Aggódva nézték a járókelők pénteken délután, hogy több tűzoltóautó érkezik a húszemeletes lábához, sokan a toronyház ablakait figyelték, hátha ott ég valami.

A magas épülettel kapcsolatos riasztás indokolta a kiemelt készültséget, így Veszprém mellett Balatonfűzfőről, Pétről, valamint Székesfehérvárról is indultak egységek a helyszínre - tájékoztatta lapunkat Kővári László hadnagy. A katasztrófavédelem megyei főügyeletesétől megtudtuk, a kiérkező veszprémi tűzoltók füsttel telítődött lakást tapasztaltak a helyszínen, a tulajdonos nem tartózkodott otthon, akit azonban nem sokkal később sikerült elérni, s elmondta, ágyi poloska írtást végeztek a lakásban. Ehhez egy füstbombához hasonló eszközt használt az írtó, ebből származott a füst.
A tűzoltóság vizsgálja az eset körülményeit, többek között azt is, hogy kinek a hibájából történt a téves riasztás, ugyanis a lakókat nem értesítették a füsttel járó eljárásról. A felelősnek várhatóan a kivonulás költségeit is állnia kell.
