Ez tanulható dolog, de nekem nem volt kitől, mivel anyunak sem volt kitől, nagyanyám – a paraszt/munkásasszony – minek foglalkozott volna a lányával, így hát nem volt kitől megtanulnom a szépészet és a csábítás trükkjeit. Mióta elkeltem, és főleg mióta megszületett a gyermek, azóta meg kisebb gondom is nagyobb ennél…
Örülsz, ha élsz, ha ruhát húztál a testedre, és nem csak a gyereket, hanem magadat is az időjárásnak megfelelően öltöztetted fel. Ékszerek, smink? Ugyan már, a gyerek közben hisztizik, üti a tükröt a hátad mögött, vagy autókat húzkod az ajtóüvegen. Örülsz, ha pisilni el tudtál menni indulás előtt anélkül, hogy valami károsodás érte volna a csemetét/berendezést. Őszintén irigylem a csinos anyukákat. Az öltözködésem beszűkült, a kényelmes és a strapabíró jelzők illenek a legjobban a ruháimra, persze továbbra is nézegetem a cipőket, táskákat a kirakatban, de tudom, nem fogok már ilyeneket felvenni. A folyamatos fizikai (és lelki) megterhelés elveszi az energiát a szépészeti praktikáktól.
Persze a nőiesség nem csak a külső. Próbálod összeegyeztetni az anya- és a háziasszony-szerepet, majd ezek után mindkettővel a feleség szerepet. Mindenki tudja, hogy ez nem könnyű. És persze te vagy az, aki a fiadat/lányodat saját nemi identitására próbálod tanítani, és közben magad vagy az élő példa előtte a női szerepre. Nem értem az Európa-szerte terjedő olyan szülőket, akik gendertudat nélkül nevelik gyermekeiket. Hiszen mindenképp példát adnak, valakivel azonosulni kell, főleg egy tökmagnak, hiszen az ember utánzó lény.
Visszatérve a nőnapra, azt hiszem, jobban félnék női mivoltomtól, ha lányom lenne, de egyelőre egy szem fiam van csak. Meg hát a rossz példa is példa, és elsősorban hiteles ember kell, hogy legyen az ember, és csak utána nő. Máma már az Európai Parlament képviselőnői is a Vagina Monológok-at mondják, miként én is barátnőm kezébe adtam Eve Ensler örök érvényű könyvét, hogy tovább haladhasson a szellemi lánnyá válás útján. Hiába, érdekes dolgok felé tart a világ, nemrég láttam Elfriede Jelinek „Mi történt, miután Nóra elhagyta férjét, avagy a társadalmak támaszai” című darabját az Örkény Színházban – innen származik a cikk kezdő idézete is –, mely címéből következtetve is sokrétű, bonyolult drámai megközelítése korunk nőképének, a nő társadalomban elfoglalt helyének. Én, mint mezei nő/anya, csak egy kis nyugalomra vágyom, hogy egy kicsit ember, önmagam lehessek, aztán majd később leszek nő is, meg tűzoltó, katona és vadakat terelő juhász…
„A nőnap eredetileg a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt.” – írja a wikipédia. Amióta feleszméltem gyermekkoromból, azóta megkapom minden évben a hímektől, hogy ez csak egy kommunista ünnep, és ne várjak semmit épp emiatt. Ahelyett, hogy csendben, örömmel, némi meghatott szeretettel adnának át a férfiak valami gazneműt, és örülnének, hogy életet adhatunk, adtunk, adunk az utódai(n)knak, és emellett főzünk, mosunk, takarítunk, és közben még pénzt is keresünk, mert muszáj. Persze ilyen erővel ünnepeljük a mai modern időkben a nemzetközi férfinapot is (november 19.), ha már a nőnap ennyire megkövült, bejáratott ünnep lett. Bár megmondva az őszintét: én mostanság mindkettőnél jobban várom az anyák napját…
