„A Budapest utca – Jutasi út körforgalmi csomópont aluljárója a terveink szerint kulturális üzenetek megjelenítője lesz: a kihelyezett üzenetek részben egyfajta állandóságot jelenítenek meg, részben - folyamatos megújulásukkal - kulturális reklám felületként is funkcionálnak majd” – olvashatjuk Brányi Mária alpolgármester előterjesztésében. - „A rendelkezésre álló falfelületek valamint a reprodukciók, plakát- illetve reklámanyagok - a jövőben, a kellő feltételek megteremtésével akár eredeti műalkotások befogadására alkalmas fali fülkéknek tartalma és »üzenete« három tematikát ölel fel.”
„Jelen helyzetben, az aluljáró esztétikai és kulturális tartalommal való megtöltésének első ütemében, a megcélzott április végi határidőre az aluljáróban kialakítandó galéria névadója, Szilágyi László képeinek reprodukcióját tervezik nyitókiállításként felhelyezni az aluljáró fedett szakaszán. Oka nyilvánvaló: a fenti koncepció mentén létrejövő egyedülálló »köztéri galériát« Szilágyi László (1966 - 2007) veszprémi képzőművészről kívánják elnevezni” - részletezi az anyag.
A Lackót ábrázoló képzőművészeti alkotást is bemutatta az előterjesztés: „A galériában – a tervek szerint már a nyitásra - egy erőteljes, megszólító, identifikáló szereppel felruházott, eredeti köztéri műalkotást, Szilágyi László ábrázoló domborművet kívánnak elhelyezni. Az elképzelés szerint a leendő »Szilágyi László Aluljáró Galéria« városközpont felőli bejáratának baloldalán helyezkedik el a Szilágyi Lászlót ábrázoló, életnagyságú, égetett samottos, matt mázakkal színezett kerámia relief, Zeke László képzőművész munkája.”
„A relief tervezője Veszprémben született, Szilágyihoz gyermekkoruk óta tartó, több évtizedes barátság fűzte. Közös gyermekévek, közösen, a képzőművészeti közép- és főiskolán barátságban töltött diákévek kötik össze a két művészt. Noha Zeke László tervének alapjául egy fotó szolgált, kétségkívül egy Szilágyit kiválóan ismerő alkotó tervével van dolgunk. Barátsággal, elfogadással, ugyanakkor minden kétséget kizáróan, hitelesen megfogalmazott figura jelenik meg előttünk. Ezt erősíti továbbá az a tény is, hogy Zeke Lászlónak szándékában áll az alkotási folyamatba Szilágyi özvegyét, Szilágyi Zoét mindvégig bevonni, aminthogy ez már eddig is, a tervezés során is megtörtént.”
A Szilágyi Lászlónak emléket állító dombormű alkotójával néhány hónappal ezelőtt a Veszprém Portrén jelent meg interjú. Elmondta, hogy Lackót a zeneiskolában ismerte meg. „Kiváló ritmusérzék jellemezte, remekül dobolt” – mondta barátjáról Zeke László - „Már akkoriba meglehetősen zárkózott arc volt, néha autista szintű magába fordulást lehetett érezni nála – de a zene felszabadította. Rohadt dinamikus tudott lenni, amikor dobolhatott, a hangszer, a muzsika olyan volt számára, mint egyfajta zeneterápia: jót tett neki, kinyitotta, ellazította.”
Az interjúban Zeke László felidézte a Kisképzőben, majd a Képzőművészeti Főiskolán együtt töltött éveket. „Aktív részese volt a kollégiumi életnek, de már ekkor jelentkeztek nála a megborulós és hiperaktív korszakai. Ha jól tudom, ekkor már járt kezelésre. Amikor felszabadult, akkor nagyon pörgött: dumált, Pilinszkyt szavalt – de volt olyan is, főleg a téli hónapokban, hogy hetekig alig mondott pár szót. (…) Azt bizonyára kevesen gondolják vagy tudják, hogy Lacus rengeteget dolgozott. Nem csak a tanév alatt alkotott állandóan, már »kisképzős« korában is munkával teltek a nyarai: amíg mi szórakoztunk, addig ő a szülei veszprémi lakásának tetőterében lévő műtermében festett és rajzolt szinte megállás nélkül. Nagyon tudta tolni a melót!”
„Van, aki peremre rögzül, mert nem alkuszik” – emlékezett vissza Zeke László az utolsó időszakra. - „Ám ez nagyon magányos, és rendkívül nehéz állapot, amely elviseléséhez komoly lelki szilárdság, keménység kell. Ha ez az állapot találkozik a belső feszültséggel, akkor az nagy robbanással jár. Lacusnál ez történt: húzta, amíg húzhatta – de a végén bekövetkezett a mindent lezáró robbanás.”
A teljes interjút ide kattintva elolvashatják a Veszprém Portré oldalán.
