Örkény István 1912. április 5-én született. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, a Műegyetem gyógyszerész szakán szerzett diplomát. A második világháborúban munkaszolgálatos volt a Donnál, ahonnan csak 1946-ban térhetett haza. Irodalmi munkásságának legismertebb művei az Egyperces novellák, amelyek kiválóan tükrözik Örkény groteszk, abszurd világát. Drámái közül a Tóték a legnépszerűbb, Isten hozta, őrnagy úr! című filmes feldolgozásában Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán és Fónay Mária nyújtott felejthetetlen alkotást.
A december 1-jén bemutatott Sötét galamb abba a nem is olyan régi korba visz el minket, amikor az állam és vallás elvált egymástól, s ez a válás egyúttal a vallás elnyomását is hozta. "1949-ben, amikor föloszlatták a szerzetesrendeket, kitárultak a ritkán nyíló-csukódó kapuk, s akik a zárdák csöndjéből a világba léptek, drámai helyzetek sorozatát élték át. Még a hitüket is, létezésük célját és értelmét súlyos próbára tette az addig alig ismert "profán" világ.
A Sötét galamb hősnőjének, Glória nővérnek nem ez a próbatétele; nincs is a darabban egy mondatra való hitvita. Őt, minthogy fiatal és csinos, a legsebezhetőbb pontján éri támadás; attól a perctől kezdve, amikor Glóriából visszaöltözött Ilonává, minden férfi utánaveti magát. Ők is csak későn veszik észre, hogy megszállottal van dolguk, aki ragaszkodik fogadalmához, visszasírja a zárdai védettséget, a napok, órák, percek hagyományos rendjét, amikor csak engedelmeskednie kellett, s nem döntenie. Ez viszi arra a válaszútra, mely nemcsak a volt apácák dilemmája, hanem mindenkié, aki már átlépett egy közösség biztonságából a "világi" bizonytalanságába..." - olvashatjuk a szerző gondolatait a színház honlapján.
A Latinovits-Bujtor Játékszínben pénteken három jelenetet mutattak be a sajtó képviselőinek. Ekkor beszélgettünk a darab rendezőjével, Hargitai Ivánnal.
– Örkény István életművéből miért éppen ezt a színművet választotta?
– Azért, mert ez egy méltatlanul keveset játszott kamaradráma, és úgy gondoltam, hogy izgalmas lenne a közismert, népszerű darabok mellett ezt is megismertetni a nézőkkel.
– Jobban működik ez a mű a játékszíni környezetben, mint nagyszínpadon?
– Másfajta játékmódot követel. El lehetne játszani nagyszínpadon is, vannak hátrányai és előnyei is a stúdiónak. Az előnye például, hogy a színész a hangjával – ami az egyik legfontosabb eszköze – egy gazdagabb skálát tud befutni, szélesebb érzelmi spektrumot tud a néző elé tárni. Ez egy nagyon intim, befelé forduló történet. Egy ilyen stúdiónak nemcsak a hangbeli, de az érzelmi akusztikája is jobb. Nagyszínpadon egészen máshogy rendezném meg, más képi világgal.
– A most látott három jelenet nagy érzelmeket felvonultató, drámai eseményeket mutatott be. Az Örkényre jellemző humor és irónia is megtalálható a műben?
– Természtesen. A komikusság, a groteszk, az ellentmondások itt is megjelennek, olyannyira, hogy a későbbi nagy művek egy-egy figurája, forrása is felfedezhető ebben a korai darabban. Egy keserédes történet ez, ahol Örkény nem tud – és nem is akar – kivetkőzni magából, nagyon szívesen használja ezt az ellenpontozást.
– Ebben az előadásban a színészek több szerepet is játszanak. Ez létszámhiány okozta kényszer, vagy koncepció?
– Ez olyan mint Shakespeare-nél. Az ő színházában is kevesebb színész volt, mint ahány szerep. Ő tehetséggel ezt úgy oldotta meg, hogy nagyon izgalmas és furcsa áthallásokat alakított ki. A néző talán fel is fedezi, hogy ugyanaz a színész játszik egy másik szerepet, és ebben van egyfajta sűrítés. Azt gondolom, hogy ki lehetett volna osztani minden szerepet különböző színésznek, de ebben a groteszk, hol vicces hol tragikus stúdióműben ez egy plusz réteget ad a történetnek.
