A központi bankok az Atlanti-óceán mindkét partján rendkívüli monetáris intézkedéseket jelentettek be szeptemberben. Az amerikai jegybank (FED), havi 40 milliárd dollár értékben vásárol havonta jelzálogpiaci eszközöket, az Európai Központi Bank pedig korlátlan mértékben kíván vásárolni a déli országok államkötvényeiből. A piacok eufóriával válaszoltak, az USA-ban a részvényárak a recesszió utáni csúcsszintekre szárnyaltak. Olyanok is akadtak persze – különösen a politikai jobboldal képviselői közül –, akik szerint a lépések inflációt okozhatnak, és a kormányokat tékozlásra ösztönzik. Valójában sem az eufória nem indokolt, sem az aggodalmak.
Amíg ilyen sok a kihasználatlan termelőkapacitás, és ennyire borúsak a gazdasági kilátások, addig a komolyabb infláció veszélye minimális.
A FED és az EKB lépései három üzenetet is hordoznak, és ezeken a piacoknak is el kellene gondolkodniuk.
Először is: a monetáris politika irányítói beismerték, hogy a korábbi intézkedések hatástalanok maradtak. A központi bankok nagyban okolhatók a válságért, az elkövetett hibáik kijavítására ugyanakkor csak korlátozott lehetőségeik vannak.
A második üzenetet a FED azon közleménye hordozza, amely szerint a rendkívül alacsony kamatokat 2015 közepéig fenntartják. Ez annyit jelent, hogy komolyabb fellendülés a közeljövőben nem várható, és ez figyelmeztető jelzés kellene, hogy legyen Európában is, ahol a gazdaság jóval gyengébb, mint Amerikában.
Végezetül: a FED és az EKB egyaránt kimondta, hogy a piacok önmaguktól nem fogják gyorsan helyreállítani a teljes foglalkoztatottságot, ezért ösztönzésre van szükség. Ezt mindenkinek alaposan meg kellene fontolnia – Európában és az USA-ban egyaránt –, aki éppen ennek az ellenkezőjét, megszorítások sorát sürgeti. Kétségtelen, hogy élénkítésre az Atlanti-óceán mindkét partján szükség van, ennek azonban fiskális jellegűnek kellene lennie. A monetáris politika önmagában hatástalannak bizonyult, újabb dózisai sem teremthetik meg a fenntartható növekedést.
A hagyományos gazdasági modellek szerint a megemelt likviditás a hitelezés bővüléséhez vezet – úgy a befektetők, mint a fogyasztók viszonylatában –, ami a keresletet és a foglalkoztatást egyaránt élénkíti. Spanyolországban például, ahol rengeteg pénz tűnt el a bankrendszerből – és tűnik el folytatólagosan, miközben Európa a közös bankrendszer megteremtésével bajlódik –, de a pótlólagos likviditás a megszorítások folytatása mellett nem fogja újraindítani a spanyol gazdaságot.
Hasonló a helyzet az USA-ban, ahol a kis- és középvállalatokat finanszírozó kisebb bankokat teljességgel elhanyagolták. A szövetségi kormány – mind a korábbi, mind a mostani elnök alatt – sok százmilliárd dollárt költött a megabankok talpra állítására, miközben százával hagyta veszni a hitelezés szempontjából oly fontos kisebb pénzintézeteket.
Egyesek aggódnak a friss likviditás okán várható negatív következmények miatt. Emelkedhetnek a nyersanyagárak; az idősebbek, akik elővigyázatosságból állampapírban tartották a pénzüket, az alacsonyabb hozamokkal szembesülve fogyasztásuk visszafogására kényszerülnek. Az alacsonyabb kamatok a cégeket az automatizáltság magasabb szintjét képviselő beruházásokra ösztönzik, így egy esetleges fellendülés kevesebb új munkahelyet hoz létre.
Európában a monetáris intervenció nagyobb potenciált rejthet, fennáll viszont a kockázata annak, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak. Az aggályok eloszlatása érdekében az EKB feltételekhez kötötte a kötvényvásárlást. Ha azonban ezeket a feltételeket a növekedés élénkítése nélkül érvényesítik, akkor a hatásuk olyan lesz, mint a vérveszteségé: a beteg élete veszélybe kerül, mielőtt valódi segítséghez juthatna. A gazdasági szuverenitásuk miatt aggódó kormányok ódzkodni fognak attól, hogy az EKB-hoz folyamodjanak, holott tényleges hatás csak ilyen segítségtől lenne várható.
Európa és Amerika számára egyaránt veszélyt jelent, hogy a politikusok és a piacok egyaránt hisznek a monetáris politika élénkítő képességében. Ez sajnos elvonja a figyelmet a növekedést ténylegesen ösztönző intézkedésektől: az expanziós fiskális politikától és a pénzügyi szektornak a – hitelezést erősítését célzó – megreformálásától. A jelenlegi hanyatlás már fél évtizede tart, és egyhamar nem lesz vége, amint azt a Fed és az EKB is hangoztatja.
Alapvető problémának látszik – kiváltképp Európában –, hogy az akkut problémákat, akkut módon kezelik a politikai vezetők, és a jegybankok.
Lámpi Ferenc
Buda-Cash Brókerház ZRT
.
