Latinovits Zoltán úgy vallotta a színházban minden dolgozó
egyenértékű, s ami a színpadon megszületik, abban mindenki egyformán fontos. A
Ködszurkálóban azt írja: A színház hasonlatos azokhoz a néhol még fellelhető
műhelyekhez, kovács-,bodnár-, kádár-, fazekas- és asztalosműhelyekhez, míves céhekhez,
amelyekben még ma is az ősi céhtörevények uralkodnak, ahol az egész nagycsalád
dédapától az unokáig tervez és kivitelez, gyúrja, formálja, kalapálja az
anyagot, míg megalkotja, kialakítja, megmunkálja, megteremti, létrehozza a céh
termékét, a művet. - Sokan mégsem tudják, kik azok, akik egy-egy produkción a
háttérben, a kulisszák mögött dolgoznak. Az idén 100 éves Petőfi Színházban a
közelmúltban három kiállítás nyílt: az elmúlt évek díszleteiből, jelmezeiből és
gömbpanorámás színházi fotókból. Patinás teátrumunk úgymond kapukat nyitott az
ünnepi évben – most megismerhetjük azokat is, akik esténként nem állnak fel a
színpadra, de a taps minden alkalommal nekik is, értük is zúg.
Premiertől premierig a címe a hármas tárlatnak, mely a jelmezkészítők munkáit, Perlaki Róbert díszletterv makettjeit és Ürmös István fotóművész gömbpanorámás fotóit vonultatja fel a Petőfi Színház előterében. Az elmúlt évtizedek itt felsorakozott relikviái végigkísérik a közönséget a színház történetén, és felidézik a legsikeresebb előadásokat. A tárlaton keresztül megelevenedik a múlt és egy egészen más szemszögből, testközelbe kerülnek a produkciók alappilléreit jelentő alkotások.
Látogatás a
látványfelelős műhelyében
Perlaki Róbert az utolsó a társulatapítók közül, aki ma is a teátrumban dolgozik. A Pro Comitatu díjas, Gizella díjas díszlettervező, szcenikus, a színház örökös tagja, 47 év alatt megjárta a ranglétrát. Volt világosító, fővilágosító, műszaki vezető, 28 éve viszont kizárólag díszleteket tervez. Végigkísérte színházát a legfontosabb állomásokon. 1988-ban a nagy rekonstrukció idején például műszaki ellenőrként felügyelte a felújítási munkálatokat. Az épület minden zugát ismeri. Sokan próbálták elcsábítani Veszprémből. Kapott ajánlatot Szinetár Miklóstól, aki az Operett Színházba hívta, Kerényi Imre a Madáchba vitte volna, ahogy Horvai István a Vígszínházba, vagy Iglódi István a Nemzeti Színházba. Minden alkalommal nemet mondott, s azt mondja, ennyi év után most már végképp nem szegődne másik színházhoz. Minden Veszprémhez köti. Azért ha ideje engedi, felkérésre vállal munkát más teátrumoknál, Székesfehérváron, Győrben vagy épp Sopronban. Pályája során a legnagyobb művészekkel dolgozott együtt, többek közt Ruszt Józseffel, Latinovits Zoltánnal, Rátonyi Róberttel, Tordy Gézával, Szilágyi Tiborral, Szinetár Miklóssal, Pethes Györggyel, Horvai Istvánnal, Kapás Dezsővel, vagy épp Valló Péterrel, akivel most újra összehozta a sors és persze a Petőfi Színház, hiszen decemberben Valló rendezésében mutatják be az Édes Annát, melynek díszleteit együtt álmodják meg a Kossuth-, Jászai Mari-díjas, Érdemes művész rendezővel.
Perlaki Róbert 700 előadás létrehozásában vett részt szakemberként, 107 díszletet tervezett, ebből 75-öt a Petőfi Színházban. Munkái nagy részét ma már csak fotók és makettek őrzik, melyet saját maga gyűjtött össze. Kicsi, festék és ragasztószagú irodájában, vagy inkább műhelyében mindennek gondosan kiválasztott helye van. A régi előadásfotókat például zárt szekrényekben őrzi. Már ami megmaradt. A nagy beázásuk idején, 1996-ban ugyanis az 45 évi anyag, egy teljes gyűjtemény megsemmisült. A maketteket, összesen negyvenet, melyek többségét most kiállította, a műhelyház raktárában tartja. Ez alkalmazott művészet – mondja. A díszletek addig élnek, amíg műsoron van egy-egy darab. Utána még egy évig őrzik meg a díszletraktárban, hátha visszajátszik az előadás. Majd minden díszletet szétbontanak elemeire, hiszen egyes alapanyagok újra felhasználhatók. Perlaki Róbertnek ez az egyik legnagyobb bánata. Ahogy az állam takarékoskodik a kultúrán, a színháznak úgy kell spórolnia, amin csak tud…
Nagyon eltérőek a lehetőségek. A legolcsóbb díszletet, amit készített, használt elemekkel, mindössze 150 ezer forintból kihozta. De az ellenkezőjére is volt példa. Székesfehérváron a Sirály díszletére 5 millió forint jutott. Párizsban a Moulin Rouge utolsó bemutatóján csak a látványra 20 millió eurót költöttek.
