A veszprémiek némileg átszervezett csapattal utaztak el február 17-én Kartalra. A legnagyobb változást az jelentette, hogy a kapus, Tótik műtét miatt nem tudott csatlakozni az utazó kerethez, így a mezőnyből Berki-Müller térdelt be a kapuba. A mezőnyben is akadtak hiányzók, a játékos-edzők közül is csak Kiss tudott csatlakozni, de „csak” mint edző.
Első mérkőzésüket a házigazda Neumann Gödöllő ellen játszották a mieink. A mérkőzés nehezen indult a vendégek számára, meglepetés volt, hogy a második sor kezdte el a gólgyártást. Később aztán „felébredt” az első sor is, s már nem lehetett megállítani a „gyíkokat”. Szóhoz jutott mindenki a mérkőzés során, a megnyugtató előny birtokában más posztokat is kipróbálhattak, ami jót tett a játéknak. Végeredmény: 12-3.
Az alapszakaszban mindig nagy csatát hozó Rudas elleni összecsapás első harmada még szoros, 2-1-es eredményt hozott. A második játékrészben aztán magukra találtak a „gyíkok”, akik – követve az edzői utasításokat – nyugodtan, helyzetekig játszottak. A rövidebb kispaddal érkező Rudas nem találta az ellenszert, a bakonyiak pedig megízlelve a játék igazi ízét, már nem engedték, hogy bárki is kiénekelje a sajtot a szájukból.
– Nagyon jó volt látni azt az összhangot és lelkesedést, amit a srácok kihoztak magukból. Igazi csapatként tudtak működni a pályán. Mindenki tette a dolgát minden poszton, a kapusunk is nagyon jól teljesített a kapuban. Reméljük máskor is számíthatunk rá, ha úgy hozza a sors. A 13-3-as eredmény, főleg az alapszakasz mérkőzéseit figyelembe véve, meglepetésnek is nevezhető, de ezen a napon nem lehetett megállítani minket. Gratulálok az edzőnek a jó munkához, sokat kihozott a csapatból és igazi örömjátékot varázsolt a játékosok segítségével a pályára – összegzett Orosz Tamás, a gárda játékosa.
A mieink legközelebb március 24-én lépnek pályára, Veszprémben.
Ob III. alsóházi rájátszás, 1. forduló (Kartal):
Lizards FT–Neumann FSE Gödöllő 12-3
Lizards FT–Dunaújvárosi Főiskola Rudas FT 13-3