A Völgyikút ház udvarán Pápa Város Fúvószenekara játszott, miközben a versenyzők és az érdeklődők bevonultak. Miután a tömeg elhelyezkedett, megkezdődött a ceremónia. Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntötte a jelenlevőket. Kifejezte háláját, amiért városunk vendégül láthatta a tájkerékpár világbajnokságot, és reméli, hogy a résztvevők nagyon jól érezték magukat. Hozzátette, abban az esetben, ha valamelyikük vissza szeretne térni sportolóként, magánemberként vagy turistaként, a város tárt karokkal fogadja őket.
A beszéd után a bajnokság szervezésében résztvevő városok és intézmények képviselői adták át a díjakat a dobogós versenyzőknek. Végül az estét a résztvevők egy bankettel zárták.
Az érdeklődők a részletes eredményeket a verseny hivatalos honlapján tekinthetik meg.