet már életre kelteni, ha ez a folyamat folytatódik, gyógyulhat a társadalmon esett sérülés is. Ez a két folyamat – megtorlás vagy megbékélés – jelen van napjainkban is, s bár nagyot fordult a világ Acház uralkodása óta, a megtorlás útján még senki sem jutott el a megbékéléshez.
