Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

Tartható lesz a jövő évi hiánycél

2013. október 11. 11:21 // Forrás: mti
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a 2014. évre tervezett 2 százalékos GDP-növekedés mellett a jövő évi hiánycél tartható lesz, bár számolni kell kockázatokkal - mondta Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

A 2014. évi költségvetési törvényjavaslathoz készített ÁSZ-véleményt ismertetve a hiánycéllal kapcsolatos kockázatok között említette az alelnök a vártnál esetlegesen alacsonyabb inflációt, az önkormányzati szektor hiányának és adósságának, illetve az egyéb kormányzati szervek adósságának alakulását.

Pulay Gyula, az ÁSZ felügyeleti vezetője kiemelte, hogy a javaslat az államháztartás központi alrendszerének egyenlegére 924,8 milliárd forint hiányt tartalmaz, ami 12 százalékkal alacsonyabb az idei módosított előirányzatnál.

Warvasovszky Tihamér hangsúlyozta: javult a költségvetési tervezés minősége, mivel a törvényjavaslat nem tartalmaz az ÁSZ módszertana szerint nem megalapozottnak minősülő előirányzatot; megfelel az alaptörvénynek és a stabilitási törvénynek, az államadósság-szabálynak, valamint az államháztartásról szóló jogszabályok előírásainak és rendelkezik a tartalékokról is.

vehir.hu
további cikkek
A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. ma 13:49 'Fesztiváloztak' a vállalkozások Veszprémben gazdaság 'Fesztiváloztak' a vállalkozások Veszprémben Az ESG került a középpontba a II. VOSZFESZT rendezvényen, amelyet Veszprémben tartottak április 25-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Pannon Egyetem közös fórumán többek között arra biztatták a vállalkozásokat, hogy az ESG-vel kapcsolatos jelentéseket a szervezeti hatékonyság növelése érdekében is érdemes elkészíteni. 2024. április 30. 9:21 Tisztán önerőből valósított meg egy közel félmilliárdos beruházást a Jager Holding Nemesvámoson gazdaság Tisztán önerőből valósított meg egy közel félmilliárdos beruházást a Jager Holding Nemesvámoson Uniós forrás és állami támogatás nélkül, kizárólag saját erőből építette fel Csatári László nemesvámosi vállalkozó cégcsoportjának legújabb üzemcsarnokát és gyártósorát, ahol olyan víz-, gáz-, csatorna-, és elektromos vezetékeket gyártanak, amit egész Európában forgalmaznak majd. A beruházás egy igazi polgári vállalkozói mentalitást tükröz, aminek a helyi gazdasági környezet is kedvez, hangzott el a csütörtöki átadóünnepségen. 2024. április 26. 14:04 Korszerű CNC esztergával is gazdagodott a Balaton Bútor Korszerű CNC esztergával is gazdagodott a Balaton Bútor Sikeres projektet zárt a Balaton Bútor kft.: európai uniós támogatással fejlesztették eszközparkjukat és a munkavállalók tudását is. 2024. április 25. 10:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.