Szeptember utolsó hétvégéjén került sor az idei utolsó szlovák kupafordulókra, Donovaly térségében. Három futamot is rendeztek a két nap alatt: szlovák rövidtávú bajnokság, pontbegyűjtő bajnokság és egy szezonzáró váltófutam. A síterepen meglehetősen nehéz feladatot kaptak a versenyzők, köztük a Veszprémi Nelson Kerékpáros Egyesületet fiataljai.
Városunkat ezúttal csak a Horváth-testvérek képviselték, Marcell mindkét egyéni számot megnyerte, Gergő pedig – aki az ifi és a junior kategória összevonása után testvérével egy pályán versenyzett – mindkét nap a dobogó második fokára állhatott fel.
Horváth Gergő (balra), középen bátyja, Marcell
Ezzel lezárult a tizenegy fordulóból álló szlovák összetett bajnokság, ahol a hét legjobb eredmény alapján a magyarok elit férfi, szenior férfi, illetve Horváth Marcellnek köszönhetően a junior férfi kategóriát is megnyerték.
A váltóverseny felnőtt férfi és felnőtt nő pályákon zajlott, 2x2 fős rendszerben, azaz a váltó mindkét tagja kétszer rajtolt. A Horváth-testvérek a hetedik helyen végeztek.
Jövő hétvégén Burgenlandban, az osztrák sprintbajnoksággal zárul a tájkerékpáros versenyszezon és ezzel kialakulnak a tizenhárom fordulóból álló magyar kupasorozat végeredményei is.