2023. május 29.
//
Magdolna névnap

Esély a devizás casco-károsultaknak

2013. július 16. 13:42
A gépjárműre felvett devizahitelek károsultjaiért emelt szót Nagy Piroska független önkormányzati képviselő keddi sajtótájékoztatóján.

A képviselő elmondta: hét hónapig küzdött a saját igazáért, míg égül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PszÁF) június 21-én kedvező határozatot hozott.

„Kötelezem a pénzügyi vállalkozást, hogy a fogyasztókkal szemben a „casco biztosítási díj” devizában történő felszámításából eredően a fogyasztókra terhelt árfolyam-különbözetet, a felszámítással érintett valamennyi fogyasztó számára térítse vissza” - olvasható a PSZÁF határozatában.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a gépjárműre felvett devizahitelek száma többszöröse az ilyen nemű lakáshitelekének. Nagy Piroska szerint a pénzügyi szervezetek és a politika közös felelőssége, hogy megvizsgálják és kimondják: ez a pénzügyi termék egy hibás konstrukció, alkalmatlan a felmerülő anomáliák kezelésére.

A PSZÁF emellett azt is megállapította, hogy két alkalommal egyoldalú, az előírt határidőnél rövidebb időközben végrehajtott szerződésmódosítás történt. A képviselő arra bíztatta az érintetteket, hogy bátran lépjenek fel, hivatkozzanak a PSZÁF határozatára, ne hagyják szó nélkül a jogtalanságot. Úg ygondolja, hogy a végtörlesztésekből a bankokhoz befolyt 1460 milliárd forint összeg bőven fedezetet nyújt az érintettek kártalanítására.

Schöngrundtner Tamás

További cikkek

Minek ellenség, ha ilyen szövetségesei vannak egy országnak?
Minek ellenség, ha ilyen szövetségesei vannak egy országnak?
Az EU alapítói forognának a sírjukban, ha megtudnák, milyen diplomáciai botrányt sikerülhetett utódjuknak összehozni. Kérdés, hogy valóban lesz-e botrány, vagy érdeklődés miatt elmarad.
Új elnök a Veszprém vármegyei KDNP élén
Új elnök a Veszprém vármegyei KDNP élén
A keresztény-demokrata párt helyi tagjai Navracsics Tibor, területfejlesztési minisztert választották meg egyhangúlag a vármegyei választmány élére. Az új elnök stabilitást és aktív közéleti jelenlétet ígért a jövőben.
Első születésnapját ünnepelte a veszprémi Hufbau
Első születésnapját ünnepelte a veszprémi Hufbau
Egyéves születésnapját ünnepelte szombaton a veszprémi Hufbau éptőanyag- és barkácsáruház, ebből az alkalomból családi nappal és több meglepetéssel is készültek a déli iparterületen lévő üzletben.
A magyarok 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait egy kutatás szerint
A magyarok 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait egy kutatás szerint
A magyar fogyasztók 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait az EY nemzetközi tanácsadó kutatása szerint, amelyet a vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján mutattak be.
Több rendőrt szeretne az utcára a Reformerek képviselője Veszprémben
Több rendőrt szeretne az utcára a Reformerek képviselője Veszprémben
Kovács Rajmund, a Reformerek színeiben politizáló önkormányzati képviselő sajtótájékoztató keretében kommentálta a városi közgyűlés legutóbbi eseményeit. Kitért a közbiztonság helyzetére, az EKF átláthatóságára egy helyi területi vita kérdésére is.