A Petőfi Színház díszlettervezője szinte a fél világot
bejárta, és több ország városaiban a színházakba is ellátogatott. Egyetlen
kitétele van: még soha nem fizetett azért, hogy megnézhessen egy produkciót. De
miért is kellene? Annak a művésznek, aki az elmúlt 47 évben ahol csak
megfordult letette névjegyét, mindenhová bejárása van. Tiszteli, felnéz rá a
szakma.
Perlaki a végletekig igényes munkájára, sőt maximalista.
Arra is volt példa, hogy az utolsó pillanatban összetaposta makettját melyen
hetek óta dolgozott, és elkezdte az egész munkát előről. Az viszont elmondása
szerint minden díszletére igaz, hogy amint meglátja a premieren a színpadon,
már egészen mást csinálna. Ezért jó és kivételes alkalom, amikor ugyan azt a
darabot több alkalommal, más-más rendezővel viszik színpadra. Így volt ez az
Ágacskával. Három alkalommal, három egymástól teljesen eltérő díszletet
tervezett a mesének. Ma már nem rajzol előre, hisz még a legpontosabb vonalzó
is tévedhet – mondja. Vág, szabdal, tép… az első pillanattól kézzel fogható
anyaggal tervez. Ilyenkor a derékszög mindig derékszög, az egyenes pedig mindig
egyenes. Íróasztalán is, bár külső szemlélőnek lehet, hogy nagy a káosz,
mindennek megvan a maga helye. Még a takarítónőnek is tilos az asztalához
nyúlnia.
Íróasztalához még a takarítónő sem nyúlhat
Jelenleg két előadás díszletén is dolgozik egyszerre. Már készül az Édes Anna színpadi képének makettje, egy bérlakás gangja, belső tere, melyet Valló Péterrel közösen alkotnak meg. A napokban kapta kézhez a Janus című játékot, Janus Pannonius életéről. Ez utóbbi esetben nehezen jön az ihlet. Ilyenkor nehezen alszik el, addig-addig olvassa a szövegkönyvet, míg megjelenik fejében a kép. A napi színházi munka mellett tanít, a Színház és Filmművészeti Egyetemen díszletgyártást, a Pannon Egyetem színháztudomány szakán pedig szcenikát.
Megvalósult jelmez-álmok
Saját jelmezgyártó műhely és egyedülálló patinázó
A Petőfi Színház jelmezgyártó műhelye országosan elismert, hiszen itt mindent saját kezűleg készítenek el a jelmezkészítők, szabászok, varrónők, a palásttól, a kalapokon, maszkokon át a legapróbb kiegészítőkig. A Megvalósult jelmez-álmok címet viselő kiállításon az elmúlt 16 év leglátványosabb jelmezei láthatók és tapinthatók, 14 előadásból. Akárcsak a díszletre, a jelmezre is igaz: amin lehet, spórolni kell. A műhely dolgozói olyannyira kreatívak, hogy szinte bármiből képesek igazi ruhakölteményeket készíteni, néhány hét alatt. Munkájuk talán annyival nehezebb, mint a díszlettervezőé vagy készítőké, hogy színészekkel, élő emberekkel dolgoznak. A munkafolyamat alatt szinte napról napra változtatni kell valamin. Itt egy kicsit bevenni, ott kivágni, felhajtani az anyagból, szoros együttműködésben a művésszel, aki azt viselni fogja a színpadon. Ráadásul ez az a szakma, amit sehol sem tanítanak. Jelmezkészítővé csak is a színház tesz valakit. Meg lehet tanulni szabni, varrni, de valljuk be: egy jelmez és egy modern, mai ruha, merőben eltérnek egymástól. Németh Gabriella főszabász már 12 éve dolgozik a Petőfi Színházban, itt sajátította el a szakma csínját-bínját. Mint mondja, nehézséget okoz, hogy nincsenek megfelelő szakkönyvek, sem alapanyagok. A megfelelő szöveteket csak a fővárosban tudják beszerezni, melyhez mindig felhasználják a megmaradt anyagokat, vagy a már nem játszó, régi jelmezek egyes részeit is. Komoly segítséget jelent, hogy idős emberek gyakran ajándékoznak hagyatékot a színháznak, egy-egy régi estélyi ruhát, csipkét, terítőt.
