A rövidebb, két kilométeres távra több mint kétezren regisztráltak, a hat kilométeres versenyre közel száz jelentkező akadt.
Porga Gyula polgármester köszöntőjében kiemelte, jó látni, hogy idősek és fiatalok egyaránt úgy gondolják, fontos védeni egészségünket, majd kis izomlázat kívánt a jelenlevőknek, hiszen ez azt jelenti, hogy a versenyen mindent beleadtak.
A remek időnek köszönhetően rengetegen gondolták úgy, hogy a szabadban töltik a vasárnap délelőttöt, és futnak egy kicsit - vélekedett a szervezők részéről Tóthné Stupián Anikó, akitől megtudtuk, az iskolák versenyében a gyulafirátóti Gyulaffy László Általános Iskola nyert, őket a veszprémi Báthory követte, a harmadik legnagyobb létszámmal pedig az ajkai Kossuth és Vörösmarty iskola indult a versenyen.
A hat kilométeres távon az olimpikon Minczér Albert ért célba elsőkén, őt Matkó Csaba követte, harmadiknak az ifjúsági korú Kovács Olivér futott be. A lányoknák Brassai Réka bizonyult a leggyorsabbnak, második Németh Eszter lett, a harmadik helyet pedig Somogyi Anett szerezte meg.