Nehezített körülmények között tartottuk meg az állatkert Fejes-völgyi bejáratánál a második futógálánkat: csúszós út, zuhogó eső és őszies hideg tette igazi kihívássá az egyébként barátságosra tervezett távot. Persze fogjuk fel ezt is pozitívan: szerkesztőségünk ezzel az előfutammal járult hozzá a 2021-es magyar rendezésű vizes vb-hez.
Először egy két kilométeres kocogó futamon szokhattak hozzá a körülményekhez a vállalkozó kedvűek, akik közül meglepően sokan vállalták be a hosszabb, öt kilométeres versenytávot is. Az i-re a pontot egy valóban fergeteges 6x500 méteres váltó tette fel, amelyben egészen fiatal iskolások is versenyre kelhettek a polgármesterrel.
A futam után meg is kérdeztük Porga Gyulát, hogy érezte magát a mezőnyben? “Jól” - felelte - “ahogy tavaly is, annak ellenére, hogy sem akkor, sem most nem volt igazán kegyes hozzánk az időjárás.” Amikor a pálya állapotáról érdeklődtünk, a polgármester azt válaszolta, hogy ő inkább saját magára figyelt, és a távolságot nagyobb kihívásnak érezte, mint a körülményeket.
Az eredmények
5 KM, női
1. Kovács Ida
2. Tóth Lívia
3. Ladányi Fruzsina5 KM, férfi
1. Kovács Tamás
2. Minczér Albert
3. Takács Dávid5 KM, junior nő
1. Tóth Lili
2. Göncz Anna
3. Hudi Enikő5 KM, férfi junior
1. Kovács Benjamin
2. Szögi István
3. Kilián DánielA legidősebb induló különdíja
Seres MihályVÁLTÓ, általános iskola
1. Báthory-Simonyi
2. Delfin csapat
3. Ici-Pici VedacVÁLTÓ, középiskolás
1. Vetési
2. LovassyVÁLTÓ, felnőtt
1. Közéleti csapat
2. VMJV csapatVÁLTÓ, abszolút
1. VEDAC
Az eredményhirdetés után villáminterjút készítettünk a verseny fővédnökével, a közéleti váltócsapat tagjaként aranyérmet szerző dr. Mihalovics Péterrel.
- Miért érezte fontosnak, hogy védnökként a rendezvény mellé álljon?
- Éppen az eheti közgyűlésen az egyik legnagyobb vita arról alakult ki, hogy a tömegsportot vagy a versenysportot kell inkább támogatni. Én azt gondolom, hogy a versenysport mindig kiemelet figyelmet kap Veszprémben, akár az MKB-MVM kézilabdacsapatára, akár a futsalcsapatra gondolunk, de legalább ennyire fontos a tömegsport is. Az ilyen rendezvények segítenek abban, hogy kedvet csináljunk az embereknek a mindennapi testmozgáshoz. Nekem fontos az, hogy elindulhattam, hogy magamhoz képest jó teljesítményt nyújtottam, és remélem, hogy jövőre még többen jönnek el.
- A felnőttek között aranyérmet szerzett a közéleti csapat. Mi a siker titka?
- Összeszokott csapat vagyunk, az élet minden területén együtt dolgozunk. Bízom benne, hogy jövőre még jobb eredményt érünk el.
A futógálát követően a szervező Bakony-Balaton Média kft. ügyvezetője, Tóth Gábor röviden úgy foglalta össze a szombat délelőttöt, hogy jobb időre, és ezzel együtt több résztvevőre készültünk fel. Mégsem panaszkodhatunk, ugyanis sokkal többen jöttek el, mint amire reggel gondoltunk, amikor szembesültünk az esővel. Ez is azt bizonyítja: a Vehir.hu helyesen teszi, hogy támogatóként és médiumként is kiemelt ügyként kezeli a sportot.
Vehir futógála jövőre is lesz, és bízunk benne, hogy akkor már nem úszógálára gyűlűnk majd össze a Fejes-völgyben.