Április 6-án a komáromi Feszty Iskolában rendezték meg az unihoki U11-es bajnokság 3. fordulóját.
A veszprémi Lizards az első mérkőzésen magabiztosan (15-4-re) verte a Phoenix együttesét. A Diamonds elleni találkozó már nagyobb falatnak bizonyult. Az első félidőben a mieink irányítottunk, a második játékrészben azonban 6-3-as vezetésről egyenlített az ellenfél (7-7).
A Vajda elleni összecsapásra elfáradtak a „kisgyíkok”. Nehezen tudtak előnyt szerezni a náluk gyengébb ellenféllel szemben. A második félidőben aztán elfogyott a budapesti gárda ereje, amelyet végül 8-5-re sikerült felülmúlni. A csapat így továbbra is veretlen a bajnokságban. A következő fordulót április 28-án rendezik a fővárosban.
Az április 13-14-ei hétvégén mindkét napon lesz floorball esemény. Szombaton az U14-es csapat a magyar bajnoki bronzért lép pályára Budapesten az IBK CH csapata ellen. Vasárnap pedig ob-III-as felnőtt gárda látogat Kartalra a rájátszásban.