A téli időszakban beszűkül a sportolási lehetőségek száma, de a fedett jégpálya jó alternatívát kínál a szabadidő aktív és jó levegőn való eltöltéséhez.
Koronczai Pétertől, a veszprémi Intersport üzletvezetőjétől megtudtuk, az immáron ötödik éve működő létesítmény a szokásos helyszínen, a Jutasi úti Sportcentrumban várja a korcsolyázás és a jégkorong szerelmeseit.
Az Intersport Jégpálya küldetésének tekinti, hogy segítséget nyújtson az iskoláknak a napi testnevelés megvalósításában. A tavalyi gyakorlathoz igazodva az előzetesen bejelentkezett csoportok hétköznap délelőttönként ingyenesen látogathatják a létesítményt. Igény esetén – térítési díj ellenében − szakképzett oktató is a csoportok rendelkezésére áll.
Minden este 18.30-tól amatőr hokicsapatok vehetik igénybe a jégpályát egy-egy meccs erejéig, jövő februárban pedig immár negyedik alkalommal rendezik meg az Intersport Amatőr Hoki Bajnokság.
A táncolni vágyóknak szombatonként 19.00-21.00-óráig jégdiszkóval kedveskednek.
A nyitással egy időben újra megnyitotta kapuit Veszprém első kori- és hoki sulija. Már négyéves kortól várják a korcsolyázni vágyókat, akiknek korcsolyát és hokiütőt is biztosítanak. Az egyórás foglalkozásokat hétfőtől csütörtökig, naponta 15 és 18 óra között tartják. Az oktatáson szakképzett jégkorongedzők foglalkoznak a gyerekekkel, akiket életkoruk és tudásuk szerint osztanak csoportokba.
A tavaly alapított Veszprémi Jéglovagok hoki csapat komoly munkát tudhat maga mögött, s ennek gyümölcseként rengeteg gyerek tanult meg a városban korcsolyázni. Közülük a legjobbak indulhatnak az országos utánpótlás bajnokságban.
Részletekről bővebben a mellékelt plakátokon (oldalunk jobb felső sarkában), a www.veszpremhoki.hu oldalon, vagy a 06-30-216-4666-os telefonszámon tájékozódhat.
(X)