A neves jelmeztervezők, akik megfordultak az elmúlt évek során a teátrumnál, mind elismerően nyilatkoztak jelmezkészítő műhelyünkről, azt mondják, az itt készült jelmezek szinte iparművészeti alkotások. A most kiállított jelmezeket Rátkai Erzsébet, Dőry Virág, Húros Annamária, Pethő Beatrix, Horváth Éva, Tóbiás Tímea, Nagy Viktória, Zeke Edit és Janovics Erika tervezték. Húros Annamária egyedi stílusa, az emeleti előtérben látható Hókirálynő jelmezeken is megmutatkozik. A művésznő a NOX együttes ruhatervezője is, és ezt le sem tagadhatná.
Az ország egyetlen patinázó műhelye
Nem csak pompás, pazar ruhákat láthatunk a színpadon. Mitől lesz olyan elnyűtt, nyomort sugárzó IV. Béla palástja a Tigris és hiéna című játékban? Vagy olyan öreg és kopott Blaskó Péter lójelmeze, melyet a Legenda a lóról című előadásban viselt? A varrónők keze alól új ruhák kerülnek ki, melyeket korhűvé, az előadáshoz és a karakterhez illővé kell tenni. Ekkor jön a patinázás. A szó sokak előtt ismeretlen lehet, hiszen ilyen szakma, hogy patinázó, nem létezik – mondja Ozsváth Ildikó, aki 1991 óta a Petőfi Színház patinázója. Fest, applikál, ragaszt, roncsol, koptat, koszol, vagy épp vérez; e mellett pedig teljesen egyedül, maradék anyagból kalapokat, maszkokat, kiegészítőket készít. Más színházak ezeket a munkákat horribilis összegért iparművészekkel végeztetik, hiszen patinázó műhelyünk Rátkai Erzsébet jelmeztervezőnek köszönhetően egyedül nekünk van.
Blaskó Péter Lójelmeze: Legenda a lóról
1989-ben, Vándorfi László rendezésében mutatták be Pilinszky
János Élőképek című darabját, melynek Rátkai Erzsébet tervezte a jelmezeit. Ekkor
csábította át Herendről Ozsváth Ildikót, aki bár korábban már ügyelőként és
öltöztetőként dolgozott a Petőfiben, akkor épp porcelánt festett. Így Ildikó
idén 25 éve van a teátrumnál, kivéve azt a 3 herendi évét. Ebből 18 éve csak
patinázással foglalkozik, idén lett ugyanis nagykorú a patinázó műhely.
De konkrétan mit is jelent a patinázás?
Gizella és IV. Béla jelmezei
Az előtérben látható papagájjelmez egyszínű drapp ruhaként került ki a műhelyből. Először megfestette az alapszínt, majd kézzel egyenként a különböző színű darabokat. Erre kerültek a különböző bevarrások, úgynevezett applikációk. A kiállítás egy másik különleges darabja Gizella királyné jelmeze, ez a tárlat legrégebbi darabja. A rockoperát 1993-ban mutatták be. Az alapot képező papi eklézsiás átvetőt Ildikó gézzel borította, melyet kékre festetett. A hátoldalon található feszített Krisztust egyszerű fugázó anyagból készítette, majd a ruhát végül csipkével díszítette. Ildikó azt mondja – néha a pénzhiányból fakadnak a legjobb ötletek. Így készült például Oidiposz király palástja egy ágytakaróból, vagy a legdíszesebb operettekben játszó kalapok hulladék, maradékanyagból.
A patinázó műhelyben kalapok is készülnek
Ozsváth Ildikó munkáit az idén a Pécsi Országos Színházi
Találkozón (POSZT) is megtekinthette a közönség, ezzel is öregbítve színházunk
hírnevét.
A Premiertől premierig ünnepi kiállítást Ürmös Istvánnak, a
Bakony Fotóklub tagjának gömbpanorámás képei teszik teljessé. A tárlat november
közepéig látható a Petőfi Színház épületében.
